Gyõrbõl érkezik hozzánk a válogatott Fûrész Diána, aki bízott benne, hogy elõbb utóbb klubunknál is bebizonyíthatja, lehet rá építeni.
– Mesélj a kezdetekrõl! Hogyan kerültél kapcsolatba a kosárlabdával?
– A kecskeméti általános iskolában a lányoknak gyakorlatilag csak a kosárlabda adódott sportolási lehetõségként, így nem volt kérdés, hogy én is megpróbálkozom vele. Innen elég hamar átirányítottak a Kecskeméti Kosárlabda Klubba, ahol Adamik Feri bácsinál már egy magasabb szinten kezdtem el kosárlabdázni.
– Ezzel el is dõlt, hogy ezen a pályán maradsz?
– Nem, mivel atletizáltam is, amit szerettem, és közép-, illetve hosszútáv-futásban egész jó eredményekkel rendelkeztem. Az elsõ év úgy is telt, hogy a kosárlabda edzések mellett heti két-három alkalommal atlétika edzéseken is részt vettem. Ez elég fárasztó volt, ráadásul a hétvégeken volt, hogy egy idõben atlétika versenyen és kosárlabda mérkõzésen is jelen kellett volna lennem, így hol az egyikrõl, hol a másikról hiányoztam. Adamik Feri bácsi egy év után válaszút elé állított, én pedig a kosárlabda mellett tettem le a voksomat.
– Mi billentette a mérleg nyelvét a kosárlabda irányába?
– A labda miatt élvezetesebb volt, mint a futás. Ez döntött.
– Pályafutásod során több csapatban is megfordultál. Melyik évre, évekre emlékszel vissza a legszívesebben?
– Mindenhonnan vannak kellemes emlékeim. Kecskeméten mutatkoztam be elõször a felnõtt élvonalban, és ekkor még csak 14 éves voltam. Sajnos a pénz egyre inkább fogyott a klubnál, így két év múlva már csak a második vonalban indulhatott az együttes. Ekkor a klub elnökével és edzõivel egyeztetve úgy láttuk, hogy a jövõm érdekében tovább kell lépnem. Így kerültem a Soproni Postáshoz, mely jó döntésnek bizonyult. Késõbb Szegeden, Diósgyõrben és a BSE-nél is szép éveket töltöttem el, de az elsõ gyõri szezonomra is szívesen gondolok vissza.
– Mikor biztossá vált hogy távozol Gyõrbõl, gondoltad volna, hogy Sopronban kötsz ki?
– Megmondom õszintén titkon reméltem! Szerencsére hamar jött a megkeresés, és gyorsan meg is egyeztünk a jövõt illetõen.
– Milyen célokkal érkezel? Mit vársz magadtól és a csapattól?
– Tulajdonképpen magamtól és a csapattól is ugyanazt várom. Szeretnék Bajnokságot és Magyar Kupát nyerni! Azt gondolom, ha ez teljesül, az azt jelenti, hogy jó teljesítményt nyújtottunk, köztük én is. Ha kihozzuk magunkból a maximumot, akkor mindkét sorozatban az elsõ helyen végezhetünk. Ezzel az eredménnyel elégedett lennék!
– Hosszabb távra tervezel Sopronban?
– Egyenlõre erre az egy évre szeretnék csak koncentrálni, aztán majd meglátjuk mit hoz a jövõ.
Vezetõedzõnk, Székely Norbert több poszton is számít a válogatott játékosra: „Dia korosztályának egyik meghatározó játékosa, aki erõssége volt a franciaországi EB negyedik helyezett 84-es válogatottnak. Posztján igen jó fizikummal rendelkezik, melyre építeni is akarunk. Úgy gondolom az egyes poszttól egészen a hármasig bevethetõ lesz. Többre hivatott játékos, akinek ha jól megtaláljuk a helyét, sokat tehet hozzá a csapat játékához. Támadásban erõssége a pick and roll játék, melyet jól használhatunk. Elvárom tõle, hogy védekezésben komoly feladatokat is megoldjon, a döntési és a láb-sebességén pedig amennyire lehet, javítanunk kell.”
Névjegy
Név: Fûrész Diána
Születési idõ: 1984. január 15.
Születési hely: Kecskemét
Magasság: 173 cm
Poszt: 1-2
Csapatok: Soproni Postás (2001/02), SZEVIÉP-Szeged (2002/04), DKSK Miskolc (2004/05), BSE (2005/08), SEAT Foton-Gyõr (2008/10)
Legjobb eredmények: U20 Európa Bajnokság 4. hely (2004), Magyar Kupa 2. hely (2005 – DKSK), Magyar Kupa 3. hely (2006 – BSE), Magyar Bajnokság 3. hely (2007 – BSE), Magyar Bajnokság 4. hely (2008 – BSE), Magyar Bajnokság 4. hely (2009 – SEAT- Foton Gyõr), Magyar Bajnokság 4. hely (2010 – SEAT- Foton Gyõr), Európa Bajnokság (2009, Lettország)
wb-sopron.com
- Generációk óta része Sopron hagyományainak a koszorúcska. 💃🕺
- Vadászkürtök hangja töltötte be a Soproni Egyetemen az őszi Botanikus Kertet
- Könyvbemutatók a Soproni Egyetemen, az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulóján
- ŐSZI KERTI MUNKÁK és csodás színek Sopronban
- Mozaik – 2026.11. 02. – Koszorúcska – vendégek: Viola-Schekulin Éva és Németh József
- 🌍A világ karácsonyai Sopronban – 7 héten át tartó mesevilág! 🎄🎁 A Pannónia Christmas Village november 3. és december…
- 📚Különleges könyvben elevenednek meg a Soproni Egyetem múltjának fejezetei📖 Igazán lélekemelő eseményen vehettek részt…
- 2000-ben kezdődött, akkor 175 csemete ültetésével, ma pedig már a 201. hársfát ültették el a sopronpusztai Akadémiai erd…
- Széchenyi István 201 éve ajánlotta fel birtokainak egyévi jövedelmét egy magyar tudós társaság megalapítására. Rá és err…
- Generációk óta része Sopron hagyományainak a koszorúcska. 💃🕺 A tánciskola azonban nemcsak a tánclépések elsajátításáró…
- Nehézségekbe ütközik az azbesztmentesítés Sopronban
- Várja a kirándulókat az új Hubertusz-kilátó a Bécsi-dombon
- Centenáriumot ünnepel a soproni Elit Mozi – kedvezményes jegy és helytörténeti emlékek várnak!
