Sopron.info.hu

Szent Mihály-búcsú Sopronban Sopron védőszentjének ünnepét idén is búcsúval ünnepelik a Szent Mihály-templomban. Az ünne…

Szent Mihály-búcsú Sopronban Sopron védőszentjének ünnepét idén is búcsúval ünnepelik a Szent Mihály-templomban. Az ünnepi szentmisét dr. Veres András győri megyéspüspök mutatta be. Az eseményen részt vett dr. Farkas Ciprián, Sopron polgármestere, valamint dr. Simon István és dr. Csiszár Szabolcs alpolgármesterek is. A délelőtti szentmisén Veres András, győri megyéspüspök a mennyei seregek vezéreként beszélt Szent Mihályról. ,,A hívő emberek az angyalok oltalmában és segítségében bízhatnak mindennapi küzdelmeikben, Szent Mihályt pedig a jó melletti kitartásért és a helyes úton való megmaradásért kérhetik” – mondta a megyéspüspök. A szertartáson közreműködött a Goldmark Énekegyüttes is A szentmisét követően a templomkertben folytatódott a búcsú programja. Dr. Farkas Ciprián polgármester köszöntőjében kiemelte: Szent Mihály ünnepe Sopron egyik legfontosabb szakrális ünnepe, amely a város számára nagymúltú hagyomány. Az ünnep egyben alkalmat is ad arra, hogy összetartsa Sopron lakóit. A templomkertben agapéval is készültek: a résztvevők házi készítésű édes és sós süteményeket hoztak, a programot pedig kulturális műsor színesítette. Fellépett a Fajkusz Banda és a Kacagány Táncegyüttes, valamint a Soproni Petőfi Sándor Általános Iskola és AMI művészeti csoportjai, népdalénekesei és néptáncos szólistái. Kálmán Imre városplébános szerint Szent Mihály ünnepe nemcsak egyházi esemény, hanem a közösség számára is fontos alkalom. Mint mondta: ,,amikor az emberek jó szándékkal közelednek egymás felé, az ünnep teljessé válhat.” A Szent Mihály-búcsú szeptember 29-én, este hat órakor ünnepi szentmisével folytatódik, amelyet dr. Várszegi Asztrik bencés, pannonhalmi emeritus főapát mutat be. Október 1-jén pedig a Szent Mihály-templom felújítására és megújulására is megemlékeznek. Fotók: Horváth Ádám


megtekintés a Facebook-on


🍓 Megjelent a piacokon és a kertekben az első hazai eper: a balfi „Szedd magad!” eperföldön is m...

további részletek

❗️Április 2️⃣0️⃣-ától forgalmi változás a Csengery utca felújítása miatt🚌 Aprilis 20-tól (hétfő...

további részletek

A magyar kultúra felelősség és örökség – Ünnepi est Sopronban Évtizedes hagyomány folytatód...

további részletek

Portálunknak nyilatkozott az Exatlon sztárja ⭐💪

további részletek