A hagyományokhoz híven az idén is egy díszes felvonulással veszi kezdetét a Szüreti Napok programsorozata. Szeptember 22-én, szombaton délután 3 órakor indul a Rákóczi utcából a gyalogosokból, traktorosokból, lovasokból álló menet a Fertőrákosi Fúvósok és a Nagycenki Mazsorettek vezetésével.
A végállomás a kastélypark melletti régi focipályánál lévő sörsátor lesz, ahol kulturális műsor várja az érdeklődőket. A táncbemutatókat követően, délután 5-től Kacor Feri, este nyolctól a Club 7 együttes szórakoztatja a közönséget.
Az esti szüreti bál sztárvendége a Desperado együttes lesz. Másnap, vasárnap délelőtt fél kilenckor terményáldó szentmisére, tíz órától pedig a régi lovaspályán megrendezendő térségi lovasversenyre várják a falu népét.
A vasárnap délután a fociról szól. Egy érdekességnek számító programra is sor kerül, délután egy órakor a Tornacsarnok melletti pályán a nagycenki női focicsapat játszik mérkőzést az ugyancsak Európa Charta tag, ausztriai Lassee női focistáival.
Ezt követően Nagycenk – Lövő utánpótlás és felnőtt labdarúgó mérkőzések várják a sportrajongókat. Közben a sörsátornál délután fél öttől veteránautó-bemutató lesz, majd öt órától a Csiszár duó szórakoztatja a Szüreti Napok részvevőit.
- Vadászkürtök hangja töltötte be a Soproni Egyetemen az őszi Botanikus Kertet
- Könyvbemutatók a Soproni Egyetemen, az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulóján
- ŐSZI KERTI MUNKÁK és csodás színek Sopronban
- Mozaik – 2026.11. 02. – Koszorúcska – vendégek: Viola-Schekulin Éva és Németh József
- SopronTV 20261102 Hajrá Sopron
- 2000-ben kezdődött, akkor 175 csemete ültetésével, ma pedig már a 201. hársfát ültették el a sopronpusztai Akadémiai erd…
- Széchenyi István 201 éve ajánlotta fel birtokainak egyévi jövedelmét egy magyar tudós társaság megalapítására. Rá és err…
- Generációk óta része Sopron hagyományainak a koszorúcska. 💃🕺 A tánciskola azonban nemcsak a tánclépések elsajátításáró…
- Fantasztikus élmény volt a vele való találkozás, érdekes, izgalmas munka, csodálatos helyeken. Olvassátok el az Esther H…
- Koszorúzással és emlékfaültetéssel tisztelegtek a Széchenyi István-emléknapon A Magyar Tudományos Akadémia alapításának…
- Nehézségekbe ütközik az azbesztmentesítés Sopronban
- Várja a kirándulókat az új Hubertusz-kilátó a Bécsi-dombon
- Centenáriumot ünnepel a soproni Elit Mozi – kedvezményes jegy és helytörténeti emlékek várnak!
