Húsz évvel ezelőtt Kótai Géza egy társával próbált átszökni a határon. Aknamezőre tévedtek, és súlyosan megsérültek. Az esetük nem egydülálló. Erre is érdemes emlékezni a páneurópai piknik előtt.1989-ben több száz NDK-s menekült át a határ osztrák oldalára. De ezt megelőzően voltak ennél kalandosabb, sőt, életveszélyes próbálkozások is. A határon az illegális határátlépések megakadályozására 260 kilométer hosszan különböző rendszereket, drótkerítéseket és aknazárat hoztak létre. Egyes források szerint a magyar–osztrák határszakaszon 270 ezer gyalogsági taposóakna és közel 100 ezer érintőakna lapult a föld alatt. 1965. augusztus 28-án este ezek közül egy éppen Kótai Géza alatt robbant föl…
A Sotex-kultúrházban volt rendezvény, én éppen oda készültem. Eszembe nem jutott, hogy ilyesmi történhet még ezen az estén – kezdi a visszaemlékezést Kótai Géza. – A Várkerületen, illetve akkori elnevezése szerint a Lenin körúton találkoztam egy barátommal, ő állt elő az ötlettel, hogy este célozzuk meg a határt, vagyis disszidáljunk. Talán föl se mértük, ez milyen veszélyekkel jár, 18 éves fejjel más járt az eszünkben. Felszálltunk a brennbergi buszra, a katonák igazoltattak, soproni lakosok voltunk, ezért továbbengedtek.
Ma is jól emlékszem, hogy a templom alatti kocsmában megittam hat kávét, és kezdtem nagyon félni: minden tagom remegett, de már nem volt visszaút. Sötétedés után elindultunk a határ felé. Az erdőben botlódrótok, mindenféle zörgő dobozok, félelmetes volt. Mondanom sem kell, hogy térképünk nem volt, kicsit a vak világba indultunk el, egy idő után azt sem tudtuk, merre járunk, hol vagyunk, így aztán valahol Hermes környékén értünk ki az erdőből, ahol rögtön egy őrtoronnyal találtuk szembe magunkat. Elsőre az ugrott be: lőni fognak, tegyük fel a kezünket, azonban semmi nem történt.
Hogyan történt a baleset?
Tovább kúsztunk, akkor már az aknamezőn, amiről természetesen nem volt tudomásunk, úgy tudtuk, hogy ezen a részen nincs elaknásítva a határ, nem is indultam volna el, ha én ezt tudom. Egyszer csak elértük a határt, ahol még volt egy drótkerítés, és itt történt a tragédia. Kúszás közben nyilván testsúlyunk eloszlott az aknák felületén, így azok nem robbantak, de itt a kerítésnél föl kellett állnunk, ami kis híján az életünkbe került. A robbanás társamnak leszakította a lábfejét, nekem a térdemet roncsolta szét, ezenkívül súlyosan megsérült a kezem és a hátam is.
Több mint két órával később találtak meg bennünket, sokkos állapotban vittek be a kórházba. Évekkel később, egy fül-orr-gégészeti szakrendelésen hozott össze a sors dr. Keszthelyi Tamással, és csak akkor tudtam meg, hogy valójában ő húzott le az aknamezőről, ugyanis katonaorvosként éppen Sopronban teljesített szolgálatot. Nagy szerencsém volt, kis híján amputálni kellett a lábam. Azóta augusztus 28-át is születésnapként ünneplem, a napokban immár negyvennegyedik alkalommal…
Milyen következményei lettek ennek a disszidálási kísérletnek?
A kórházban géppisztolyos őrök vigyáztak ránk, látogatót nem engedtek be hozzánk, majd rendőrségi kihallgatások, bírósági tárgyalás, de az ítélet úgy szólt, hogy a megtörtént esemény következményeit megfelelő büntetésnek tudják be, így mindössze bírói figyelmeztetésben részesítettek. A történet teljességéhez még az is hozzátartozik, hogy az őrtoronyból azért nem vettek észre bennünket, mert az ott szolgálatot teljesítő két határőr kiskatona elhagyta az őrhelyét, állítólag bementek a faluba.
Katonai bíróság elé állították őket. Természetesen ezt követően sokáig szóba sem jöhetett, hogy érvényes útlevél legyen a birtokomban, nemhogy nyugatra, keletre sem utazhattam. Akkor a lelkem és a testem is súlyosan megsérült, ma már csak ez utóbbit viselem, ezt viszont életem végéig…
Kótai Géza visszaemlékezése ma már történelem, a vasfüggöny kiállítási tárgy lett, a legutolsó halálos lövés pedig 1989. augusztus 21-én dörrent el a magyar–osztrák határon…
helyitema.hu
- Vadászkürtök hangja töltötte be a Soproni Egyetemen az őszi Botanikus Kertet
- Könyvbemutatók a Soproni Egyetemen, az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulóján
- ŐSZI KERTI MUNKÁK és csodás színek Sopronban
- Mozaik – 2026.11. 02. – Koszorúcska – vendégek: Viola-Schekulin Éva és Németh József
- SopronTV 20261102 Hajrá Sopron
- 2000-ben kezdődött, akkor 175 csemete ültetésével, ma pedig már a 201. hársfát ültették el a sopronpusztai Akadémiai erd…
- Széchenyi István 201 éve ajánlotta fel birtokainak egyévi jövedelmét egy magyar tudós társaság megalapítására. Rá és err…
- Generációk óta része Sopron hagyományainak a koszorúcska. 💃🕺 A tánciskola azonban nemcsak a tánclépések elsajátításáró…
- Fantasztikus élmény volt a vele való találkozás, érdekes, izgalmas munka, csodálatos helyeken. Olvassátok el az Esther H…
- Koszorúzással és emlékfaültetéssel tisztelegtek a Széchenyi István-emléknapon A Magyar Tudományos Akadémia alapításának…
- Nehézségekbe ütközik az azbesztmentesítés Sopronban
- Várja a kirándulókat az új Hubertusz-kilátó a Bécsi-dombon
- Centenáriumot ünnepel a soproni Elit Mozi – kedvezményes jegy és helytörténeti emlékek várnak!
