A bajnoki döntõ második mérkõzésén a Szeged 12 triplát dobva legyõzte csapatunkat. Folytatás pénteken 18 órától Sopronban. A bajnoki döntõ második mérkõzésén annak reményében léptünk pályára, hogy elõnyünket tovább tudjuk növelni egy gyõzelemmel. Ehhez javuló játékra volt szükség a hazai pályán igen erõs szegediekkel szemben.
A hazaiak szellemi vezére, Fürész Emõke a soproni mérkõzéshez hasonlóan egy triplával engedte útjára mérkõzést. Küzdelmes, szoros mérkõzést hozott a folytatás, a csapatok fej-fej mellett haladtak. Elõször a 7. percben állt nekünk a zászló, miután Horti Dóra a gól után a plusz büntetõjét is a helyére juttatta (9-10). A negyed vége elõtt Németh Betty megszerezte a hazaiak harmadik tripláját is, de Amber Holtnak még volt ideje egy válaszra, így döntetlennel zárult az elsõ 10 perc (17-17).
Szorítottunk a védekezésünkön, melynek látható eredménye is lett. Ellenfelünknél egyedül Németh Betty jegyzett kosarakat, nálunk viszont többen is eredményesek voltak, így tartósan átvettük a vezetést (15. perc 21-26). Visszaküzdötte azonban magát a hazai együttes, így Honti Kata duplája kellett, hogy ne egy, hanem három pontos vezetéssel vonulhassunk pihenõre (28-31).
Pár perc alatt elfogyott az elõnyünk, sõt Laczi Edit duplája már szegedi vezetést eredményezett (24. perc 35-33). Kezdett növekedni a személyi hibák száma is, de egyedül Jeca és Maslowski neve mellett égett már 3-3 lámpa. Fûrész Emõke megállíthatatlan volt a mai napon! A negyed vége elõtt már a 17. pontját szerezte. Ezúttal is távolról dobta át a védõfalunkat. Ez volt a Szeged 7. triplája, mindössze 13 kísérletbõl! Tulajdonképpen ez billentette az eredményt a hazaiak javára. Az utolsó szó ezúttal is a mienk volt. Ezúttal Amber duplája zárta a negyedet (45-43).
A lepattanók begyûjtésében sokat javultunk az elmúlt hetekhez képest, az átadásainkba azonban most is sok hiba csúszott. Fáradó, megremegõ kezek jellemezték a hajrá kezdetét. Sajnos Szakács volt az, aki megtörte a kosárcsendet. Mi mással, mint egy három pontossal (33. perc 48-43). Majdnem 4 percet kellett várni az elsõ találatunkra a negyedben, melyet Horti Dóra 2+1-es akciója jelentette. A Szeged azonban egy újabb triplával váltott ki vastapsot szurkolóiból. Ezúttal Russai Petra volt a végrehajtó. Székely Norbert kénytelen volt idõt kérni (35. perc 51-46).
Russai Petrának volt még a tarsolyában tripla, melyet elõ is húzott. Kezdett veszélyessé növekedni a különbség (36. perc 54-48). A legjobbkor jött Kathleen trojkája (37. perc 54-51). Két center is összeszedte a végjátékban a negyedik faultját. Elõbb Jeca, majd a hazaiak ukrán légiósa, Zherzherunova szabálytalankodott. Két perccel a vége elõtt, Amber kosarát követõen, ismét csak egy hajszál választotta el a hatalmasat küzdõ feleket (54-53). Sõt, Amber ismét beköszönt, mellyel visszavettük a vezetést! Fantasztikus izgalmakat vetített elõ a hátralevõ szûk két perc, mely elõtt Donkó Orsolya élt az idõkérés lehetõségével (54-55). Irányítóját vesztette az utolsó percre a Szeged, Németh Bernadett szabálytalankodott Kathleennel szemben.
Fûrész Emõke nem ijedt meg, és elhelyezte az 5. (!) tripláját is (59-57). Kata büntetõkbõl egyenlített, de Laczi Edit büntetõje ismét szegedi vezetést eredményezett, melyet Russai Petra egy triplával toldott meg. Innen már büntetõpárbaj következett, de a Szeged állta a sarat, és behúzta a második mérkõzést. A párharc állása ezzel 1-1, folytatás pénteken.
Székely Norbert: „Nem volt olyan sebességünk, amivel megnyerhettük volna a mérkõzést. Túl sokat vezetgettük a labdát.”
