Az Országos Rádió és Televízió Testület 2009. október 9-én és 10-én kétnapos filmfesztivált szervez az általa támogatott filmek és televíziós produkciók bemutatására.Sopronban, az Elit Moziban két nap alatt – mozikban ritkán vetített, vagy éppen a televíziók által csak egyszer sugárzott – olyan egyedi és kiemelkedően színvonalas alkotásokat láthatunk, amelyeket az ORTT az elmúlt években támogatott. Idén a rendszerváltó filmek fesztiválja lesz a Mustra, valamint Cseh Tamásra is emlékezünk.
A program Sopronban, az Elit Moziban 2009. október 9-én 17 órakor „A köz szolgálata – a közönség kiszolgálása” címen nyilvános vitával kezdődik, ahol a közszolgálatiság szerepéről beszélgetünk, majd több mint negyvenórányi különleges filmanyag vetítéseivel folytatódik.
„A köz szolgálata – a közönség kiszolgálása” című vita résztvevői:
- Az ORTT elnöke, és tagjai
- Cselényi László (a Duna Televízió elnöke)
- Vágó István (televíziós műsorvezető)
- Borókai Gábor (főszerkesztő, Heti Válasz)
- Vágvölgyi B. András (író, kritikus)
- Para-Kovács Imre (író, kritikus)
- Horányi Özséb (egyetemi tanár, BME)
- Ókovács Szilveszter (televíziós műsorvezető, Hír TV)
Moderátor: Veiszer Alinda
Vetítések:
Péntek, Mozicsatorna – Nagyterem
In memoriam Cseh Tamás:
18:00
– Cseh Tamás film
Magyar dokumentumfilm, 85 perc, 2000, r.: Fonyó Gergely
19:30
– 6:3, avagy Játszd újra Tutti
Színes magyar vígjáték, 90 perc, 1998, r.: Tímár Péter, z.: Cseh Tamás
21:00
– Dolina
Színes magyar játékfilm, 122 perc, 2007, r.: Kamondi Zoltán
23:05
– A Hortobágy legendája
Színes magyar filmdráma, 79 perc, 2007, r.: Vitézy László
00:15
– Magyar vándor
Színes magyar vígjáték, 110 perc, 2004, r.: Herendi Gábor
Péntek, Tévécsatorna – Kisterem
18:00
– Cseh Tamás: Összes dalok időrendben
Színes magyar koncertfilm, 76 perc, 2003, r.: Mispál Attila
Rendszerváltó Retró:
19:30
– Az ügynök élete – Belügyi oktatás a Kádár-korszakban
Fekete-fehér magyar dokumentumfilm, 82 perc, 2004, r.: Papp Gábor Zsigmond
21:00
– Aki önmaga legnagyobb ellenfele volt
Színes magyar dokumentumfilm, 30 perc, 2005, r.: Zoltán János Péter, Szabados László
21:30
– A kis utazás
Színes magyar játékfilm, 100 perc, 2000, r.: Buzás Mihály
23:15
– Anarchisták
Színes magyar filmdráma, 80 perc, 2000, r.: Tóth Tamás
00:40
– Partik népe
Színes magyar dokumentumfilm, 51 perc, 2002, r.: Papp Gábor Zsigmond
Szombat, Mozicsatorna – Nagyterem
10:00
– Ének a csodaszarvasról
Színes magyar animációs film, 80 perc, 2001, r.: Jankovics Marcell
11:30
– Eszter hagyatéka
Színes magyar filmdráma, 90 perc, 2008, r.: Sipos József
13:00
– Életek éneke
Színes magyar dokumentumfilm, 90 perc, 2006, r.: Bereczki Csaba
14:30
– Indián nyár
Színes magyar játékfilm, 80 perc, 2006, r.: Erdőss Pál
16:00
– Magyar szépség
Színes magyar játékfilm, 112 perc, 2002, r.: Gothár Péter
18:00
– A hét nyolcadik napja
Színes magyar játékfilm, 102 perc, 2006, r.: Elek Judit
Rendszerváltó retró:
20:00
– Paszport
Magyar játékfilm, 76 perc, 2004, r.: Gothár Péter
21:20
– I love Budapest
Magyar film, 85 perc, 2000, r.: Incze Ágnes
22:50
– Egérút
Magyar filmdráma, 90 perc, 2001, r.: Sára Júlia
00:20
– Feri és az édes élet
Magyar filmdráma, 90 perc, 2001, r.: Czabán György
Szombat, Tévécsatorna – Kisterem
10:00
– A hetedik szoba – Hová tűnt József Attila édesapja?
