Sopron.info.hu

egy fuvar Sopron nem egy nagy város, ezt nyugodtan kijelenthetem. Gyalogosan, egy órán belül elérünk még a legmesszebbre kitűzött célunkhoz is. Ez az utazási forma kellemes időben ideális, ősszel káprázatos, télen, hó borította tájban mesebeli, este romantikus hangulatot idéz elő bennem. Így, amikor csak tehetem gyalog megyek dolgomra.

Vannak persze szituk, amikor hat jegyű számot ütök a telefonba, és perceken belül sofőr gurul be autójával és szállít el valamerre. A héten is igénybe vettem szolgáltatásukat. Megszokottan hatszáz forintot készítettem elő ( borravalóval együtt ), ami kevésnek bizonyult, ugyanis felemelték a tarifát, hatszáznegyven forintra.

Jó tudni…

Állítólag meg lett hirdetve, amit én nem olvastam. Én hibám. Szóval, aki eddig nem tudta, drágább lett a taxi. Legalább is, az egyik társaságnál.  


Elballagtak a Széchenyi István Gimnázium végzősei

további részletek

Elérte legmagasabb pontját az új óvoda épülete a Hillebrand utcában

további részletek

Megújulnak a Soproni Szakképzési Centrum intézményei

további részletek

A Határtalanság évada a Soproni Petőfi Színházban

további részletek