Tavaly óta kedves emlékeket õrzünk Bourges városáról, ahol gyõzelmünkkel óriási lépést tettünk a FINAL4 felé. Az Euroliga sorsolás ismét a francia városba szólít minket, ahol szerda este 20 órától a harmadik forduló mérkõzésén lépünk pályára. Meglephetjük õket? – tettük fel a kérdést Székely Norbert vezetõedzõnknek.
„Nagyon nehéz dolgunk lesz a szervezett kosárlabdát játszó Bourges ellen! Csak úgy lehet esélyünk, ha egy pillanatra sem hagyunk ki. Sajnos ez idén még nem volt jellemzõ ránk, de a szombati Zalaegerszeg elleni bajnokin már kiegyensúlyozottabbak voltunk.
A hétvégi mérkõzésen, Jeca kiesése miatt, már változtatásokat eszközöltünk, melyekre a csapat biztatóan reagált. Még szokni kell a lányoknak az új helyzetet, de jó volt látni, hogy szépen elosztották egymás között a megnövekedett terheket. Jól lehetett rotálni a csapatot, és remélem, hogy a Bourges ellen is önbizalommal tud mindenki a számára szokatlanabb poszton is játszani.
Minden bizonnyal mindent meg fog tenni ellenfelünk, hogy visszavágjon a tavalyi vereségért. A megtekintett felvételeken is látható, hogy ugyanaz a precíz, védekezésre épülõ játék jellemzi õket, mely a korábbi években is. Ez nem változott Dumerc és Melain távozásával, akiknek a hiányát inkább a nehéz, fontos döntési pillanatokban érezhetik meg. Bízom benne, hogy lesznek ilyen helyzetek, melyekkel élni tudunk!”
wb-soptron.com
- Magabiztos győzelem a bajnoki rajton🏀👇
- 🌎💃 Felejthetetlen hangulatban zajlott a latin-amerikai fiesta!🌴🎶 Tegnap az Esterházy-kastélyban Latin-Amerika színe…
- Tudomány testközelből: Kutatók Éjszakája a Soproni Egyetemen Kémiai kísérletek, 3D nyomtatás, drónkutatás és különleges…
- Látványos, mozgalmas, színes és olykor félelmetes volt a soproni Széchenyi gimnázium Kutatók Éjszakája.
- A döntéseknek következménye van
- #fyp #viral #creatorsearchinsights #sopron #goviral @www.ad1ka.com @RIDESHINE LIFESTYLE @Árpi @Mi a Pálya SOPRON @Zétény Fenyvesi @Flahs_2014🇭🇺 @Lölö_on_COMMENCAL
- #fyp #viral #creatorsearchinsights #sopron #goviral @RIDESHINE LIFESTYLE @Árpi @Mi a Pálya SOPRON @Zétény Fenyvesi @Lölö_on_COMMENCAL @Flahs_2014🇭🇺
- #sopronos #fyp #relatable
- Őszi bordó után egy kis letisztult fehér 😍🤍 #sopron #mukorom #neked #fy #nekedbe
- 🚒 160 éves a Soproni Tűzoltóság! A jubileum alkalmából a soproni hivatásos és a térség önkéntes tűzoltói közösen vonultak fel a Várkerületen. 👨🚒
- Tegnap Sopronban tartottam egy jótékonysági előadást. Pár hét és kezdhetjük az ültetést azoknak az embereknek köszönhető…
- A KÚSZÓHORTENZIA szinte mindenhol szépen megél Leírás A kúszóhortenzia az egyik legszívósabb növény, ami még a kert most…
- Így virágzik a MAGÁRA hagyott kúszóhortenzia A kúszóhortenzia egy igazi túlélő, amit akár tizenkét év után is csodálhatu…
- Több napja szeles idő van nálunk, kezdődik a szárazság sajnos, az utolsó havazás óta nem volt felénk csapadék. Viszont a…
- Márciusban ébred a természet. 💚 Már rengeteg méhecskét látni a kertben és ma már megjelentek az első tulipánok is. 🌷 C…
- DÍJNYERTES KERT! Birkák, csacsik egy mesés Miyawaki
- A FAÜLTETÉS szabályai: Így nem szárad ki !
- Mestereink: Villás Béla
- Mediterrano Étterem – Sopron
- Rendbontás a REAC-Győr meccs után
- Bloggerek napja – Blog Action Day
- A haszon többet ér mint az egészség? Vagy csak nem érdekelnek a szabályok?
- Bemutatkozik Gőbl Gábor
- Szelektív hulladékgyüjtés Sopronban – hulladék naptár 2026
- Lui Padre Ősi Mágus interjúja a Sopron.info.hu-nak
- Papa Joe Saloon & Seakhouse
- Jerry Jones mestermágus interjúja a Sopron.info.hu-nak
