Öt napon át közösségi, kulturális és egészségmegőrző programok várják az „Életet az Éveknek” Országos Klubszövetség tagj…
Öt napon át közösségi, kulturális és egészségmegőrző programok várják az „Életet az Éveknek” Országos Klubszövetség tagjait Sopronban. A szervezet immár 13. alkalommal tér vissza a városba, az idei találkozón mintegy 300-an vesznek részt. A soproni program az évek során a szövetség egyik legnépszerűbb rendezvényévé vált. Az ország különböző pontjairól érkező résztvevőket többek között gyaloglás, örömtánc, egészségügyi előadások, szűrőprogramok és kirándulások várják. – 2010 óta hihetetlenül népszerűek azok a programok, amelyeket szállodákba szervezünk. Ma évente hét-nyolc ilyen rendezvényt szervezünk, amelyre közel 3000 tagunk jön el. Tulajdonképpen ez az országos szövetség legnagyobb közösségépítő rendezvénye, hiszen az ország minden területéről érkeznek a tagjaink – mondta dr. Hegyesiné Orsós Éva, az „Életet az Éveknek” Országos Klubszövetség elnöke. Dr. Farkas Ciprián, Sopron polgármestere hangsúlyozta: az idősebb generáció tapasztalatára és életbölcsességére a fiatalabb korosztályoknak is szükségük van, az aktív közösségi élet pedig az időskorban is fontos szerepet tölt be. – A nyugdíjaskor nem arról szól, hogy behúzzák az evezőt a csónakba, és aztán jöjjön, aminek jönnie kell, hanem az időskornak, a szépkornak megvannak a maga szépségei. Szükségünk van az idősebb generációra – fogalmazott. Az ötnapos találkozó a közös élmények mellett a mozgás, az egészségmegőrzés és az aktív időskor fontosságára is felhívja a figyelmet. Fotó: Horváth Ádám
- A legnagyobb magyarra emlékeztek Sopronban is. 🇹🇯
- Öt napon át közösségi, kulturális és egészségmegőrző programok várják az „Életet az Éveknek” Országos Klubszövetség tagj…
- Szeptember 21. az Alzheimer-kór világnapja. A jeles nap alkalmából filmvetítéssel és kerekasztal-beszélgetéssel egybeköt…
- Ingyenes próbaórákat tartanak a Zen Dance Unity tánciskolában szeptemberben.🎶 Az alkalmak lehetőséget biztosítanak az…
- Határokon át – két keréken Osztrák, német és magyar közlekedési szakemberek tanácskoztak a közelmúltban Kismartonban (Ei…
- Had such a good time seeing @Kenny G so talented ❤️🎶🎵🎷 #kennyg #music #sopronosax #instrumental #fan
- Steiner Kristóf a Borderline-zavarról #steiner #sopronfest #kadarkaiendre
- Culture Lab #fertorakos #fertorakosikofejto @Francis Horys #sopron #hungary #dj
- if you know me, you know this makes sense #artiebucco #thesopronos #hewasaninteriordecorator #arthurbucco #keepyourpicture
- Out here making myself laugh hysterically lol 😂 my latest art (still a work in progress) but added a mug… can’t help myself them little coffee mugs make my heart happy lol
- Tegnap Sopronban tartottam egy jótékonysági előadást. Pár hét és kezdhetjük az ültetést azoknak az embereknek köszönhető…
- A KÚSZÓHORTENZIA szinte mindenhol szépen megél Leírás A kúszóhortenzia az egyik legszívósabb növény, ami még a kert most…
- Így virágzik a MAGÁRA hagyott kúszóhortenzia A kúszóhortenzia egy igazi túlélő, amit akár tizenkét év után is csodálhatu…
- Több napja szeles idő van nálunk, kezdődik a szárazság sajnos, az utolsó havazás óta nem volt felénk csapadék. Viszont a…
- Márciusban ébred a természet. 💚 Már rengeteg méhecskét látni a kertben és ma már megjelentek az első tulipánok is. 🌷 C…
- SZÁRAZSÁGTŰRŐ növények: Így élték túl a hőkupolát!
- A FAÜLTETÉS szabályai: Így nem szárad ki !
- Mestereink: Villás Béla
- Mediterrano Étterem – Sopron
- Rendbontás a REAC-Győr meccs után
- Bloggerek napja – Blog Action Day
- A haszon többet ér mint az egészség? Vagy csak nem érdekelnek a szabályok?
- Bemutatkozik Gőbl Gábor
- Szelektív hulladékgyüjtés Sopronban – hulladék naptár 2026
- Lui Padre Ősi Mágus interjúja a Sopron.info.hu-nak
- Papa Joe Saloon & Seakhouse
- Jerry Jones mestermágus interjúja a Sopron.info.hu-nak
