Igen csak megnõtt csapatunk és játékosaink ázsiója Európában a bravúros nemzetközi szereplésünk következtében. Török Zoltán ügyvezetõnk így különösen nagy kihívás elé került, amikor elkezdte összerakni a jövõ évi csapatot. Ahogy azt már megszokhattuk, klubunk hosszú távra tervez és ebben a tervezési folyamatban a mai napon egy nagyon fontos állomáshoz érkeztünk. Török Zoltán majdhogynem csapatot hirdetett!
Amint azt már több helyütt is elmondtam, számomra nagyon fontos, hogy a hosszú évek fáradtságos munkájával kialakított és rendkívüli büszkeséget jelentõ csapatunk gerince továbbra is együtt maradhasson. Ennek jegyében kötöttük meg az alábbi szerzõdéseket: a jövõre még szerzõdéssel rendelkezõ Honti Kata, Jelena Milovanovic, és a 2011-ig szerzõdött Krivacevic Tijana mellé újabb kontraktusok kerültek aláírásra.
A csapatkapitány Eördögh Edit, valamint Amber Holt, Hadarics Kinga és Semsei Barbara újabb 1 évvel hosszabbította meg szerzõdését. Horti Dóra pedig 2011-ig, újabb két évre írt alá. Ugyancsak örömteli hír, hogy Jelena Milovanovic, a már meglévõ, és 2010-ig szóló szerzõdését további 1 évvel, 2011-ig hosszabbította meg velünk! A magas szintû szakmai munkáért a jövõben is Székely Norbert és Kellerné Seres Éva felel.
Ha jól veszem ki szavaidból, a töretlen fejlõdés nemcsak a jövõ évre biztosított!
Azt gondolom, a ránk váró hatalmas kihívások elõtt fontos a nyilvánosság elõtt leszögezni: a csapat egy emberként, kizárólag az elõttünk álló feladatokra koncentrálva készül, a klub pedig megnyugtató úton halad abba az irányba, hogy játékosait tartósan is az MKB EUROLEASING-hez kösse és bizonyítsa, hogy hosszú távra tervez. Nagyon örülök annak, hogy a játékosok partnerek voltak!
Mi a helyzet a fentebb nem említett játékosokkal?
Velük még egyeztetünk és bizakodunk, de ma már nem a tárgyalásokon, hanem kizárólagosan a játékon a hangsúly.
Gondolom a tárgyalások során ez is kiemelt szempont volt, hogy csapatunk teljes mértékben a munkára koncentrálhasson az elõttünk magasodó feladatok elõtt.
Ebben az idõszakban már nincs helye olyan tevékenységnek, amely figyelmünket elvonná a kezdõdõ „nagy tavaszi hadjárat” feladataitól! Az együttes és a klub minden tagja, így én magam is, mától csak az elõttünk álló sorozatok, jelen esetben a kupadöntõ, a FINAL4 és a bajnoki rájátszás mérkõzéseinek minél sikeresebb teljesítésére koncentrálunk! Csapatunk a formába hozatal végsõ fázisába lépett, és ennek minden területen meg kell nyilvánulnia! Bízom benne, hogy a bejelentések tovább erõsítik közösségünk és egyre növekvõ szurkolótáborunk hitét, fanatizmusát!
wb-sopron.com
- Melyek a szőlőmag áldásos hatásai? 🍇 A szőlő egyik legértékesebb része a magja, mivel a szőlőmagban koncentrálódnak az…
- A magas vérnyomás kialakulását nem feltétlenül kísérik figyelmeztető tünetek, ezért sokan hosszú ideig nem is tudnak az…
- Többnapos ünnepi programsorozattal készülnek a Szent Mihály-napi búcsúra Sopronban. Az eseménysorozat szeptember 27-én,…
- Főszerepben az irodalom Agyagosszergényben 📖🎻
- Mi lesz veled Fertő tó?
- @yaroslavsopronyuk #дюсш13 #тренування
- It’s fucking #autumn #fall #crisp #sopronos #fyp
- Szerintem mindannyiunkkal megesett már valami hasonló… 😂🚗 Kicsit büdös…kicsit égett szag volt… de a lényeg, hogy megoldotta. 🤣 Nektek van hasonló sztoritok? 👇😂 #tanulóvezető #Sopron #nostressdriveautosiskola #foryou @sugii🤍
- valaki mar tudja a taktikat ugytunik #foryoupage❤️❤️ #sopron #funnydog #67 #famous
- Micsoda helyszin ⚡️ #party #dance #metha #secretfusion #sopron
- Tegnap Sopronban tartottam egy jótékonysági előadást. Pár hét és kezdhetjük az ültetést azoknak az embereknek köszönhető…
- A KÚSZÓHORTENZIA szinte mindenhol szépen megél Leírás A kúszóhortenzia az egyik legszívósabb növény, ami még a kert most…
- Így virágzik a MAGÁRA hagyott kúszóhortenzia A kúszóhortenzia egy igazi túlélő, amit akár tizenkét év után is csodálhatu…
- Több napja szeles idő van nálunk, kezdődik a szárazság sajnos, az utolsó havazás óta nem volt felénk csapadék. Viszont a…
- Kezdődik a tulipán 🌷 virágzás. Sőt! Már sok évelő is elkezdett hajtani. A szél még mindig tombol, de imádtam ezt a két …
- SZÁRAZSÁGTŰRŐ növények: Így élték túl a hőkupolát!
- A FAÜLTETÉS szabályai: Így nem szárad ki !
- Mestereink: Villás Béla
- Mediterrano Étterem – Sopron
- Rendbontás a REAC-Győr meccs után
- Bloggerek napja – Blog Action Day
- A haszon többet ér mint az egészség? Vagy csak nem érdekelnek a szabályok?
- Bemutatkozik Gőbl Gábor
- Szelektív hulladékgyüjtés Sopronban – hulladék naptár 2026
- Lui Padre Ősi Mágus interjúja a Sopron.info.hu-nak
- Papa Joe Saloon & Seakhouse
- Jerry Jones mestermágus interjúja a Sopron.info.hu-nak
