Az utolsó lépcsőfok (Nép)mesébe illő hajrá
Soproni szemmel nézve szinte mesés, (nép)mesés volt az a feltámadás, amelyet az Univer elleni meccs utolsó 77 másodpercében – minden másodperc egy-egy magyar népmese volt – mutatott a csapat, s fordította meg a veszni látszó partit, s nyert 72-76-ről 81-78-ra. Holnap azonban újabb nagy feladat vár a srácokra: a Nyíregyházát fogadják az alapszakasz záró fordulójában.
Előzmények
A képlet egyszerű: ha nyer a sÖrdögök, az összes többi eredménytől függetlenül ott lesz a felsőházban, a legjobb nyolc között, a honi férfi elitben, amelynek kapuján évek óta sikertelenül próbál belépni.
Január 10-én mindenesetre már tett egy lépést ebbe az irányba Meszlényi Róbert legénysége, akkor 85-79-re nyert Nyíregyházán. Igaz, pár nappal korábban Kecsekméten is győzött, de a szerdai meccs megmutatta: egy idegenbeli siker nem garancia a magabiztos, fölényes hazai sikerre, azért nagyon meg kellett küzdeni, szenvedni. Várhatóan szombaton sem adják ingyen a sikert. Némi különbség azért van a szerdai drámai
csata és a szombati, az alapszakaszt záró összecsapás jellege között: az Univer elleni meccs amolyan igazi ki-ki meccs volt a nyolcba jutásért, a holnapi mérkőzésnek azonban kizárólag a mi csapatunk számára van tétje, meg kell nyerni ahhoz, hogy biztos legyen a nyolc közé jutás. A Nyíregyháza a nyolc közé már nem juthat, de ki sem eshet. Ebből a szempontból tehát az előzmények a fájó emlékű kaposvári összecsapáshoz hasonlóak, de szerencsére azt már elhomályosította a kecskemétiek felett aratott siker.
A Nyíregyháza emelt fővel zárná az alapszakaszt
Amikor felvetettük edzőnkek a kaposvári meccsel kapcsolatos esetleges párhuzamot, Meszlényi Robi így reflektált: „Abból a szempontból, hogy ellenfelünk számára semmi tét nincs, tehát felszabadultan, veszítenivaló nélkül játszhat, valóban hasonló lehet a mai meccs a kaposvárihoz.
Az viszont azért nagyon nagy különbség lesz, hogy most itthon játszunk, saját csodálatos közönségünk előtt, amely a korábbi összecsapásokon is rengeteget segített, s biztos vagyok benne, hogy most is fog.
Nagyon nagy tévhitben lennénk, ha egy csalódott, letört, motiválatlan Nyíregyházára számítanánk. Azt gondolom, ellenfelünk mindent elkövet majd annak érdekében, hogy emelt fővel zárhassa az alapszakaszt. Hogy igenis komolyan gondolják a jó szereplést Sopronban, azt jól jelzi: a szabolcsiak már a mérkőzés előtti napon megérkeznek, és szombat délelőttre termet kértek, hogy tarthassanak egy dobóedzést. Ezen túlmenően, mint már mondtam, semmi nyomás, teher nem lesz rajtuk.”
Pihenőnap, videózás, edzés
Csapatunk csütörtökön megérdemelt pihenőnapot kapott, kellett a regenerálódás a minden szempontból roppant fárasztó, kimerítő Univer elleni mérkőzés után. Pénteken délelőtt Meszlényi Róbert vezetésével videoelemzés szerepelt a műsoron, a Nyíregyháza játékát vették „górcső alá”, s elemezték alaposan, délután pedig edz egyet a csapat, természetesen már a szombati meccs jegyében.
Anélkül, hogy szakmailag túl mélyen belemennék, Robi így foglalta össze az ellenféllel kapcsolatos információit: „Jó képességű csapat a Nyíregyháza, irányítójuk, Brane Savic, valamint Sitku Ernő régóta ismerik a magyar mezőnyt, tapasztalt, rutinos játékosok. Amerikai hátvédjük, Roy Booker, ha elkapja a fonalat, képes zsinórban dobni a triplákat, szerb bedobójuk, Darko Vujacsics pedig sokoldalú képzett kosaras.
