Borsos István: Mindenki az elsőre emlékszik…

1993. júniusában sporttörténeti pillanathoz érkezett Sopron, hiszen először jutott fel a labdarúgó élvonalba a város csapata. Erről – és a június 14-i gálameccsről – kérdeztük az akkori csapat alapemberét és a  jövő szombati esemény ötletgazdáját, és egyik szervezőjét, Borsos Istvánt:

– A 92/93-as NBII-es szezon ősze úgy zárult, hogy az SLC meglehetősen hektikus játékot mutatva a 11. helyen végzett. Gondoltátok-e, hogy a vége mégis NBI lesz?

– Á, ezt mi sem éreztük, de Laczó István elnökünk közölte, hogy az NBI a cél. Gondolhatod mi volt erre a reakciónk… Aztán tavasszal valami beindult, sorra nyertük a mérkőzéseket és Haladás mögött végül a második helyen végeztünk, ami osztályozót jelentett. Annyira gyorsan zajlottak az események, hogy szinte fel sem ocsúdtunk, már Diósgyőrben játszottuk az első mérkőzést. Már azon a meccsen is jól teljesítettünk és ha 1:0-ás diósgyőri vezetésnél nem a kapufát találom el, más eredménnyel jöhettünk volna haza. Aztán jött a visszavágó, óriási tömeg előtt Sopronban. Ez iszonyúan motivált minket. A meccs Decsa második góljánál dőlt el a 75. percben, az ezt követő negyed óra felejethetelen volt, újabb három góllal, a pálya szélén, majd a pályán ünneplő tömeggel.

– Mit gondolsz mi hozta meg a sikert?

– Az, hogy volt egy túlnyomórészt soproni fiatalokra épülő mag, akikben volt ambíció, akarat és szinte egy családként működtünk. Mindenkit fűtött a bizonyítási vágy és ahogy tavasszal sorra nyertük a meccseket, mi is kezdtük elhinni, hogy feljuthatunk. Sikerült.

– Az első évben nagyon nehezen sikerült kiharcolni a bentmaradást, sajnos a következő évben aztán kiestünk…

– Igen, pedig igyekeztek a vezetők erősíteni, többek között Fischer Pali, Kenesei Zoli, Dragóner Attila, Cservenkai Donát, Csiszár Ákos , Árgyelán János vagy a most a Haladással feljutó kis Tollas, Németh Zoli is a csapatba került. Nem rossz névsor, bár akkoriban azért a többi csapatban is remek labdarúgók játszottak. Például – igaz kupameccsen – megvertük azt a Fradit, amely később a BL csoportkörbe jutott.

– Aztán pillanatok alatt szétszéledt a csapat, a Te pályafutásod hogyan alakult?

– A Távközlésben játszottam, majd a SFAC-ban amatőrként. Aztán a menedzserem szólt, hogy lenne egy majaziai lehetőség és én – bár voltak fenntartásaim – belevágtam és nem bántam meg. Jó csapatban, jó körülmények között játszhattam, innen Ausztráliába, Kuvaitban, majd Szingapúrba kerültem. A maláj bajnokságban egyébként csak külföldi edzők dolgoznak, Kuvaitban holland edzőm volt, Ausztráliában pedig Rale Razic, akivel az ausztrálok először jutottak ki VB-re 1974-ben. Erre nagyon büszke vagyok. Jelenleg is aktívan játszom Ausztiában, alacsonyabb osztályban.

– Kik jelezték, hogy a gálán résztvesznek az SLC oldaláról?

– Lényegében mindenki jön, Fischer, Chiratcu, Cservenkai, Majoros, Szántó, Deák, Balaton Vili, Németh Zoli, Milchram Peti és a többikek bizosan pályára lépnek. Amit a gála programján kívül mindenképpen szeretnék még elmondani, az az, hogy mi 2-kor fogunk találkozni a stadionnál és együtt megyünk a temetőbe, ahol három emberről fogunk megemlékezni, akik nagyon sokat tettek az akkori sikerért: Laczó Istvánról, Győrfi Lászlóról és Németh Miklósról van szó. Remélem a gálára minél többen kilátogatnak majd és velünk együtt kiállnak a soproni foci mellett…

Tóth Krisztián