Sopron.info.hu

Nehézségekbe ütközik az azbesztmentesítés Sopronban

Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzatának közgyűlése szeptember végén tartott ülésén tárgyalta az Azbeszt-mentesítési alap támogatási pályázatának benyújtását. Bár a testület egyhangúlag támogatta a pályázat beadását, a döntést megelőző vitából kitűnt, hogy a kormányzati kiírás komoly szakmai és pénzügyi akadályokat gördít a probléma helyben történő kezelése elé.

A napirendi pont tárgyalásakor markánsan kirajzolódtak a pályázati rendszer hiányosságai: a kormányzat kiírása olyan szakmai és pénzügyi buktatókat tartalmaz, amelyek szinte lehetetlenné teszik a feladat érdemi megoldását.

A vita során Jakál Adrienn (DK-PÁRBESZÉD-ZÖLDEK) önkormányzati képviselő rávilágított arra a tisztázandó kérdésre, hogy a pályázat utófinanszírozású, vagyis az önkormányzatnak kell megelőlegeznie a teljes beruházási összeget, amelyhez legfeljebb 30 százalékos, maximum 90 millió forintos önerőt biztosít a város. Dr. Sárvári Szabolcs jegyző kiemelte, hogy a pályázati felhívás kifejezetten szűkös információt tartalmaz, de az kiderül belőle, hogy megyei jogú városok esetében a magánszemélyek ingatlanjainál az önerőt az önkormányzatnak kell átvállalnia. Ennek előfeltétele viszont egy szállórost-koncentrációt mérő akkreditált levegővizsgálat, amit a magánterületeken a tulajdonosoknak kell elvégeztetniük.

A legnagyobb szakmai ellentmondás éppen ebben a feltételben rejlik, amit Péli Nikoletta (független) kérdése nyomán a jegyző és a polgármester is kifejtett. A támogatás elnyerésének ugyanis az a kritériuma, hogy a helyszínen kimutatható, határértéket meghaladó egészségügyi kockázatot igazoló levegőmérés álljon rendelkezésre. Sopron önkormányzata a probléma tavaszi kirobbanásakor azonnal intézkedett, kőzetvizsgálatokat végzett, majd az azbeszt kiporzásának megakadályozására hatékony pormentesítést és felületi beavatkozásokat hajtott végre. Ennek eredményeként a városban elvégzett levegőmérések során sehol sem érte el a szállórost-tartalom az egészségügyi határértéket, vagyis a városnak jelenleg nincs a pályázathoz elvárt „pozitív” mérési eredménye. A helyzetet tovább nehezíti, hogy a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Kormányhivatal egyedi hatósági ügyként kezeli a magáningatlanok vizsgálatát, és semmilyen információt nem ad át az önkormányzatnak, mert nem tekinti azt ügyfélnek.

Egyike azoknak a soproni utcáknak, ahol azbeszttartalmú kőzúzalék jelenlétét mutatták ki / Fotó: cyberpress.hu archívum

Dr. Farkas Ciprián polgármester összefoglalójában élesen bírálta a konstrukciót. Elmondta, hogy az osztrák azbesztszennyezés áprilisi feltűnése után a szakértők még a szennyezett réteg kiemeléséről és az útpályatestek teljes cseréjéről beszéltek, ezzel szemben a kormány által kiírt pályázat mindössze 3 milliárd forintos kerettel bír az ország 250 érintett településére, ami átlagosan alig 12 millió forintos támogatást jelent. Ráadásul ez a keret már csak lefedésre ad lehetőséget, a kiemelésre nem. A polgármester úgy fogalmazott, a kiírás megértése az álomfejtés kategóriájába tartozik, és életszerűtlen azt várni, hogy miközben az utcán nullás a levegő azbeszttartalma, a szomszédos udvarban egészségügyi veszélyhelyzetet mérjenek. Úgy vélte, a jelenlegi szabályok szerint a város magára marad az azbeszttel, ennek ellenére indokoltnak tartotta a pályázat benyújtását abban bízva, hogy a döntéshozók utólag korrigálják a keretösszeget és enyhítik a feltételeket.

Mágel Ágost (FIDESZ-KDNP) képviselő szintén hangsúlyozta, hogy ez az összeg fizikailag sem elegendő a mentesítésre, és katasztrófahelyzethez méltó kormányzati hozzáállást sürgetett. Dr. Kónyi-Kiss Gáborné (MOMENTUM) arról szólt, hogy bár a pályázatban lévő hiányosságokat maga is észlelte és több ponton egyetért a polgármesterrel, ugyanakkor hiányolta az érintett önkormányzatok összefogását és erélyesebb érdekképviseletét, amivel felsőbb szintek felé tudnák lobbierejüket kifejteni a helyzet megoldása érdekében.

A közgyűlési döntést követően a polgármester levélben fordult Gajdos László élő környezetért felelős miniszterhez és dr. Hoffman István államtitkárhoz, hogy konkrét módosítási javaslatokkal segítse a mentesítés megvalósítását. Levelében rámutatott, hogy a helyszínenkénti akkreditált mérés elvárása jelentős pénzügyi és időbeli akadály, hiszen Sopronban mintegy 84 közterületi helyszín érintett, és a mérések elvégzése helyszínenként 550 ezer forint plusz áfába kerülne, ami összességében 60 milliós kiadást jelentene az önkormányzatnak. Javasolta, hogy az egészségügyi kockázatot a település teljes közigazgatási területére értelmezzék, az egyes helyszíneken pedig elegendő legyen szakértői kőzetvizsgálattal igazolni az azbeszt jelenlétét. Ezenfelül kezdeményezte a 30 százalékos önerő rugalmas megállapítását az önkormányzatok teherbíró képessége alapján, valamint a rendkívül szűkös beadási határidő meghosszabbítását 2027. június 30-ig. Ez utóbbira azért is szükség lenne, mert Sopronban körülbelül 100 magántulajdonossal kellene előzetesen műszaki és finanszírozási megállapodást kötni, amire a megadott rövid időkeret nem nyújtott reális lehetőséget.

Elhangzott részletek forrása: sopron.hu

<p>The post Nehézségekbe ütközik az azbesztmentesítés Sopronban first appeared on Cyberpress.</p>

Forrás: cyberpress.hu

Bloggerek napja – Blog Action Day

további részletek

Szelektív hulladékgyüjtés Sopronban – hulladék naptár 2026

további részletek

Letartóztatták a fiatalt, aki kis híján megölt egy 28 éves férfit Sopronban

további részletek

Két új kerékpáros túraútvonal is érinti Sopront és a térséget

további részletek