Elvonultak a felhők: az Újpest kontra Sziget perben kimondott ítélet nem veszélyezteti a fesztivál jövőjét. Így akár már most tervezhetünk egy eseménydús nyárral, melynek legismertebb fesztiváljaival lepheti meg szeretteit karácsonyra az, aki él a lehetőséggel, és – kedvezményes, elővételes áron – Sziget, Heineken Balaton Sound illetve VOLT fesztivál bérletet vásárol.
A szervezők ez alkalommal limitált számban, egy-egy fesztiválra 5-5000 db bérletet adnak ki. Tekintettel a korábbi évek tapasztalatai alapján várható érdeklődésre, személyenként és fesztiválonként legfeljebb 4 jegyet vásárolhat a közönség. A november 19-én induló akcióról bővebb információ a www.sziget.hu alatt, a fesztiválok honlapján található.
2009 nyarának legjobb bulijai kerülhetnek a most hirdetett akcióval az idei karácsonyfák alá. A Sziget Szervezőiroda jövőre július 1-4 között rendezi meg a soproni Lővér Kempingben a 17. VOLT Fesztivált, a hazai paletta egyik legjelentősebb vidéki eseményét.
Egy héttel a VOLT után, július 9-től immáron harmadik alkalommal, azonban már négy napon át várja a Heineken Balaton Sound rajongóit Zamárdi szabadstrandja. Idén kisebb hisztériát szült, hogy a Balaton-parti fesztiválra – a hazai fesztiválszervezés történetében először – már elővételben elfogytak a jegyek, érdemes tehát időben beszerezni a bérleteket. A szervezők sem a VOLT, sem a Balaton Sound esetében nem tervezik a fesztiválok méretének és befogadóképességének bővítését, garantálva ezzel az események egyedülálló hangulatát, és sokkal inkább a színvonal további emelésére fektetnek hangsúlyt.
Az első Sziget óta 15 év telt el. A szervezők – a szigetlakók javaslatait figyelembe véve – úgy döntöttek, új időszámítás kezdődik a fesztivál életében, s 2009-ben már egy, a korábbi értékeket megtartó, de mégis megújult Szigettel várják a látogatókat. Kedvenc fesztiválunk 2009. augusztus 12-17 között nyújtja majd a hamisítatlan “Sziget életérzést”, és az ideihez hasonlóan további meglepetés
napok is várhatók.
A Sziget Szervezőiroda rendezvényei évről-évre egyre több fesztiválnapon teltházat jelentettek, s a már megszokott hangulat s nem utolsó sorban a várható sztárdömping a jövőben is teltházas napokat, fesztiválokat feltételez.
A VOLT-ra, a Balaton Sound-ra és a Szigetre november 19-től vásárolható bérlet a fesztiválok honlapjain, a budapesti VOLT BOLT-ban (Bp. VII. Klauzál tér 14.) és a soproni Várkerületen. A várható nagy érdeklődésre tekintettel a személyenként megvásárolható bérletek számát fesztiválonként max. 4-4 darabban határozták meg a szervezők.
A VOLT Boltban Üdülési csekket és Sodexo Kultúra, valamint Sodexo Ajándék utalványt is elfogadnak. Részletes információ a www.volt.hu, a www.balatonsound.hu és a www.sziget.hu/fesztival oldalakon.
- Mindenki ezt találgatja: hol lesz A mi kis falunk új Pajkaszege? 🌄🏘️🌾
- Ma is tart még a Soproni Borünnep, 20 órakor a Hooligans zenél majd 🎤🎸🎶 Még több fotó a vasárnapi hangulatról itt 👉…
- Sopron szombat este – Soproni Borünnep! 🍷✨ Ma is jó programokkal várnak ránk!
- Portálunknak nyilatkozott az Exatlon sztárja ⭐💪
- A tünetek pokoli kínokat okozhatnak, de van tuti megoldás? Cikkünkből kiderül 👉 https://buff.ly/JjNbena
- #hongrie🇭🇺 #budapest #pécs #debrecen #sopron
- Rax 🏔️ Soprontól 1,5 óra alatt lehet eljutni ide. A túra a Preiner Gscheid parkolóból indul és 1050 méteres szintemelkedést kell leküzdeni a Heukuppe 2007 méteres csúcsáig. Annak, aki nem szokott túrázni, vagy kisgyerekekkel szeretne feljutni a fennsíkra: Hirschwang településről indul felvonó, amellyel 8 perc alatt lehet feljutni 1500 méteres magasságra. 💶Felnőtt jegy: 29,50€ 💶Gyermek jegy: 14,50€ #rax #heukuppe #alpen #alps #climbing
- Ezer köszönet, Sopron, fantasztikusak voltatok! ❤️🙏 #deltakoncert #deltazenekar
- #sopron
- Ünnepi nyitvatartás‼️🔥❤️ #győr #sopron #zalaegerszeg #parfüm #illat
- Így lesz idén is DÚS a kerted Végre megérkezett a jó idő Sopronba, így eljött az ideje a fásszárú évelők alapos visszavá…
- Régmúlt kirakata, Amélie módra
- Télen is kényelmesen!
- Így szaporítsd a macskamentát TŐOSZTÁSSAL#ritakertje A hatalmasra nőtt macskamenta visszanyírása után, a fagyok múltával…
- Boldog születésnapot! Rezső a Konok Úr holnap lesz 11 éves. Boldog születésnapot kiskutyám!! #ritakertje #rezső #puli
- SZIKLAKERT HIBÁK, amiket te ne kövess el!
- Reménytelen KÜZDELEM – a szulák kiírtása
- Osztrák azbesztes zúzottkő Sopronban: miért veszélyes, hogyan kerülhetett ide, és mikor szabadul fel?
- Mestereink: Villás Béla
- Mediterrano Étterem – Sopron
- Rendbontás a REAC-Győr meccs után
- Bloggerek napja – Blog Action Day
- A haszon többet ér mint az egészség? Vagy csak nem érdekelnek a szabályok?
- Bemutatkozik Gőbl Gábor
- Lui Padre Ősi Mágus interjúja a Sopron.info.hu-nak
- Szelektív hulladékgyüjtés Sopronban – hulladék naptár 2026
- Papa Joe Saloon & Seakhouse
- Jerry Jones mestermágus interjúja a Sopron.info.hu-nak
