Kerek egy huszast, nagyon fontos 20 pontot tett a közösbe a Falco elleni drámai csatában két pontos sikerrel végződő mérkőzésen csapatunk cserepadja.
Kellett is a kispad nagy játéka, hiszen balszerencsés sérülése miatt hamar elveszítettük első centerünket, Matt Knight-ot – szerencsére nem tört el a könyöke – így mindenkire jóval nagyobb teher hárult
„Nem nagyon volt időnk meditálni, tépelődni Matthew elveszítésén”
-fejtegette a kritikus pillanatokban két fontos hárompontos kosarat dobó, összesen 8 pontig jutó Pojbics Szabolcs.
„Menni kellett, csinálni, óriási, lüktető volt az iram, s közben tényleg nem volt idő azon sajnálkozni, hogy megsérült a centerünk. A közönség is űzött-hajtott bennünket, s így utólag belegondolva remek meccs volt. A játékidő nagy részében mi vezettünk, volt jelentős előnyünk is. Viszont időnként érződött, hogy a Falco immáron négy külföldit forgathat, és megesett, hogy hullámvölgybe kerültünk. Ekkor azonban valaki mindig volt, aki kihúzta a gödörből a csapatot, szép győzelmet arattunk.”
„Pojekkel” ellentétben saját bevallása szerint a Matt-et remekül helyettesítő Keresztes Rafael egy pillanatra megijedt – persze nem attól, hogy játszani kell : „Attól tartottam, hogy Matt-nek súlyos a sérülése, hogy hosszabb időre elveszítjük” -emlékezett vissza „Rafi”. „Aztán ahogy játékba kellett avatkoznom, már csak a meccsre koncentráltam. Készültünk a Falco csapatából, s a játékosaiból is, és megoldottuk a feladatot.
Rafi kifejezetten látványosan játszott, kosarainál ha úgy tetszik „biztosra ment” a középjátékos, hiszen mind a 8 pontját zsákolásból szerezte:- Kétszer sikerült a lepattanókra jó ütemben érkezni, kétszer pedig jó labdát kaptam. Azért azt hallottam, hogy a szurkolók örültek a kosaraim, s a társaim találatai után egyaránt, az ő buzdításuk rengeteget jelentett a nehéz pillanatokban, abban, hogy átvészeljük a kritikus helyzeteket.”
Keresztes Rafael a hétvégi pécsi bevetésre is készen áll. Mint mondta, szülővárosában, a Pécs csapata ellen szeretne újra jól játszani, s megint sokat hozzátenni az esetleges sikerhez. Mert ő, s Pojek – s nyilván a többiek is – a következő fordulóban is nyerni szeretnének…
sakc.hu
- Melyek a szőlőmag áldásos hatásai? 🍇 A szőlő egyik legértékesebb része a magja, mivel a szőlőmagban koncentrálódnak az…
- A magas vérnyomás kialakulását nem feltétlenül kísérik figyelmeztető tünetek, ezért sokan hosszú ideig nem is tudnak az…
- Többnapos ünnepi programsorozattal készülnek a Szent Mihály-napi búcsúra Sopronban. Az eseménysorozat szeptember 27-én,…
- Főszerepben az irodalom Agyagosszergényben 📖🎻
- Mi lesz veled Fertő tó?
- @yaroslavsopronyuk #дюсш13 #тренування
- It’s fucking #autumn #fall #crisp #sopronos #fyp
- Szerintem mindannyiunkkal megesett már valami hasonló… 😂🚗 Kicsit büdös…kicsit égett szag volt… de a lényeg, hogy megoldotta. 🤣 Nektek van hasonló sztoritok? 👇😂 #tanulóvezető #Sopron #nostressdriveautosiskola #foryou @sugii🤍
- valaki mar tudja a taktikat ugytunik #foryoupage❤️❤️ #sopron #funnydog #67 #famous
- Micsoda helyszin ⚡️ #party #dance #metha #secretfusion #sopron
- Tegnap Sopronban tartottam egy jótékonysági előadást. Pár hét és kezdhetjük az ültetést azoknak az embereknek köszönhető…
- A KÚSZÓHORTENZIA szinte mindenhol szépen megél Leírás A kúszóhortenzia az egyik legszívósabb növény, ami még a kert most…
- Így virágzik a MAGÁRA hagyott kúszóhortenzia A kúszóhortenzia egy igazi túlélő, amit akár tizenkét év után is csodálhatu…
- Több napja szeles idő van nálunk, kezdődik a szárazság sajnos, az utolsó havazás óta nem volt felénk csapadék. Viszont a…
- Márciusban ébred a természet. 💚 Már rengeteg méhecskét látni a kertben és ma már megjelentek az első tulipánok is. 🌷 C…
- SZÁRAZSÁGTŰRŐ növények: Így élték túl a hőkupolát!
- A FAÜLTETÉS szabályai: Így nem szárad ki !
- Mestereink: Villás Béla
- Mediterrano Étterem – Sopron
- Rendbontás a REAC-Győr meccs után
- Bloggerek napja – Blog Action Day
- A haszon többet ér mint az egészség? Vagy csak nem érdekelnek a szabályok?
- Bemutatkozik Gőbl Gábor
- Szelektív hulladékgyüjtés Sopronban – hulladék naptár 2026
- Lui Padre Ősi Mágus interjúja a Sopron.info.hu-nak
- Papa Joe Saloon & Seakhouse
- Jerry Jones mestermágus interjúja a Sopron.info.hu-nak