SZEVIÉP-Szeged – MKB-EUROLEASING SOPRON 66-63 (17-17, 11-14, 17-12, 21-20)
Szeged, 1200 nézõ
SZEVIÉP-Szeged: Németh 7/6, Fürész 25/15, Laczi 8/3, Maslowski -, Zherzherunova 11 Cs.: Russai 9/9, Szakács 3/3, Vincze 3
MKB-EUROLEASING SOPRON: Macleod 10/6, Honti 12, Holt 18, Milovanovic 4, Horti 14 Cs.: Krivacevic 2, Eördögh -, Horváth Zs. 3/3
Statisztika
2-pontos dobószázalék: 10/30 33% ill. 20/43 47%
3-pontos dobószázalék: 12/21 57% ill. 3/11 27%
Büntetõ dobószázalék: 10/14 71% ill. 14/17 82%
Lepattanó: 19 (Zherzherunova 10) ill. 31 (Holt 9)
Gólpassz: 17 (Zherzherunova, Fürész, Németh 4-4) ill. 10 (Honti 4)
Szerzett labda: 21 (Németh, Zherzherunova 6-6) ill. 13 (Milovanovic, Horti 3-3)
Eladott labda: 16 ill. 19
Személyi hiba: 19 ill. 18
IBM: 95 (Fürész 27) ill. 82 (Holt, Honti 19-19)
wb-sopron.com
- Mindenki ezt találgatja: hol lesz A mi kis falunk új Pajkaszege? 🌄🏘️🌾
- Ma is tart még a Soproni Borünnep, 20 órakor a Hooligans zenél majd 🎤🎸🎶 Még több fotó a vasárnapi hangulatról itt 👉…
- Sopron szombat este – Soproni Borünnep! 🍷✨ Ma is jó programokkal várnak ránk!
- Portálunknak nyilatkozott az Exatlon sztárja ⭐💪
- A tünetek pokoli kínokat okozhatnak, de van tuti megoldás? Cikkünkből kiderül 👉 https://buff.ly/JjNbena
- #hongrie🇭🇺 #budapest #pécs #debrecen #sopron
- Rax 🏔️ Soprontól 1,5 óra alatt lehet eljutni ide. A túra a Preiner Gscheid parkolóból indul és 1050 méteres szintemelkedést kell leküzdeni a Heukuppe 2007 méteres csúcsáig. Annak, aki nem szokott túrázni, vagy kisgyerekekkel szeretne feljutni a fennsíkra: Hirschwang településről indul felvonó, amellyel 8 perc alatt lehet feljutni 1500 méteres magasságra. 💶Felnőtt jegy: 29,50€ 💶Gyermek jegy: 14,50€ #rax #heukuppe #alpen #alps #climbing
- Ezer köszönet, Sopron, fantasztikusak voltatok! ❤️🙏 #deltakoncert #deltazenekar
- #sopron
- Ünnepi nyitvatartás‼️🔥❤️ #győr #sopron #zalaegerszeg #parfüm #illat
- Így lesz idén is DÚS a kerted Végre megérkezett a jó idő Sopronba, így eljött az ideje a fásszárú évelők alapos visszavá…
- Régmúlt kirakata, Amélie módra
- Télen is kényelmesen!
- Így szaporítsd a macskamentát TŐOSZTÁSSAL#ritakertje A hatalmasra nőtt macskamenta visszanyírása után, a fagyok múltával…
- Boldog születésnapot! Rezső a Konok Úr holnap lesz 11 éves. Boldog születésnapot kiskutyám!! #ritakertje #rezső #puli
- TÚLÉLÉSI ÚTMUTATÓ a kertnek a 40 fokos hőségben! 🥵 Így mentsd meg a növényeidet!
- Osztrák azbesztes zúzottkő Sopronban: miért veszélyes, hogyan kerülhetett ide, és mikor szabadul fel?
- Pár nappal ezelőtt megosztottam veletek egy általam készített vadvirág koszorút.🌼🌸💮 Akkor még nem árultam el, kinek s…
- Mestereink: Villás Béla
- Akikre büszkék vagyunk – soproni kamupártok jelöltjei
- Mediterrano Étterem – Sopron
- Rendbontás a REAC-Győr meccs után
- 🏛️ Az ICOMOS-kitüntetésben és Építészeti Nívódíjban is részesült Múzeumnegyedben a múlt varázslata és a modernitás élmé…
- Megnyílt a Zsira és Lutzmannsburg közötti határátkelő az ingázók számára
- Szerda Este – A hét témája – vendég: Opra Annamária– 2025.06.11. – SopronTV
- Bloggerek napja – Blog Action Day
- A cél a győzelem volt (MEFOB)
- Jön a KOTON Sopronba!
