Az előző szezon után ismét ott van a felsőházi rájátszásban, a legjobbak között csapatunk, a Soproni KC.
Együttesünk gyakorlatilag az egész évad során rájátszást érő helyen volt – előfordult, hogy kedvezőbb pozícióban – és összességében magabiztosan jutott be, ugyanúgy a nyolcadik helyen, ahogy tavaly
– Reális ez a pozíció? – kérdeztük edzőnket, Meszlényi Róbertet.
– Úgy gondolom, sokkal előrébb nem nagyon végezhettünk volna – kezdte szakvezetőnk. – Megítélésem szerint az első öt csapat, a ZTE, a Paks, a Körmend, a Szolnok és az Albacomp valamelyest kiemelkedik. Állományát tekintve a Kecskemét is közel van e csapatokhoz. Ugyanakkor – minket is beleértve – van egy nagyon kiegyensúlyozott középmezőny. Azt gondolom, a keretünk semmivel sem erősebb, mint mondjuk a Nyíregyházáé, a Pécsé vagy a Kaposváré volt, ezeket a csapatokat sikerült magunk mögé utasítani.
– Egyetértesz azzal, hogy a szezon első fele sikerült jobban a csapatnak?
– Igen. Akkor bravúrgyőzelmeket arattunk, hiszen legyőztük az Albacompot, a Körmendet és a Falco csapatát. Tavasszal viszont több problémával is küzdöttünk, volt, hogy sérülések miatt kulcsjátékosokat kellett nélkülöznünk. Többek között ezért tudott nyerni Sopronban a Szolnok, a ZTE és a Paks.
– Végig felsőházi helyen volt a csapat, s összességében gond nélkül jutott be. Mindent egybevetve elégedett vagy?
– Amit nagyon fontos tényezőnek tartok a felsőházba jutás tekintetében az az, hogy a ZTE-n kívül csupán mi nem cseréltünk külföldi kosarast. Fontos volt a bejutás szempontjából, hogy még ősszel sikerült bravúros idegenbeli győzelmeket aratni Kaposváron és Pécsett, ezek a sikerek igen nagyon kellettek e cél eléréséhez. Mindent egybevetve egyetlen kirívóan gyenge meccsünk volt, ez pedig a Pécs elleni hazai találkozó, még akkor is, ha ezen a meccsen is tartalékosak voltunk.
– Időnként volt, hogy hullámzott a csapat teljesítménye, nem ritkán még egy-egy adott mérkőzésen belül is. Ennek mi lehetett az oka?
– Lehet, hogy meglepő, de nekem úgy tűnik, csapatomból sokkal jobb teljesítményt hoz ki az, ha nyomás, győzelmi kényszer alatt játszott, mint amikor elvben nyugodtan, felszabadultan, veszítenivaló nélkül kosárlabdázhatott volna. Talán olyankor túl nyugodt volt a társaság…Erre jó példa lehet az őszi, Debrecen és Salgótarján elleni hazai meccs, amikor szinte védekezés nélkül adott ki magából csupán annyit, amennyi a biztos győzelemhez kellett. Ugyanebbe a sorba tartozik a Kaposvár elleni MK-visszavágó. Arra pedig, hogy egy-egy nehéz szituációban mit képes nyújtani a csapat a legjobb példa a Nyíregyháza elleni két Magyar Kupa mérkőzés negyedik negyede…
– A szezon közben igazolta, hozta vissza a klub negyedik légiósnak P. J. Couisnard-ot, azzal a nem titolt szándékkal, hogy vele képes legyen a csapat felvenni a versenyt a legjobbakkal…Ez azért úgy tűnt, nem sikerült, hogy értékeled az ő játékát, szerepét a csapatban?
– P. J. amikor egy éve hazament tőlünk, bokaműtéten esett át, és vagy fél évig nem játszott. Sajnos az általunk és a saját maga által remélt időnél lassabban, később lendült igazán játékba. Úgy vélem, emiatt kicsit türelmetlenné is vált, volt, hogy többet vállalt a kelleténél, ami nemegyszer erőlködésbe ment át. Legutóbb, Kecskeméten viszont már arra emlékeztetett a játéka, amit valóban tud. A kupadöntőn és a rájátszásban is valami hasonlót remélek tőle.
– Említetted, jobban játszik a csapat, ha nyomás, győzelmi kényszer alatt van, mint amikor elvben felszabadultan, nyugodtan kosarazhat. A közeli Magyar Kupa döntőn melyik arcát mutathatja az együttes?
– Szerintem az lenne az igazi, s akkor „dobhatnánk” igazán nagyot, ha felszabadultan, mégis abszolút győzelemre elszántan, sikeréhesen lépne pályára a társaság. Ezt a sikeréhséget egyébként érzem is a srácokon az edzéseken.