Irodalomtörténeti dokumentumfilm, 30 perc, 2002, r.: Mérei Anna
10:30
– Vagabond
Magyar dokumentumfilm, 102 perc, 2003, r.: Szomjas György
12:15
– Daruvonulás a Hortobágyon
Magyar dokumentumfilm, 51 perc, 2006, r.: Cséke Zsolt
13:15
– Cigány ABC
Színes magyar dokumentumfilm, 100 perc, 2002, r.: Tölgyesi Ágnes
15:10
– Hany Istók legendája
Magyar játékfilm, 40 perc, 2008, r.: Siklósi Szilveszter
16:00
– Az eleven szellem
Színes magyar dokumentumfilm, 80 perc, 2002, r.: Somfai Kara Dávid, H. Kollmann András
17:30
– Szép napok
Színes magyar filmdráma, 100 perc, 2002, r.: Mundruczó Kornél
18:15
– Az élet fagyos szigete – Antarktisz
Ismeretterjesztő film, 110 perc, 2002, r.-op.: Tóth Zsolt Marcell
Rendszerváltó retró:
20:15
– Balaton retró
Színes magyar dokumentumfilm, 82 perc, 2007, r.: Papp Gábor Zsigmond
21:45
– Taxisblokád
Magyar dokumentumfilm, 60 perc, 2001, r.: Rechnitzer Tamás
22:45
– Bróker leszek
Színes magyar dokumentumfilm, 47 perc, 2006, r.: Török Ferenc
23:45
– Történetek az elveszett birodalomból
Színes magyar tévéfilm, 58 perc, 2004, r.: Gödrös Frigyes
A filmvetítések a nagyközönség számára nyilvánosak és ingyenesek!
Helyszín:
Elit Mozi (Sopron, Torna utca 14.)
http://magyar.film.hu
- Most minden részletre fény derült 🚔🚓
- 🎖️A Soproni Egyetem Benedek Elek Pedagógiai Kar közössége nevében nagy megtiszteltetéssel és hálával vette át dr. habil…
- Hatalmas volt a boldogság 🫶🥹
- 🏴 64 éves korában elhunyt Scherer Péter Jászai-díjas színművész.
- 🥇 Vasárnap a Vidékversenyen jártak a Soproni Torna Club Zsebi lányai: a legkisebb tornászaik újra óriási meglepetést ok…
- ✅️ #decor #buszreklám #sopronfest
- Legendák a SopronFesten! Idén június 27-én a Fő téren nyitja meg a fesztivált Demjén Ferenc, a Lőverek programjában pedig olyan előadókat láthattok majd, mint Szikora Róbert és az R-Go, a Lord, vagy a Kispál és a Borz. 📌 Részletes program és jegyek: www.sopronfest.hu #sopronfest #mindenüttjódelegjobbsopron #sopron
- Na kíváncsi leszek az elérésekre 🤠 #foryou #fy #tattoo #tetovalas #sopron
- ▶️ Megkezdődött az érintett utcák kalcium-kloridos pormentesítése. #Sopron
- #sopron #magyaroszág #hungary
- Így lesz idén is DÚS a kerted Végre megérkezett a jó idő Sopronba, így eljött az ideje a fásszárú évelők alapos visszavá…
- Régmúlt kirakata, Amélie módra
- Télen is kényelmesen!
- Így szaporítsd a macskamentát TŐOSZTÁSSAL#ritakertje A hatalmasra nőtt macskamenta visszanyírása után, a fagyok múltával…
- Boldog születésnapot! Rezső a Konok Úr holnap lesz 11 éves. Boldog születésnapot kiskutyám!! #ritakertje #rezső #puli
- KERTTÚRA: Így válik burjánzó dzsungellé a hátsó ágyásom!
- Osztrák azbesztes zúzottkő Sopronban: miért veszélyes, hogyan kerülhetett ide, és mikor szabadul fel?
- Pár nappal ezelőtt megosztottam veletek egy általam készített vadvirág koszorút.🌼🌸💮 Akkor még nem árultam el, kinek s…
- Mestereink: Villás Béla
- Akikre büszkék vagyunk – soproni kamupártok jelöltjei
- Mediterrano Étterem – Sopron
- Rendbontás a REAC-Győr meccs után
- 🏛️ Az ICOMOS-kitüntetésben és Építészeti Nívódíjban is részesült Múzeumnegyedben a múlt varázslata és a modernitás élmé…
- Megnyílt a Zsira és Lutzmannsburg közötti határátkelő az ingázók számára
- Szerda Este – A hét témája – vendég: Opra Annamária– 2025.06.11. – SopronTV
- Bloggerek napja – Blog Action Day
- A cél a győzelem volt (MEFOB)
- Jön a KOTON Sopronba!
