3️⃣5️⃣0️⃣ éve történt a nagy soproni tűzvész, aminek a Tűztorony is áldozata lett🔥 A jelenleg is elfogadott ezáltal a h…
3️⃣5️⃣0️⃣ éve történt a nagy soproni tűzvész, aminek a Tűztorony is áldozata lett🔥 A jelenleg is elfogadott ezáltal a hivatalos történet szerint 1676. november 28-án két gyermek vidáman gesztenyét sütött városunkban, majd a feltámadó erős szél felkapta a tűzrakóhely parazsait és ezáltal hatalmas tűz kerekedett Sopronban. A tűzvész elpusztította a teljes belvárost és a külváros jelentős része is a lángok martaléka lett. A hatalmas lángok a városházát és a Tűztornyot sem kímélték, melyek teljesen kiégtek. Az újjáépítéskor városunk polgárai az összefogás erejéről tettek jeles tanúbizonyságot, hiszen jórészt önerőből építették fel az új Sopront, a ma is látható barokk stílusban és akkor alakult ki gyakorlatilag a belváros mai képe is. A torony újjáépítése azonban nagyobb feladatnak tűnt, így 1678-ban is még csak kiégett torony maradványai voltak láthatóak. Annyira késett a rekonstrukció, hogy igazából csak 1680-ban kezdődött meg a helyreállítása, aminek a költségeihez gyűjtést is szerveztek. A város Bécsújhelyről hozatott építési szakértőket a munkálatok kivitelezésének koordinálásához, az építőköveket pedig a helyi bányákban fejtették ki. Sajnos a tervező és az építőmester neve nem ismert, azonban az biztos, hogy a rézlemezeket és a deszkaanyagokat Alsó-Ausztria területéről hozatták, az épületfa nagy részét pedig a Bécsújhelytől délre fekvő erdőségekben termeltették ki. Városunk egyik emblematikus épülete, a Tűztorony a folyamatos munkálatok ellenére még az 1681-es országgyűlés megnyitására sem készült el teljesen, ezért a Sopronba látogató királyi pár is kénytelen volt a Hátsókapun megközelíteni a belvárost, de még ebben az évben, szeptemberben felkerült a torony tetejére a kétfejű sas. A munkálatok még 1682-ben is tartottak, hiszen ekkor készült el, az akkor véglegesnek szánt tetőszerkezet, amihez réztetőfedőt alkalmazott a város valamint ekkor nyerte el a mai alakját is és érte el a 60,6 méteres magasságát. Fotók: Fortepan/Főfotó/Konok Tamás id/Vargha Zsuzsa
- Híradó – 2026.10.13. – Kedd – SopronTV
- Mozaik – 2026.10.13. – Királyi Sopron – vendég: Bolodár Zoltán, Kádár Tibor
- Híradó – 2026.10.12. – Hétfő – Sopron TV
- Hajrá Sopron – sportmagazin – 2026.10.12. – Hétfő – SopronTV
- Mozaik – 2026.10.12.– Kikről mesélnek a sírok? – vendégek: Cséry Katalin és Csiszár Ágnes
- A Muck Turistaház lett az első 🏆
- Új nevet kapott Sopronban a Borsmonostor utcai óvoda 🧒🎈
- Pályaválasztási nyitány Sopronban 👨🎓🧁🪖👩🍳🪚 kisalfold.hu/helyi-kozelet/2026/10/soproni-szakmaborze
- 3️⃣5️⃣0️⃣ éve történt a nagy soproni tűzvész, aminek a Tűztorony is áldozata lett🔥 A jelenleg is elfogadott ezáltal a h…
- ❤️ÉDESANYA LETT BABOS TÍMEA👶 A soproni teniszező közösségi oldalán úgy fogalmazott: "Továbbra is hihetetlen, hogy már t…
- „Sopron Magyarország. Pont.” – a Tisza alelnöke a Fideszt és a Mi Hazánkot kérdezi az AFD Nagy-Németország térképéről
- Sérüléssel bajlódó légiósok
- Várhatóan január 1-től bővül a fizető parkolási övezet Sopronban
- Éjszakába nyúlóan nyitva tartják a Várfalsétányt
- Sopront is elcsatolnák – az AfD egyik vezetője ijesztő térképet tett közzé
- 10.15 emlékszem sopronban minden platformon #drinking #drunktok #vodka #fyp #targetaudience
- Amikor a 30kilos DH megindul✌🏼#fyp #f #sopron #sziabatyus #downhill
- Sopron nemcsak az a város, amit a turisták látnak. Hanem az is, amit mi, soproniak nap mint nap megélünk. Van, amit szeretünk benne. Van, ami változik. És van, amin szerintem érdemes lenne közösen gondolkodnunk. Én így látom Sopront. Kíváncsi vagyok, te hogy látod. 👇 #Sopron #SopronAhogyÉnLátom #MosonyiGábor #Soproniak #Várkerület #ItthonSopronban
- #sopron #prt #pourtoii #fyp #foruyou
- okt 15 emlékszem sopronban minden platformon! #bloke #charva #fyp #keepitlemon🍋 #charvamusic
- 🌿 A kertem, ahogy a gyerekek látják. A gyerekek szemével a kert! 💚 Akik megnézték a kertet, ültettek, majd az volt a f…
- Ma ritkán láttam a napot, egész nap hideg, szeles idő volt. Lassan az Asterek is kezdik a virágzást, nagyon várom a gyön…
- Ez a faültetés LEGFONTOSABB el#ritakertje Van egy fontos aranyszabály, amit minden faültetés előtt kötelező betartani. M…
- Megtelt a talicska az ősz kincseivel! 🎃🌾 Nálunk a négylábú kerti ellenőr is jóváhagyta a mai rakományt, miközben végig…
- Kertlátogatás! 💚💚 Mi az ami bírta az idei évet minimális öntözéssel a kertembe? 204 mm eső volt nálam eddig idén. Bizo…
- EZEKET NE dobd ki! – Őszi munkák és talajtakarás
- DÍJNYERTES KERT! Birkák, csacsik egy mesés Miyawaki
- Mestereink: Villás Béla
- Mediterrano Étterem – Sopron
- Rendbontás a REAC-Győr meccs után
- Bloggerek napja – Blog Action Day
- A haszon többet ér mint az egészség? Vagy csak nem érdekelnek a szabályok?
- Bemutatkozik Gőbl Gábor
- Szelektív hulladékgyüjtés Sopronban – hulladék naptár 2026
- Lui Padre Ősi Mágus interjúja a Sopron.info.hu-nak
- Papa Joe Saloon & Seakhouse
- Jerry Jones mestermágus interjúja a Sopron.info.hu-nak
