Ma a Vasashoz látogat csapatunk, ahhoz a Vasashoz, ahonnan távozott legnagyobb erősségük, a Sopronba is csábított Kenesei Krisztián, ahol a csapat honlapján fel tették a kérdést. Van-e élet Kenesei után? Minden bizonnyal van, de a csatársor, akárcsak a mienk gyengének tűnik, tehát valószínű, hogy nem egy gólgazdag meccs vár az érdeklődőkre.
Erre a dologra Détári is kitért a meccs előtti nyilatkozatban , de azt is látnia kéne, hogy nálunk se rózsásabb a helyzet. Talán plusz motivációt ad Pintérnek, és Fehérnek, hogy előző csapatuk ellen játszhatnak, de talán erre nem is lesz szükség, hiszen a két meccsen elért 1 pont, talán hajtja majd őket.
A Vasas szimpatizánsai, meglehetősen pesszimisták, mivel a klub honlapjára feltett szavazáson, csak 21% vár fölényes hazai sikert; és 34% sovány győzelmet. 15% osztozik a beharangozó írójával, miszerint két csatár nélküli csapat döntetlenjét láthatjuk, de nincsenek kevesen (19%), akik szerint mélyrepülés, és akik szerint vereség (11%) vár rájuk. Legyen nekik igazuk!
Csapatunkból Reinhardt játékengedélye még nem érkezett meg, Aquino sérülése, Giura eltiltása miatt nem játszhat.
Hajrá Sopron!
2007. 08. 04. 19.00 Budapest, Illovszky Rudolf-stadion
Vasas – FC Sopron
A várható összeállítások
Vasas: Németh G. – Balog, Kovács, Marius, Tóth A. – Kincses, Somorjai, Pavicevic, Németh N. – Rebryk, Lázok.
Sopron: Varga Z. – Farkas A., Sifter, Dlusztus, Ködöböcz – Csontos, Fehér Z., Pintér Z., Dancs – Gyömbér, Sira
- Többnapos ünnepi programsorozattal készülnek a Szent Mihály-napi búcsúra Sopronban. Az eseménysorozat szeptember 27-én,…
- Főszerepben az irodalom Agyagosszergényben 📖🎻
- Mi lesz veled Fertő tó?
- Fontos információkat osztott meg dr. Farkas Ciprián polgármester a kormány által meghirdetett Azbeszt-mentesítési Alapró…
- Salsa és merengue: többek között ezekkel a latin táncokkal is megismerkedhetnek az érdeklődők pénteken, a Latin-amerikai…
- @yaroslavsopronyuk #дюсш13 #тренування
- It’s fucking #autumn #fall #crisp #sopronos #fyp
- Szerintem mindannyiunkkal megesett már valami hasonló… 😂🚗 Kicsit büdös…kicsit égett szag volt… de a lényeg, hogy megoldotta. 🤣 Nektek van hasonló sztoritok? 👇😂 #tanulóvezető #Sopron #nostressdriveautosiskola #foryou @sugii🤍
- valaki mar tudja a taktikat ugytunik #foryoupage❤️❤️ #sopron #funnydog #67 #famous
- Micsoda helyszin ⚡️ #party #dance #metha #secretfusion #sopron
- Tegnap Sopronban tartottam egy jótékonysági előadást. Pár hét és kezdhetjük az ültetést azoknak az embereknek köszönhető…
- A KÚSZÓHORTENZIA szinte mindenhol szépen megél Leírás A kúszóhortenzia az egyik legszívósabb növény, ami még a kert most…
- Így virágzik a MAGÁRA hagyott kúszóhortenzia A kúszóhortenzia egy igazi túlélő, amit akár tizenkét év után is csodálhatu…
- Több napja szeles idő van nálunk, kezdődik a szárazság sajnos, az utolsó havazás óta nem volt felénk csapadék. Viszont a…
- Márciusban ébred a természet. 💚 Már rengeteg méhecskét látni a kertben és ma már megjelentek az első tulipánok is. 🌷 C…
- SZÁRAZSÁGTŰRŐ növények: Így élték túl a hőkupolát!
- A FAÜLTETÉS szabályai: Így nem szárad ki !
- Mestereink: Villás Béla
- Mediterrano Étterem – Sopron
- Rendbontás a REAC-Győr meccs után
- Bloggerek napja – Blog Action Day
- A haszon többet ér mint az egészség? Vagy csak nem érdekelnek a szabályok?
- Bemutatkozik Gőbl Gábor
- Szelektív hulladékgyüjtés Sopronban – hulladék naptár 2026
- Lui Padre Ősi Mágus interjúja a Sopron.info.hu-nak
- Papa Joe Saloon & Seakhouse
- Jerry Jones mestermágus interjúja a Sopron.info.hu-nak
