A pénteki Cegléd mérkőzés után, simán tovább jutottunk a nyolcad döntőbe. A Magyar-kupa eddig zökkenőmentesen alakult. Egyedül a Szeged csapata került tűzközelbe 22-én. Az MKB Sopron csapata azért nem egyszerű. A Cegléd meccs lassan, gyengén kezdődött.
„Ha nem akartok játszani, szóljatok!” „Kezdjetek el játszani!” „Mint ahogy játszottatok szerdán. Ugyan olyan!”
Norbi és Török Zoltán így bíztatták a lányokat… Kellett is, 22-15-ös első negyednél. A második negyed utolsó percében 12 pontot dobott a Sopron, hihetetlen peches volt a ceglédi csapat (58-25)! A soproni kabala dongó meg elkezdett beszélni. Beiskolázták volna? Egész meccsen szurkolt, be sem állt a szája. Ettem egy katasztrofális kiflit, fél virslivel ‘teletömve’, mustárral ízesítve. Nem repetáztam…
A harmadik negyedben megtört a kihagyott tripla átok. Jeca felkelt! (86-35) Az utolsó negyedben a legidősebb soproni játékos 28 éves volt. Norbi újoncait vetette be, hogy élesben is együtt játszhassanak. A végeredmény 118-50 lett. Sajnos a szerdai, Velence elleni kihívásnál több tripla pont maradt ki, ami nagyban meghatározta a végeredményt. Ez nem azt jelenti, hogy rosszul játszottak. Sőt!
Lányok, le a kalappal! Izgalmas meccs volt, botrányos bírói ítéletekkel, kijelző problémákkal (ami elég cikis egy ilyen új szerkezetnél). A CSKA Moskva viszont újra belépett a képbe, december 10-én, itthon várjuk őket. Ezt nem úsztuk meg…
Mindent bele! Hajrá Sopron!
- Mindenki ezt találgatja: hol lesz A mi kis falunk új Pajkaszege? 🌄🏘️🌾
- Ma is tart még a Soproni Borünnep, 20 órakor a Hooligans zenél majd 🎤🎸🎶 Még több fotó a vasárnapi hangulatról itt 👉…
- Sopron szombat este – Soproni Borünnep! 🍷✨ Ma is jó programokkal várnak ránk!
- Portálunknak nyilatkozott az Exatlon sztárja ⭐💪
- A tünetek pokoli kínokat okozhatnak, de van tuti megoldás? Cikkünkből kiderül 👉 https://buff.ly/JjNbena
- #hongrie🇭🇺 #budapest #pécs #debrecen #sopron
- Rax 🏔️ Soprontól 1,5 óra alatt lehet eljutni ide. A túra a Preiner Gscheid parkolóból indul és 1050 méteres szintemelkedést kell leküzdeni a Heukuppe 2007 méteres csúcsáig. Annak, aki nem szokott túrázni, vagy kisgyerekekkel szeretne feljutni a fennsíkra: Hirschwang településről indul felvonó, amellyel 8 perc alatt lehet feljutni 1500 méteres magasságra. 💶Felnőtt jegy: 29,50€ 💶Gyermek jegy: 14,50€ #rax #heukuppe #alpen #alps #climbing
- Ezer köszönet, Sopron, fantasztikusak voltatok! ❤️🙏 #deltakoncert #deltazenekar
- #sopron
- Ünnepi nyitvatartás‼️🔥❤️ #győr #sopron #zalaegerszeg #parfüm #illat
- Így lesz idén is DÚS a kerted Végre megérkezett a jó idő Sopronba, így eljött az ideje a fásszárú évelők alapos visszavá…
- Régmúlt kirakata, Amélie módra
- Télen is kényelmesen!
- Így szaporítsd a macskamentát TŐOSZTÁSSAL#ritakertje A hatalmasra nőtt macskamenta visszanyírása után, a fagyok múltával…
- Boldog születésnapot! Rezső a Konok Úr holnap lesz 11 éves. Boldog születésnapot kiskutyám!! #ritakertje #rezső #puli
- TÚLÉLÉSI ÚTMUTATÓ a kertnek a 40 fokos hőségben! 🥵 Így mentsd meg a növényeidet!
- Osztrák azbesztes zúzottkő Sopronban: miért veszélyes, hogyan kerülhetett ide, és mikor szabadul fel?
- Pár nappal ezelőtt megosztottam veletek egy általam készített vadvirág koszorút.🌼🌸💮 Akkor még nem árultam el, kinek s…
- Mestereink: Villás Béla
- Akikre büszkék vagyunk – soproni kamupártok jelöltjei
- Mediterrano Étterem – Sopron
- Rendbontás a REAC-Győr meccs után
- 🏛️ Az ICOMOS-kitüntetésben és Építészeti Nívódíjban is részesült Múzeumnegyedben a múlt varázslata és a modernitás élmé…
- Megnyílt a Zsira és Lutzmannsburg közötti határátkelő az ingázók számára
- Szerda Este – A hét témája – vendég: Opra Annamária– 2025.06.11. – SopronTV
- Bloggerek napja – Blog Action Day
- A cél a győzelem volt (MEFOB)
- Jön a KOTON Sopronba!
