Szenzációs, minden igényt kielégítő, remek meccsen vertük 94-92-re a Körmend csapatát. Együttesünk több játékosa is most nyújtotta szezonbeli legjobb játékát.
Az egyik ilyen kosaras amerikai irányítónk, Donta Richardson volt. 24 pontjánál egy alkalommal, Zalaegerszen már dobott többet, a társaknak kézbesített 8 gólpassza viszont szezoncsúcs. S mivel egy irányítónál az assziszt az egyik legfontosabb mutató, nyugodtan mondhatjuk, Donta mind pontszerzésben, mind a társak kiszolgálásában kiemelkedőt nyújtott.
„Kezdünk összeérni, egyre jobban megtaláljuk egymást s érezzük, minek mi az erőssége. Az is sokat számít, hogy a mérkőzéseken tapasztalatokat szerzünk, s ezeknek köszönhetően a kiélezett helyzeteket is jól oldjuk meg. Azt gondolom, az ilyen hangulatú mérkőzésekért érdemes edzeni, dolgozni, úgy érzem, csapatként jobbak voltunk, s egy remek ellenfelelt sikerült legyőzni.”
Meccsről meccsre jobb és jobb Szabó „Szöszi” Zsolt is, aki a Körmend ellen 17 pontot dobott, ami nála szezoncsúcs. A múlt héten Kaposvárott is szezoncsúcsot állított föl, akkor 13 pontig jutott.
” Mindeki hozzátette a magáét ehhez a sikerhez. Úgy érzem, nem volt gyenge pont a csapatban, a Körmend tehát nem tehette meg azt, hogy védekezésében csupán egy-két kulcsjátékosunk kikapcsolásásra összpontosít. „
Csapatkapitányunk, Charles David Brooks dupla-duplát hozott össze, a 20 pontja mellé 11 lepattanót – nála ez az idénycsúcs – szerzett, ami lévén szó egy mindössze 190 centis kosarasról óriási teljesítmény. Tegyük rögtön hozzá: azért ehhez a magassághoz jókora izomkötegek párosulnak, s 110 kilós testsúly, s David barátunk bizony ki is használja hatalmas erejét.
A harmadik negyed végén a félpálya közeléből játszi könnyedséggel, erőlködés nélkül könnyedséggel dobott triplát, majd a záró szakasz vége felé döntő szituációban még egyet, védővel a nyakában.
„Néztem az órát, mennyi van vissza a támadóidőből, s láttam, hogy pörög vissza, négy, három, kettő, egy…nem támadtak meg, eldobtam, s azonnal éreztem, hogy bemegy a labda. Amúgy az első félidőben sikerült párszor betörnöm, de a szünt után azt ügyesen megakadályozták a körmendiek, így többet kellett távolról próbálkoznom. Igen jó, szívós ellenfelet győztünk le, olyan csapatot, amelyet nem lehetett megtörni, éppen ezért nagyon értékes a sikerünk, amit csapatként játszva értünk el. A nehéz, kritikus pillanatokban ugyanis mindig volt valaki, aki pluszt tudott hozzátenni a csapat teljesítményéhez.”
sakc.hu
- ❤️ Megható köszönőlevelet kapott a Soproni Gyógyközpont gyermekosztálya! Egy édesanya osztotta meg tapasztalatait, miutá…
- A Várkerület mindig kedvelt volt a soproniak és a városba látogatók számára, hiszen az üzletsorokon kívül szállodák és k…
- A RUSS VILLA TITKA A Russ család villájának eklektikus épületegyüttese 1879-ben épült Handler Nándor vezetésével, míg L…
- A betegség nem válogat – figyelemfelkeltő demenciaséta Sopronban https://www.kisalfold.hu/…/erzsebet-kert-demenciaseta-…
- 🎓 Újra indul a Soproni Nyugdíjas Egyetem! A Soproni Egyetem és a KISALFÖLD közös programjára már várják a jelentkezőket…
- Had such a good time seeing @Kenny G so talented ❤️🎶🎵🎷 #kennyg #music #sopronosax #instrumental #fan
- Alig két órával ezelőtt ért véget az előadásunk, azonban az igazi műsor még csak utána kezdődött: néhány óra múlva teljesen lebontásra kerül az óriássátor, hogy jövő héten már Sopronban láthassa A nagy visszatérés című műsorunkat a közönség. Köszönjük szépen, hogy ilyen sokan eljöttetek, puszilunk mindenkit! 🫶🏻🎪 #mosonmagyaróvár #magyarnemzericirkusz #cirkusz #hungary #foryou
- Steiner Kristóf a Borderline-zavarról #steiner #sopronfest #kadarkaiendre
- Culture Lab #fertorakos #fertorakosikofejto @Francis Horys #sopron #hungary #dj
- if you know me, you know this makes sense #artiebucco #thesopronos #hewasaninteriordecorator #arthurbucco #keepyourpicture
- Tegnap Sopronban tartottam egy jótékonysági előadást. Pár hét és kezdhetjük az ültetést azoknak az embereknek köszönhető…
- Így virágzik a MAGÁRA hagyott kúszóhortenzia A kúszóhortenzia egy igazi túlélő, amit akár tizenkét év után is csodálhatu…
- A KÚSZÓHORTENZIA szinte mindenhol szépen megél Leírás A kúszóhortenzia az egyik legszívósabb növény, ami még a kert most…
- Több napja szeles idő van nálunk, kezdődik a szárazság sajnos, az utolsó havazás óta nem volt felénk csapadék. Viszont a…
- Márciusban ébred a természet. 💚 Már rengeteg méhecskét látni a kertben és ma már megjelentek az első tulipánok is. 🌷 C…
- SZÁRAZSÁGTŰRŐ növények: Így élték túl a hőkupolát!
- A FAÜLTETÉS szabályai: Így nem szárad ki !
- Mestereink: Villás Béla
- Mediterrano Étterem – Sopron
- Rendbontás a REAC-Győr meccs után
- Bloggerek napja – Blog Action Day
- A haszon többet ér mint az egészség? Vagy csak nem érdekelnek a szabályok?
- Bemutatkozik Gőbl Gábor
- Szelektív hulladékgyüjtés Sopronban – hulladék naptár 2026
- Lui Padre Ősi Mágus interjúja a Sopron.info.hu-nak
- Papa Joe Saloon & Seakhouse
- Jerry Jones mestermágus interjúja a Sopron.info.hu-nak