- Végletekig kiélezett meccsen vereség Körmenden
- „Ha megtörténik a baj, az visszafordíthatatlan” – a százezer ember ellátását biztosító vízbázist féltik a fertőrákosiak a tervezett reptérfejlesztéstől
- Sopron Németország? 🇩🇪 Az AfD ifjúsági szervezetének, a „Generation Deutschlandnak” egyik elnökségi tagja olyan térképet posztolt az X-re a német egység napján, amelyen Ausztria, Svájc, de még egyes francia területek is Németországhoz lettek „csatolva”. Sopront is beleértve. Ez a „Nagy-Németország” ábrázolás sokaknál keltett felháborodást. Magyarországon is. Hallerné Nagy Anikó, a Tisza képviselője, az Országgyűlés alelnöke, a Mi Hazánkot és a Fideszt is felszólította, hogy határolódjanak el németországi szövetségesük posztjától. Közben a kritikák hatására a térképet posztoló Luca Maurice Strauf (vagy ahogy önmagát hívja: Helmut Strauf) lemondott posztjáról. De mennyire jellemzőek az ehh
- @PLASTICOCEAN Hangos élet vidéken😎 Találkozzunk Sopronban🔥 Október 31. – Hangár Music Garden Ha elég jól nyomod, tiéd lehet a VP🤘😂 Wall Of Sleep – Exolimes 🤘 . #magyartiktok #plasticocean #weareocean #fyp
- 🧁 SÜTINAP! 🧁 Csütörtökön ismét megrendezzük a Sütinapot! Egész nap tudtok vásárolni az általatok behozott finomságokból mindössze pár száz forintért. 🍪🍩 Ezzel a DÖK-öt és a jövőbeli iskolai programokat támogatjátok! Hozzátok be a legfinomabb sütiket, készítsétek az aprót, és találkozunk csütörtökön! ✌️ #Sütinap #Handler #DÖK #Diákélet #Sopron #Közösség #Jótékonyság #HandlerKreatívSzerkesztőség #diákélet #foryoupage❤️❤️ #foryou #hun #HKSZ #tikto #trend2026 #Diákélet
- Day 4 in Sopron, Hungary! 🇭🇺 | Back to 1989 at the Iron Curtain & Pizza to Finish 🍕 Today’s journey took me back to 1989 at the Pan-European Picnic Memorial near Sopron, where the Iron Curtain began to come down. 🇭🇺 Walking past the historic exhibits, border fence and powerful memorials made this stop feel truly unforgettable. Ended the day in Sopron with a well-deserved pizza stop! 📌 Follow along for more history-filled European discoveries with Gareway to Oman. #Hungary #VisitHungary #IronCurtain #Oman #investment
- Vannak helyek, amelyek mellett nap mint nap elmegyünk, mégis sokkal többet jelentenek egy egyszerű utcánál. A Várkerület ilyen. Generációk emlékei, találkozások, régi történetek és a mindennapok apró pillanatai kapcsolódnak hozzá. Sopron változik, de a karaktere megmarad. És talán éppen ettől olyan különleges. Neked milyen emléked kötődik a Várkerülethez? Van egy kedvenc helyed, üzleted vagy történeted, amit szívesen megosztanál? #Sopron #Várkerület #SopronAhogyÉnLátom #MosonyiGábor #SoproniTörténetek
- 🌿 A kertem, ahogy a gyerekek látják. A gyerekek szemével a kert! 💚 Akik megnézték a kertet, ültettek, majd az volt a f…
- Ma ritkán láttam a napot, egész nap hideg, szeles idő volt. Lassan az Asterek is kezdik a virágzást, nagyon várom a gyön…
- Ez a faültetés LEGFONTOSABB el#ritakertje Van egy fontos aranyszabály, amit minden faültetés előtt kötelező betartani. M…
- Megtelt a talicska az ősz kincseivel! 🎃🌾 Nálunk a négylábú kerti ellenőr is jóváhagyta a mai rakományt, miközben végig…
- Kertlátogatás! 💚💚 Mi az ami bírta az idei évet minimális öntözéssel a kertembe? 204 mm eső volt nálam eddig idén. Bizo…
- AGROFÓLIA a kertben? Ezt a hibát NE kövesd el! TIPPEK
- ÉVELŐ szaporítás ingyen: Így sokszorozd meg a növényeidet!
- Mestereink: Villás Béla
- Mediterrano Étterem – Sopron
- Rendbontás a REAC-Győr meccs után
- Bloggerek napja – Blog Action Day
- A haszon többet ér mint az egészség? Vagy csak nem érdekelnek a szabályok?
- Bemutatkozik Gőbl Gábor
- Lui Padre Ősi Mágus interjúja a Sopron.info.hu-nak
- Szelektív hulladékgyüjtés Sopronban – hulladék naptár 2026
- Papa Joe Saloon & Seakhouse
- Jerry Jones mestermágus interjúja a Sopron.info.hu-nak
