Menü – első rész

Szeretek főzni. Hobbi szinten, nem, mint egy profi. Boldogsággal tölt el, mikor mindenki élvezettel eszi azt, amit, sok szeretettel készítek el, nekik. Ráadásul finom étkeket tudok varázsolni. Többször főztem már barátoknak is, akik mai napig emlegetik az összejöveteleket, ahol egyszerűen elkészíthető, friss, finom falatkáimmal leptem meg őket. Na de, vannak ételek, amikkel nem jártam sok sikerrel. Ez például a rántott sajt. A ballagásomat, nagyon régen, a Fenyves étteremben ülte meg az osztály, rántott sajtot ettünk, ami finom volt ugyan , de az utolsó falatot úgy kellett magamba erőszakolnom.

Évekig nem ettem e finomságot, mert a rosszullét kerülgetett, és persze a rossz emlék. Jó pár évvel később, magam álltam a konyhába, mondván, itt az idő, hogy rántott sajtot együnk. Pár korgó gyomrú, kopogó szemű, várakozásokkal teli, éhes emberke lett próbálkozásom eredménye, mert a panír alól kifolyt a lényeg… Ekkor mondtam, hogy rántott sajtot csak étteremben fogok enni. Ez mai napig így is van. Amióta újra Sopronban lakom, figyelem, az éttermek menükínálatát. Vannak kedvenc éttermeim, és kedvenc ‘menü ételeim’. Mondhatom, hogy ez a két szó csábító, és van, hogy nem tudok ellenállni a kísértésnek. Ilyenkor beülök az egyik étterembe és az emlékeket visszaidéző vega ételt kérem. Mindig finom és laktató. Ráadásul a sajt sem szökik meg soha a prézli bunda alól.