Sopron.info.hu

XIII. alkalommal rendezték meg a Három A Károly versenyt Szombat délelőtt rendezték meg a XIII. Három A Károly terepfutó…

XIII. alkalommal rendezték meg a Három A Károly versenyt Szombat délelőtt rendezték meg a XIII. Három A Károly terepfutó és túraversenyt a soproni parkerdőben. A hagyományos eseményen többféle futótáv közül választhattak a résztvevők, emellett a legkisebbeknek is külön futamokat szerveztek, valamint vezetett túrán is részt lehetett venni. A versenyközpont és a rajt-cél helyszíne a Károly-kilátó parkolójánál volt. A Három A Károly elnevezést a Károly-kilátóhoz vezető három kijelölt turistaút ihlette. A résztvevők többféle táv közül választhattak: a futók 2,7, 10 és 21 kilométeres számokban indulhattak, a 10 kilométeres távot váltóban is lehetett teljesíteni. A legkisebbeket külön gyermekfutamok várták, az óvodás-bölcsődés, alsó és felső tagozatos korosztály számára, emellett 6 kilométeres vezetett túrát is szerveztek. „A cél mindig is az volt, hogy hétköznapi embereket is meg tudjunk mozgatni. Úgy jelöltük ki a pályát, hogy bárki tudjon mozogni, aki egy kicsit érdeklődik a terepfutás, vagy akár csak a természet iránt” – mondta Lederer György, a Shotokan Tigrisek Sportegyesület alelnöke és a verseny főszervezője. A rendezvény előkészítésében az egyesület tagjai mellett önkéntes diákok is közreműködtek. A szervezőknek az engedélyek beszerzése, valamint a támogatókkal és szponzorokkal való egyeztetés is több hetes munkát jelentett. Fotók: Horváth Ádám


megtekintés a Facebook-on


🍓 Megjelent a piacokon és a kertekben az első hazai eper: a balfi „Szedd magad!” eperföldön is m...

további részletek

❗️Április 2️⃣0️⃣-ától forgalmi változás a Csengery utca felújítása miatt🚌 Aprilis 20-tól (hétfő...

további részletek

A magyar kultúra felelősség és örökség – Ünnepi est Sopronban Évtizedes hagyomány folytatód...

további részletek

Portálunknak nyilatkozott az Exatlon sztárja ⭐💪

további részletek