Sopron.info.hu

Küzdeni szívvel-lélekkel

Nehéz helyzetben lévő csapatunk a bajnokság negyedik fordulójában az NHSZ-Szolnoki Olajbányász együttesét fogadja a Novomatic Arénában szombaton 18 órai kezdettel.

Hétvégi ellenfelünk hozzánk képest ellentétes utat járt be eddig az idei pontvadászatban, hiszen három győzelme mellett mindössze egy vereséget számlál: a 6. fordulóból előrehozott, Kaposvár elleni találkozón maradt alul egyetlen ponttal (90-91) hazai pályán, emellett viszont legyőzte az Oroszlány (104-93), az NKA Universitas Pécs (70-74) és az EGIS Körmend (103-79) együttesét is, így jelenleg a négy hibátlan gárda, a Kaposvár, a Falco, az ASE és a Honvéd mögött az ötödik helyet foglalja el a tabellán. Jól megoszlanak a terhek a csapaton belül, amit mi sem mutat jobban, mint hogy az eddigi négy találkozón kétszer minden pályára lépő játékos szerzett pontot, két alkalommal pedig csak egy-egy spíler maradt sikeres dobás nélkül, valamint négyből háromszor több mint húsz gólpasszt osztottak szét.
Ami a mi csapatunkat illeti, a hazai szezonnyitón a DEAC ellen aratott győzelmet (100-82) két idegenbeli vereség követte az Alba Fehérvár (98-82) és az ASE (109-80) ellen. Gyűlnek a viharfelhők az együttes felett, ahogy azt korábban megírtuk, minden légiósunk kisebb-nagyobb sérülésekkel bajlódik, ráadásul a háttérben is problémákkal küzdünk, klubunk fennmaradásáért dolgozik a vezetőség. Baksa Szabolcs vezetőedző, aki négy éve érkezett az SKC-hoz, a mérkőzést megelőző videós interjúban a következőképpen értékelte a helyzetet:
„Az, hogy most egy ilyen helyzet alakult ki, számomra érzelmileg megterhelő, de nem roskadhatunk össze, sem én, sem a csapat. Megtettük, amit lehet, az edzésmunkával elégedett vagyok a hiányzók ellenére is”, majd hozzátette, az elmúlt évek során nagyon megszerette a várost, a klubot, a dolgozókat, a játékosokat, ezért az utolsó leheletéig harcolni fog értük. Arra kéri szurkolóinkat is, látogassanak ki minél többen a csarnokba a Szolnok elleni találkozóra, támogatásukat pedig küzdéssel, vérrel és verejtékkel igyekszik meghálálni a csapat.

A Küzdeni szívvel-lélekkel bejegyzés először Soproni Kosárlabda Club-én jelent meg.

Forrás: sopronkc.hu

Bloggerek napja – Blog Action Day

további részletek

Szelektív hulladékgyüjtés Sopronban – hulladék naptár 2026

további részletek

Letartóztatták a fiatalt, aki kis híján megölt egy 28 éves férfit Sopronban

további részletek

Két új kerékpáros túraútvonal is érinti Sopront és a térséget

további részletek