– Hogyan értékeled a csapat és a szurkolótábor kapcsolatát?
– Nézőszámunk stabilan ezer szurkoló körül, nem ritkán afölött volt. Szurkolóink egyetlen alkalommal, a már említett Pécs elleni meccsen éltek szigorúbb kritikával, és akkor abban igazuk volt. Nagyon értékes dolognak tartom, hogy a többi itthon elveszített meccs után is megtapsolták a srácokat. Nem ritkán idegenbe is elkísérték csapatunkat, és a buzdításukkal több nehéz helyzeten segítették át a fiúkat, és ezért ezt ezúton is köszönöm nekik, remélem, a kupadöntőn és a rájátszásban is segítenek majd minket is.
Ami még örömteli, s feltétlenül ki kell emeljem: a Baráti Kör aktivitásának köszönhetően játékosaink olyan rendezvényeken vesznek, vehetnek részt, amelyeken például az Erdei Iskolában, vagy az Erzsébet Kórház részére tartott gyűjtés kapcsán. Az ilyen eseményeken gyerekek, más területeken dolgozó emberek kicsit közelebbről is megismerhetik kosárlabdázóinkat, akik azt gondolom, az ilyen bemutató, vagy jótékonysági rendezvényeken nagy örömmel vesznek részt. Ez is sokat segít csapatunknak a városban még szélesebb körben történő elismerésében.
sakc.hu
- A betegség nem válogat – figyelemfelkeltő demenciaséta Sopronban https://www.kisalfold.hu/…/erzsebet-kert-demenciaseta-…
- 🎓 Újra indul a Soproni Nyugdíjas Egyetem! A Soproni Egyetem és a KISALFÖLD közös programjára már várják a jelentkezőket…
- 💜 Sétával hívták fel a figyelmet a demenciára Sopronban Az Alzheimer-világnaphoz kapcsolódva közös sétával indította el…
- Hosszú labdamenetek, precíz szervák, és kiélezett küzdelmek jellemezték az idei Jola Kupa városi amatőr teniszversenyt….
- Gróf Széchenyi Istvánt és Sopront különleges kapocs fűzi össze 🇭🇺
- Had such a good time seeing @Kenny G so talented ❤️🎶🎵🎷 #kennyg #music #sopronosax #instrumental #fan
- Alig két órával ezelőtt ért véget az előadásunk, azonban az igazi műsor még csak utána kezdődött: néhány óra múlva teljesen lebontásra kerül az óriássátor, hogy jövő héten már Sopronban láthassa A nagy visszatérés című műsorunkat a közönség. Köszönjük szépen, hogy ilyen sokan eljöttetek, puszilunk mindenkit! 🫶🏻🎪 #mosonmagyaróvár #magyarnemzericirkusz #cirkusz #hungary #foryou
- Steiner Kristóf a Borderline-zavarról #steiner #sopronfest #kadarkaiendre
- Culture Lab #fertorakos #fertorakosikofejto @Francis Horys #sopron #hungary #dj
- if you know me, you know this makes sense #artiebucco #thesopronos #hewasaninteriordecorator #arthurbucco #keepyourpicture
- Tegnap Sopronban tartottam egy jótékonysági előadást. Pár hét és kezdhetjük az ültetést azoknak az embereknek köszönhető…
- A KÚSZÓHORTENZIA szinte mindenhol szépen megél Leírás A kúszóhortenzia az egyik legszívósabb növény, ami még a kert most…
- Így virágzik a MAGÁRA hagyott kúszóhortenzia A kúszóhortenzia egy igazi túlélő, amit akár tizenkét év után is csodálhatu…
- Több napja szeles idő van nálunk, kezdődik a szárazság sajnos, az utolsó havazás óta nem volt felénk csapadék. Viszont a…
- Márciusban ébred a természet. 💚 Már rengeteg méhecskét látni a kertben és ma már megjelentek az első tulipánok is. 🌷 C…
- SZÁRAZSÁGTŰRŐ növények: Így élték túl a hőkupolát!
- A FAÜLTETÉS szabályai: Így nem szárad ki !
- Mestereink: Villás Béla
- Mediterrano Étterem – Sopron
- Rendbontás a REAC-Győr meccs után
- Bloggerek napja – Blog Action Day
- A haszon többet ér mint az egészség? Vagy csak nem érdekelnek a szabályok?
- Bemutatkozik Gőbl Gábor
- Szelektív hulladékgyüjtés Sopronban – hulladék naptár 2026
- Lui Padre Ősi Mágus interjúja a Sopron.info.hu-nak
- Papa Joe Saloon & Seakhouse
- Jerry Jones mestermágus interjúja a Sopron.info.hu-nak
