Játék közben nincs töprengés, Szabó Zsolt mindig győzni akar. Négy mérkőzéses győzelmi sorozatot állított fel a Soproni KC. A Debrecen és a Salgótarján hazai legyőzése még a kötelező kategóriába sorolható, ám a kaposvári diadalt, valamint a Körmend legyőzését bravúrnak tartják a szurkolók a hűség városában.
E két bravúrban pedig főszerepet vállalt a Falco csapatában nevelkedett, a legutóbbi két évadot Kecskeméten töltő erőcsatár, Szabó Zsolt. Kaposvárott 13, a múlt hét végén a Körmend ellen pedig 17 ponttal állított fel idénycsúcsot. Először arra voltunk kíváncsiak, vajon szombathelyi nevelésű játékosként a Körmend ellen játszani plusz motivációt jelent-e a számára:
„Korábban játszottam néhány valóban forró légkörű Falco-Körmend meccsen, de én ugyanúgy nyerni megyek fel a pályára a körmendiek ellen, mint mondjuk a Debrecennel vagy a Péccsel szemben – magyarázta a kosarinfo.com hírportálnak Szabó. – Játék közben nem gondol arra az ember, melyik csapat az ellenfele, hanem egyszerűen le akarja győzni.”
A Szöszi becenévre hallgató játékos saját javuló játékáról nem szívesen beszélt, arról viszont igen, hogy minek köszönhetően sikerült egy remek mérkőzésen két vállra fektetni az SKC együttesének a Körmendet.
„Mindenki hozzátette a magáét a sikerhez – mondta. – A Körmend ellen nem volt gyenge pontja a csapatnak, ellenfelünk nem tehette meg azt, hogy a védekezésében csak mondjuk egy-két kulcsjátékosra koncentrál. Amikor pedig nehéz, kiélezett volt a helyzet, valaki mindig át tudta lendíteni a csapatot egy-egy extra egyéni villanással.”
kosarinfo.com
- Mindenki ezt találgatja: hol lesz A mi kis falunk új Pajkaszege? 🌄🏘️🌾
- Ma is tart még a Soproni Borünnep, 20 órakor a Hooligans zenél majd 🎤🎸🎶 Még több fotó a vasárnapi hangulatról itt 👉…
- Sopron szombat este – Soproni Borünnep! 🍷✨ Ma is jó programokkal várnak ránk!
- Portálunknak nyilatkozott az Exatlon sztárja ⭐💪
- A tünetek pokoli kínokat okozhatnak, de van tuti megoldás? Cikkünkből kiderül 👉 https://buff.ly/JjNbena
- #hongrie🇭🇺 #budapest #pécs #debrecen #sopron
- Rax 🏔️ Soprontól 1,5 óra alatt lehet eljutni ide. A túra a Preiner Gscheid parkolóból indul és 1050 méteres szintemelkedést kell leküzdeni a Heukuppe 2007 méteres csúcsáig. Annak, aki nem szokott túrázni, vagy kisgyerekekkel szeretne feljutni a fennsíkra: Hirschwang településről indul felvonó, amellyel 8 perc alatt lehet feljutni 1500 méteres magasságra. 💶Felnőtt jegy: 29,50€ 💶Gyermek jegy: 14,50€ #rax #heukuppe #alpen #alps #climbing
- Ezer köszönet, Sopron, fantasztikusak voltatok! ❤️🙏 #deltakoncert #deltazenekar
- #sopron
- Ünnepi nyitvatartás‼️🔥❤️ #győr #sopron #zalaegerszeg #parfüm #illat
- Így lesz idén is DÚS a kerted Végre megérkezett a jó idő Sopronba, így eljött az ideje a fásszárú évelők alapos visszavá…
- Régmúlt kirakata, Amélie módra
- Télen is kényelmesen!
- Így szaporítsd a macskamentát TŐOSZTÁSSAL#ritakertje A hatalmasra nőtt macskamenta visszanyírása után, a fagyok múltával…
- Boldog születésnapot! Rezső a Konok Úr holnap lesz 11 éves. Boldog születésnapot kiskutyám!! #ritakertje #rezső #puli
- TÚLÉLÉSI ÚTMUTATÓ a kertnek a 40 fokos hőségben! 🥵 Így mentsd meg a növényeidet!
- Osztrák azbesztes zúzottkő Sopronban: miért veszélyes, hogyan kerülhetett ide, és mikor szabadul fel?
- Pár nappal ezelőtt megosztottam veletek egy általam készített vadvirág koszorút.🌼🌸💮 Akkor még nem árultam el, kinek s…
- Mestereink: Villás Béla
- Akikre büszkék vagyunk – soproni kamupártok jelöltjei
- Mediterrano Étterem – Sopron
- Rendbontás a REAC-Győr meccs után
- 🏛️ Az ICOMOS-kitüntetésben és Építészeti Nívódíjban is részesült Múzeumnegyedben a múlt varázslata és a modernitás élmé…
- Megnyílt a Zsira és Lutzmannsburg közötti határátkelő az ingázók számára
- Szerda Este – A hét témája – vendég: Opra Annamária– 2025.06.11. – SopronTV
- Bloggerek napja – Blog Action Day
- A cél a győzelem volt (MEFOB)
- Jön a KOTON Sopronba!