Mindent egybevetve egy nagyon erős kezdő ötössel rendelkező csapat, kicsit vékonyabb kispaddal, de onnan Siska János és Farkas Attila is veszélyes lehet. Egy biztos, a Nyíregyháza ellen is ugyanolyan elszántsággal, akarással koncentrálással kell játszani, s ugyanúgy megalkuvást nem tűrő módon kell küzdeni, mint tette szerdán a gárda az Univer ellen.
És ami még nagyon fontos, szurkolóink segítségére, buzdítására megint óriási szükségük lesz a srácoknak. Drukkereink az Univer elleni meccs végjátékában szinte belehajszolták a fiúkat a győzelembe, azt gondolom, ezúton is köszönettel tartozunk nekik ezért. Remélem, most is ott lesznek a csapat mellett-mögött amolyan hatodik emberként, és ismét hozzáteszik a magukét ahhoz, hogy hosszú idő után újra ott legyen a soproni csapat a felsőházban.”
sakc.hu
- Az erdőre sokszor úgy gondolunk, mint fákkal borított területre, ahol kirándulunk, vagy egyszerűen csak jólesik sétálni….
- XX. Soproni Pénzügyi Napok – fókuszban a digitalizáció és a mesterséges intelligencia Hogyan alakítja át a mesterséges i…
- 🌎2️⃣0️⃣ programmal készül az érdeklődőknek a Széchenyi István Gimnázium a Kutatók éjszakáján📡 Szeptember 25-én 16 és 2…
- "Az év edzője" elismerést vehette át a Soproni Darazsak edzője https://www.kisalfold.hu/…/az-ev-edzoje-elismerest-vehett…
- Ma 90 éves Pásztor Erzsi színművész, a Soproni Petőfi Színház örökös tagja Pásztor Erzsi a magyar színművészet egyik le…
- visiting Sopron in Hungary it is really stunning and beautiful with an amazing atmosphere and I believe that Sopron is one of the most beautiful cities in the world
- #sopronplaza #sopron🇭🇺 #bazdkiforyuba #fypp
- #sopron🇭🇺 #sopronplaza #bazdkiforyuba #fypp
- #TTHfelgen #felnijavításSopron #Felgenservice_hungary
- @yaroslavsopronyuk #дюсш13 #тренування
- Tegnap Sopronban tartottam egy jótékonysági előadást. Pár hét és kezdhetjük az ültetést azoknak az embereknek köszönhető…
- A KÚSZÓHORTENZIA szinte mindenhol szépen megél Leírás A kúszóhortenzia az egyik legszívósabb növény, ami még a kert most…
- Így virágzik a MAGÁRA hagyott kúszóhortenzia A kúszóhortenzia egy igazi túlélő, amit akár tizenkét év után is csodálhatu…
- Több napja szeles idő van nálunk, kezdődik a szárazság sajnos, az utolsó havazás óta nem volt felénk csapadék. Viszont a…
- Márciusban ébred a természet. 💚 Már rengeteg méhecskét látni a kertben és ma már megjelentek az első tulipánok is. 🌷 C…
- SZÁRAZSÁGTŰRŐ növények: Így élték túl a hőkupolát!
- A FAÜLTETÉS szabályai: Így nem szárad ki !
- Mestereink: Villás Béla
- Mediterrano Étterem – Sopron
- Rendbontás a REAC-Győr meccs után
- Bloggerek napja – Blog Action Day
- A haszon többet ér mint az egészség? Vagy csak nem érdekelnek a szabályok?
- Bemutatkozik Gőbl Gábor
- Szelektív hulladékgyüjtés Sopronban – hulladék naptár 2026
- Lui Padre Ősi Mágus interjúja a Sopron.info.hu-nak
- Papa Joe Saloon & Seakhouse
- