Ki gondolná, hogy ennyi minden készíthető a tökből! Ez az édesség azonban ismét kiváló példa arra, hogy bebizonyítsa, a tökfélék sokoldalúságát és szerethetőségét! Bár őszintén megvallom nem igazán szeretek tortákat sütni, mivel itt tényleg dekára kell mérni mindent, és a méricskélés nem az erőségem. Viszont ez a desszert még az én húzózkodásomat is elsöpörte!
Szükségünk lesz tehát:
1 kg sárgahúsú tökre
1 liter narancslére
friss gyömbérre
fahéjra
szegfűszegre
vaníliacukorra
200g barnacukorra
150g lisztre
200g darált mandulára
5 egésztojásra
1 teáskanál sütőporra
100g folyékony vajra
baracklekvárra
bevonó masszára
A tököt pucoljuk majd a húsát egy centis kockára vágjuk és a narancslébe puhára főzzük. Ízesítjük a reszelt gyömbérünkkel, egy késhegynyi fahéjjal, pár szegfűszeggel és egy jó evőkanál vaníliás cukorral. Leturmixoljuk, vagy szitán áttörjük! A tojások fehérjéjét a cukor felével és egy csipet sóval kemény habbá verjük. (Ne ijedjünk meg borzalmas színe lesz a barnacukor miatt!) Majd a hűtőbe tesszük felhasználásig.
A tojás sárgáját a maradék cukorral habosra verjük (kifehéredésig), majd belekeverjük előbb a tökpépet majd a lisztet, mandulát, sütőport. Ehhez a masszához csurgatjuk aztán óvatosan az olvasztott vajat, és végül beleforgatjuk a tojáshabot, lehetőség szerint úgy hogy ne törjön össze!
Utánízesítünk, és sütőpapíros tepsiben, a sütő középső rácsán, 175 fokon húsz perc alatt készre sütjük. Egy kicsit hagyjuk hűlni, majd vágjuk ketté, és az így kapott lapjaink közé kenjünk baracklekvárt!
A tetejét vonjuk be olvasztott csokival és egy fél napra, hagyjuk a hűtőnkbe!
Tojáslikőrös tejszínhabbal és gyümölcsökkel tálaljuk!
- Ingyenes próbaórákat tartanak a Zen Dance Unity tánciskolában szeptemberben.🎶 Az alkalmak lehetőséget biztosítanak az…
- Határokon át – két keréken Osztrák, német és magyar közlekedési szakemberek tanácskoztak a közelmúltban Kismartonban (Ei…
- Gróf Széchenyi István születésének 235. évfordulója alkalmából tartottak megemlékezést Sopronban. A résztvevők a legnagy…
- 💇♂️ Nemes felajánlással vág vissza ❗👇
- Több helyen is potyogtak a gólok⚽👇
- Had such a good time seeing @Kenny G so talented ❤️🎶🎵🎷 #kennyg #music #sopronosax #instrumental #fan
- Steiner Kristóf a Borderline-zavarról #steiner #sopronfest #kadarkaiendre
- Culture Lab #fertorakos #fertorakosikofejto @Francis Horys #sopron #hungary #dj
- if you know me, you know this makes sense #artiebucco #thesopronos #hewasaninteriordecorator #arthurbucco #keepyourpicture
- Out here making myself laugh hysterically lol 😂 my latest art (still a work in progress) but added a mug… can’t help myself them little coffee mugs make my heart happy lol
- Tegnap Sopronban tartottam egy jótékonysági előadást. Pár hét és kezdhetjük az ültetést azoknak az embereknek köszönhető…
- A KÚSZÓHORTENZIA szinte mindenhol szépen megél Leírás A kúszóhortenzia az egyik legszívósabb növény, ami még a kert most…
- Így virágzik a MAGÁRA hagyott kúszóhortenzia A kúszóhortenzia egy igazi túlélő, amit akár tizenkét év után is csodálhatu…
- Több napja szeles idő van nálunk, kezdődik a szárazság sajnos, az utolsó havazás óta nem volt felénk csapadék. Viszont a…
- Kezdődik a tulipán 🌷 virágzás. Sőt! Már sok évelő is elkezdett hajtani. A szél még mindig tombol, de imádtam ezt a két …
- SZÁRAZSÁGTŰRŐ növények: Így élték túl a hőkupolát!
- A FAÜLTETÉS szabályai: Így nem szárad ki !
- Mestereink: Villás Béla
- Mediterrano Étterem – Sopron
- Rendbontás a REAC-Győr meccs után
- Bloggerek napja – Blog Action Day
- A haszon többet ér mint az egészség? Vagy csak nem érdekelnek a szabályok?
- Bemutatkozik Gőbl Gábor
- Szelektív hulladékgyüjtés Sopronban – hulladék naptár 2026
- Lui Padre Ősi Mágus interjúja a Sopron.info.hu-nak
- Papa Joe Saloon & Seakhouse
- Jerry Jones mestermágus interjúja a Sopron.info.hu-nak
