Sopron – Szívesen maradna Sopronban, és bízik egy ideinél is sikeresebb szezonban.
Molnár András jó szezont zárt a Sopronnal, hiszen a bajnokságban bejutottak a legjobb nyolc közé, a Magyar Kupában pedig egészen a Final Four-ig meneteltek. A válogatott bedobó jövője azonban egyelőre kérdéses. Holnapunknak elmondta, szívesen maradna Sopronban, de konkrétumokról még nem tud beszámolni.
– Túl sok információm még egyelőre nincsen, a soproniakkal tárgyalok – mondta Molnár a BB1.hu-nak. Nincsen más ajánlatom, szívesen maradnék Sopronban jövőre is. Elégedett lehetek az idei szezonnal, mert a legfőbb célkitűzéseinket sikerült teljesíteni. Bejutottunk a legjobb nyolc közé, ami mindenképpen siker. A mutatott játék viszont sajnos a végén már nem volt olyan jó, mert a Zalaegerszeg ellen kétszer is nagy sanszunk lett volna győzni, de a végét mindig elrontottuk. Nem tudom miért, de az ilyen meccseket a szezon elején könnyebben hoztuk. A másik hiányérzetem a Magyar Kupával kapcsolatban van, mert az elődöntőben egy megnyert meccset veszítettünk el a Falcóval szemben. Összességében, ha sikerül megtartani a csapat magját, és a távozók helyére megfelelő játékosokat igazolni, akkor szerintem előbbre tudunk lépni.
A soproniak egyébként május végéig folyamatosan edzenek, délelőtt egyéni képzéseken, majd konditermi erősítéseken vesznek részt a játékosok.
bb1.hu
- Tudomány testközelből: Kutatók Éjszakája a Soproni Egyetemen Kémiai kísérletek, 3D nyomtatás, drónkutatás és különleges…
- Látványos, mozgalmas, színes és olykor félelmetes volt a soproni Széchenyi gimnázium Kutatók Éjszakája.
- A döntéseknek következménye van
- Fókuszban a digitalizáció és a mesterséges intelligencia
- Ismét ingyenes járdacsillagászatra várta a résztvevőket a Stella Sopron a várkerületi Mária-szobornál!
- #fyp #viral #creatorsearchinsights #sopron #goviral @www.ad1ka.com @RIDESHINE LIFESTYLE @Árpi @Mi a Pálya SOPRON @Zétény Fenyvesi @Flahs_2014🇭🇺 @Lölö_on_COMMENCAL
- #fyp #viral #creatorsearchinsights #sopron #goviral @RIDESHINE LIFESTYLE @Árpi @Mi a Pálya SOPRON @Zétény Fenyvesi @Lölö_on_COMMENCAL @Flahs_2014🇭🇺
- #sopronos #fyp #relatable
- Őszi bordó után egy kis letisztult fehér 😍🤍 #sopron #mukorom #neked #fy #nekedbe
- 🚒 160 éves a Soproni Tűzoltóság! A jubileum alkalmából a soproni hivatásos és a térség önkéntes tűzoltói közösen vonultak fel a Várkerületen. 👨🚒
- Tegnap Sopronban tartottam egy jótékonysági előadást. Pár hét és kezdhetjük az ültetést azoknak az embereknek köszönhető…
- A KÚSZÓHORTENZIA szinte mindenhol szépen megél Leírás A kúszóhortenzia az egyik legszívósabb növény, ami még a kert most…
- Így virágzik a MAGÁRA hagyott kúszóhortenzia A kúszóhortenzia egy igazi túlélő, amit akár tizenkét év után is csodálhatu…
- Több napja szeles idő van nálunk, kezdődik a szárazság sajnos, az utolsó havazás óta nem volt felénk csapadék. Viszont a…
- Márciusban ébred a természet. 💚 Már rengeteg méhecskét látni a kertben és ma már megjelentek az első tulipánok is. 🌷 C…
- DÍJNYERTES KERT! Birkák, csacsik egy mesés Miyawaki
- A FAÜLTETÉS szabályai: Így nem szárad ki !
- Mestereink: Villás Béla
- Mediterrano Étterem – Sopron
- Rendbontás a REAC-Győr meccs után
- Bloggerek napja – Blog Action Day
- A haszon többet ér mint az egészség? Vagy csak nem érdekelnek a szabályok?
- Bemutatkozik Gőbl Gábor
- Szelektív hulladékgyüjtés Sopronban – hulladék naptár 2026
- Lui Padre Ősi Mágus interjúja a Sopron.info.hu-nak
- Papa Joe Saloon & Seakhouse
- Jerry Jones mestermágus interjúja a Sopron.info.hu-nak