- Végletekig kiélezett meccsen vereség Körmenden
- „Ha megtörténik a baj, az visszafordíthatatlan” – a százezer ember ellátását biztosító vízbázist féltik a fertőrákosiak a tervezett reptérfejlesztéstől
- Sopron Németország? 🇩🇪 Az AfD ifjúsági szervezetének, a „Generation Deutschlandnak” egyik elnökségi tagja olyan térképet posztolt az X-re a német egység napján, amelyen Ausztria, Svájc, de még egyes francia területek is Németországhoz lettek „csatolva”. Sopront is beleértve. Ez a „Nagy-Németország” ábrázolás sokaknál keltett felháborodást. Magyarországon is. Hallerné Nagy Anikó, a Tisza képviselője, az Országgyűlés alelnöke, a Mi Hazánkot és a Fideszt is felszólította, hogy határolódjanak el németországi szövetségesük posztjától. Közben a kritikák hatására a térképet posztoló Luca Maurice Strauf (vagy ahogy önmagát hívja: Helmut Strauf) lemondott posztjáról. De mennyire jellemzőek az ehh
- @PLASTICOCEAN Hangos élet vidéken😎 Találkozzunk Sopronban🔥 Október 31. – Hangár Music Garden Ha elég jól nyomod, tiéd lehet a VP🤘😂 Wall Of Sleep – Exolimes 🤘 . #magyartiktok #plasticocean #weareocean #fyp
- 🧁 SÜTINAP! 🧁 Csütörtökön ismét megrendezzük a Sütinapot! Egész nap tudtok vásárolni az általatok behozott finomságokból mindössze pár száz forintért. 🍪🍩 Ezzel a DÖK-öt és a jövőbeli iskolai programokat támogatjátok! Hozzátok be a legfinomabb sütiket, készítsétek az aprót, és találkozunk csütörtökön! ✌️ #Sütinap #Handler #DÖK #Diákélet #Sopron #Közösség #Jótékonyság #HandlerKreatívSzerkesztőség #diákélet #foryoupage❤️❤️ #foryou #hun #HKSZ #tikto #trend2026 #Diákélet
- Day 4 in Sopron, Hungary! 🇭🇺 | Back to 1989 at the Iron Curtain & Pizza to Finish 🍕 Today’s journey took me back to 1989 at the Pan-European Picnic Memorial near Sopron, where the Iron Curtain began to come down. 🇭🇺 Walking past the historic exhibits, border fence and powerful memorials made this stop feel truly unforgettable. Ended the day in Sopron with a well-deserved pizza stop! 📌 Follow along for more history-filled European discoveries with Gareway to Oman. #Hungary #VisitHungary #IronCurtain #Oman #investment
- Vannak helyek, amelyek mellett nap mint nap elmegyünk, mégis sokkal többet jelentenek egy egyszerű utcánál. A Várkerület ilyen. Generációk emlékei, találkozások, régi történetek és a mindennapok apró pillanatai kapcsolódnak hozzá. Sopron változik, de a karaktere megmarad. És talán éppen ettől olyan különleges. Neked milyen emléked kötődik a Várkerülethez? Van egy kedvenc helyed, üzleted vagy történeted, amit szívesen megosztanál? #Sopron #Várkerület #SopronAhogyÉnLátom #MosonyiGábor #SoproniTörténetek
- 🌿 A kertem, ahogy a gyerekek látják. A gyerekek szemével a kert! 💚 Akik megnézték a kertet, ültettek, majd az volt a f…
- Ma ritkán láttam a napot, egész nap hideg, szeles idő volt. Lassan az Asterek is kezdik a virágzást, nagyon várom a gyön…
- Ez a faültetés LEGFONTOSABB el#ritakertje Van egy fontos aranyszabály, amit minden faültetés előtt kötelező betartani. M…
- Megtelt a talicska az ősz kincseivel! 🎃🌾 Nálunk a négylábú kerti ellenőr is jóváhagyta a mai rakományt, miközben végig…
- Kertlátogatás! 💚💚 Mi az ami bírta az idei évet minimális öntözéssel a kertembe? 204 mm eső volt nálam eddig idén. Bizo…
- AGROFÓLIA a kertben? Ezt a hibát NE kövesd el! TIPPEK
- ÉVELŐ szaporítás ingyen: Így sokszorozd meg a növényeidet!
- Mestereink: Villás Béla
- Mediterrano Étterem – Sopron
- Rendbontás a REAC-Győr meccs után
- Bloggerek napja – Blog Action Day
- A haszon többet ér mint az egészség? Vagy csak nem érdekelnek a szabályok?
- Bemutatkozik Gőbl Gábor
- Lui Padre Ősi Mágus interjúja a Sopron.info.hu-nak
- Szelektív hulladékgyüjtés Sopronban – hulladék naptár 2026
- Papa Joe Saloon & Seakhouse
- Jerry Jones mestermágus interjúja a Sopron.info.hu-nak