- Végletekig kiélezett meccsen vereség Körmenden
- „Ha megtörténik a baj, az visszafordíthatatlan” – a százezer ember ellátását biztosító vízbázist féltik a fertőrákosiak a tervezett reptérfejlesztéstől
- Sopron Németország? 🇩🇪 Az AfD ifjúsági szervezetének, a „Generation Deutschlandnak” egyik elnökségi tagja olyan térképet posztolt az X-re a német egység napján, amelyen Ausztria, Svájc, de még egyes francia területek is Németországhoz lettek „csatolva”. Sopront is beleértve. Ez a „Nagy-Németország” ábrázolás sokaknál keltett felháborodást. Magyarországon is. Hallerné Nagy Anikó, a Tisza képviselője, az Országgyűlés alelnöke, a Mi Hazánkot és a Fideszt is felszólította, hogy határolódjanak el németországi szövetségesük posztjától. Közben a kritikák hatására a térképet posztoló Luca Maurice Strauf (vagy ahogy önmagát hívja: Helmut Strauf) lemondott posztjáról. De mennyire jellemzőek az ehh
- @PLASTICOCEAN Hangos élet vidéken😎 Találkozzunk Sopronban🔥 Október 31. – Hangár Music Garden Ha elég jól nyomod, tiéd lehet a VP🤘😂 Wall Of Sleep – Exolimes 🤘 . #magyartiktok #plasticocean #weareocean #fyp
- 🧁 SÜTINAP! 🧁 Csütörtökön ismét megrendezzük a Sütinapot! Egész nap tudtok vásárolni az általatok behozott finomságokból mindössze pár száz forintért. 🍪🍩 Ezzel a DÖK-öt és a jövőbeli iskolai programokat támogatjátok! Hozzátok be a legfinomabb sütiket, készítsétek az aprót, és találkozunk csütörtökön! ✌️ #Sütinap #Handler #DÖK #Diákélet #Sopron #Közösség #Jótékonyság #HandlerKreatívSzerkesztőség #diákélet #foryoupage❤️❤️ #foryou #hun #HKSZ #tikto #trend2026 #Diákélet
- Day 4 in Sopron, Hungary! 🇭🇺 | Back to 1989 at the Iron Curtain & Pizza to Finish 🍕 Today’s journey took me back to 1989 at the Pan-European Picnic Memorial near Sopron, where the Iron Curtain began to come down. 🇭🇺 Walking past the historic exhibits, border fence and powerful memorials made this stop feel truly unforgettable. Ended the day in Sopron with a well-deserved pizza stop! 📌 Follow along for more history-filled European discoveries with Gareway to Oman. #Hungary #VisitHungary #IronCurtain #Oman #investment
- Vannak helyek, amelyek mellett nap mint nap elmegyünk, mégis sokkal többet jelentenek egy egyszerű utcánál. A Várkerület ilyen. Generációk emlékei, találkozások, régi történetek és a mindennapok apró pillanatai kapcsolódnak hozzá. Sopron változik, de a karaktere megmarad. És talán éppen ettől olyan különleges. Neked milyen emléked kötődik a Várkerülethez? Van egy kedvenc helyed, üzleted vagy történeted, amit szívesen megosztanál? #Sopron #Várkerület #SopronAhogyÉnLátom #MosonyiGábor #SoproniTörténetek
- 🌿 A kertem, ahogy a gyerekek látják. A gyerekek szemével a kert! 💚 Akik megnézték a kertet, ültettek, majd az volt a f…
- Ma ritkán láttam a napot, egész nap hideg, szeles idő volt. Lassan az Asterek is kezdik a virágzást, nagyon várom a gyön…
- Ez a faültetés LEGFONTOSABB el#ritakertje Van egy fontos aranyszabály, amit minden faültetés előtt kötelező betartani. M…
- Megtelt a talicska az ősz kincseivel! 🎃🌾 Nálunk a négylábú kerti ellenőr is jóváhagyta a mai rakományt, miközben végig…
- Kertlátogatás! 💚💚 Mi az ami bírta az idei évet minimális öntözéssel a kertembe? 204 mm eső volt nálam eddig idén. Bizo…
- AGROFÓLIA a kertben? Ezt a hibát NE kövesd el! TIPPEK
- ÉVELŐ szaporítás ingyen: Így sokszorozd meg a növényeidet!
- Mestereink: Villás Béla
- Mediterrano Étterem – Sopron
- Rendbontás a REAC-Győr meccs után
- Bloggerek napja – Blog Action Day
- A haszon többet ér mint az egészség? Vagy csak nem érdekelnek a szabályok?
- Bemutatkozik Gőbl Gábor
- Lui Padre Ősi Mágus interjúja a Sopron.info.hu-nak
- Szelektív hulladékgyüjtés Sopronban – hulladék naptár 2026
- Papa Joe Saloon & Seakhouse
- Jerry Jones mestermágus interjúja a Sopron.info.hu-nak
