Idén először, itthon, január 27-én találkozott az MKB Euroleasing Sopron csapata a Wisla Can Pack Krakkó csapatával. A soproni lányok egy fantasztikus szerepléssel mutatták meg, hogy mire is képesek. 39-38 volt az eredmény a második negyedben, ekkor még nem kapták el a ritmust.
Aztán amikor belecsaptak a lovak közé 62-44-el elhúztak és 81-58-as végeredménnyel az első győzelmet ők könyvelhették el. A 31-én, idegenben játszott mérkőzést csak a netten követhettem (jobb is volt ez így). A remény még élt 28-28 félidőnél.
Azután már csak azt olvastam, hogy ‘missed’ 1x 2x (kihagyta)… sorban kimaradtak az MKB-s kosarak. 42-28-nál már túl nagy volt a pontkülönbség, a soproni lányok nem tudták behozni magukat. 52-39 nyert a krakkói gárda, az állás ezzel 1-1 lett. Sajnáltam őket nagyon, innen Sopronból.
Ez a vereség azt is jelentette, hogy jön egy harmadik forduló, MKB pályán.
Ez az izgalmakkal teli sport esemény ma 4-én lesz a szokásos helyen, megszokott időben. Na jó, már 16.30-tól várják az érdeklődőket. Érdemes minél előbb helyet foglalni.
Én is ezt teszem, állva nem bírnám a négy negyedet végig izgulni!
Hajrá lányok! Hajrá Sopron!
- Mindenki ezt találgatja: hol lesz A mi kis falunk új Pajkaszege? 🌄🏘️🌾
- Ma is tart még a Soproni Borünnep, 20 órakor a Hooligans zenél majd 🎤🎸🎶 Még több fotó a vasárnapi hangulatról itt 👉…
- Sopron szombat este – Soproni Borünnep! 🍷✨ Ma is jó programokkal várnak ránk!
- Portálunknak nyilatkozott az Exatlon sztárja ⭐💪
- A tünetek pokoli kínokat okozhatnak, de van tuti megoldás? Cikkünkből kiderül 👉 https://buff.ly/JjNbena
- #hongrie🇭🇺 #budapest #pécs #debrecen #sopron
- Rax 🏔️ Soprontól 1,5 óra alatt lehet eljutni ide. A túra a Preiner Gscheid parkolóból indul és 1050 méteres szintemelkedést kell leküzdeni a Heukuppe 2007 méteres csúcsáig. Annak, aki nem szokott túrázni, vagy kisgyerekekkel szeretne feljutni a fennsíkra: Hirschwang településről indul felvonó, amellyel 8 perc alatt lehet feljutni 1500 méteres magasságra. 💶Felnőtt jegy: 29,50€ 💶Gyermek jegy: 14,50€ #rax #heukuppe #alpen #alps #climbing
- Ezer köszönet, Sopron, fantasztikusak voltatok! ❤️🙏 #deltakoncert #deltazenekar
- #sopron
- Ünnepi nyitvatartás‼️🔥❤️ #győr #sopron #zalaegerszeg #parfüm #illat
- Így lesz idén is DÚS a kerted Végre megérkezett a jó idő Sopronba, így eljött az ideje a fásszárú évelők alapos visszavá…
- Régmúlt kirakata, Amélie módra
- Télen is kényelmesen!
- Így szaporítsd a macskamentát TŐOSZTÁSSAL#ritakertje A hatalmasra nőtt macskamenta visszanyírása után, a fagyok múltával…
- Boldog születésnapot! Rezső a Konok Úr holnap lesz 11 éves. Boldog születésnapot kiskutyám!! #ritakertje #rezső #puli
- Így néz ki a KERTEM a brutális hőség után – pihenjünk is – ÚJ kerti bútorok
- Osztrák azbesztes zúzottkő Sopronban: miért veszélyes, hogyan kerülhetett ide, és mikor szabadul fel?
- Pár nappal ezelőtt megosztottam veletek egy általam készített vadvirág koszorút.🌼🌸💮 Akkor még nem árultam el, kinek s…
- Mestereink: Villás Béla
- Akikre büszkék vagyunk – soproni kamupártok jelöltjei
- Mediterrano Étterem – Sopron
- Rendbontás a REAC-Győr meccs után
- 🏛️ Az ICOMOS-kitüntetésben és Építészeti Nívódíjban is részesült Múzeumnegyedben a múlt varázslata és a modernitás élmé…
- Megnyílt a Zsira és Lutzmannsburg közötti határátkelő az ingázók számára
- Szerda Este – A hét témája – vendég: Opra Annamária– 2025.06.11. – SopronTV
- Bloggerek napja – Blog Action Day
- A cél a győzelem volt (MEFOB)
- Mobilos jegyvásárlás a Volánbusz valamennyi járatán!
