Holnap érkeznek Sopronba csapatunk idegenlégiósai. A tervek szerint egyszerre, egy gépen érkezik Ausztriába Schwechatra – nem, nem a két amerikai fiú – a két új idegenlégiós, az ausztrál center Matthew Knight, valamint az amerikai irányító, Donta Richardson.
A dolog magyarázata: Knight Amerikában pihent, s úgy döntött, nem megy haza,hanem egyenesen új álllomáshelyére érkezik.
Matt Los Angeles-ből, míg Donta Denverből teszi át székhelyét remélhetőleg egy teljes szezonra Sopronba. A tavaly is remek szezont produkáló hátvédünk, Charles David „the Rock” Brooks kora délután érkezik a reptérre, őt már a nyáron általa lefoglalt lakása várja, míg a többiek egyenlőre egy szállóban laknak majd.
A dolgok jelen állása szerint ők hárman még nem lépnek pályára a csapat csütörtöki edzőmeccsén a SMAFC ellen, hiszen az időeltolódás miatt az átállással nyilván lesznek gondjaik és a fizikai állapot- és egészségügyi felmérésük sem történt meg.
Az edzésmunkába viszont bekapcsolódhatnak, már csak azért is, hogy megnézze a szakmai stáb, milyen állapotban jöttek, mit tudnak, hogyan hatott rájuk a hosszabb kihagyás.
Ha minden rendben lesz- és miért is ne lenne – a szombati zalaegerszegi edzőmeccsen már játszani fognak.
sakc.hu
- A magas vérnyomás kialakulását nem feltétlenül kísérik figyelmeztető tünetek, ezért sokan hosszú ideig nem is tudnak az…
- Többnapos ünnepi programsorozattal készülnek a Szent Mihály-napi búcsúra Sopronban. Az eseménysorozat szeptember 27-én,…
- Főszerepben az irodalom Agyagosszergényben 📖🎻
- Mi lesz veled Fertő tó?
- Fontos információkat osztott meg dr. Farkas Ciprián polgármester a kormány által meghirdetett Azbeszt-mentesítési Alapró…
- @yaroslavsopronyuk #дюсш13 #тренування
- It’s fucking #autumn #fall #crisp #sopronos #fyp
- Szerintem mindannyiunkkal megesett már valami hasonló… 😂🚗 Kicsit büdös…kicsit égett szag volt… de a lényeg, hogy megoldotta. 🤣 Nektek van hasonló sztoritok? 👇😂 #tanulóvezető #Sopron #nostressdriveautosiskola #foryou @sugii🤍
- valaki mar tudja a taktikat ugytunik #foryoupage❤️❤️ #sopron #funnydog #67 #famous
- Micsoda helyszin ⚡️ #party #dance #metha #secretfusion #sopron
- Tegnap Sopronban tartottam egy jótékonysági előadást. Pár hét és kezdhetjük az ültetést azoknak az embereknek köszönhető…
- A KÚSZÓHORTENZIA szinte mindenhol szépen megél Leírás A kúszóhortenzia az egyik legszívósabb növény, ami még a kert most…
- Így virágzik a MAGÁRA hagyott kúszóhortenzia A kúszóhortenzia egy igazi túlélő, amit akár tizenkét év után is csodálhatu…
- Több napja szeles idő van nálunk, kezdődik a szárazság sajnos, az utolsó havazás óta nem volt felénk csapadék. Viszont a…
- Márciusban ébred a természet. 💚 Már rengeteg méhecskét látni a kertben és ma már megjelentek az első tulipánok is. 🌷 C…
- SZÁRAZSÁGTŰRŐ növények: Így élték túl a hőkupolát!
- A FAÜLTETÉS szabályai: Így nem szárad ki !
- Mestereink: Villás Béla
- Mediterrano Étterem – Sopron
- Rendbontás a REAC-Győr meccs után
- Bloggerek napja – Blog Action Day
- A haszon többet ér mint az egészség? Vagy csak nem érdekelnek a szabályok?
- Bemutatkozik Gőbl Gábor
- Szelektív hulladékgyüjtés Sopronban – hulladék naptár 2026
- Lui Padre Ősi Mágus interjúja a Sopron.info.hu-nak
- Papa Joe Saloon & Seakhouse
- Jerry Jones mestermágus interjúja a Sopron.info.hu-nak
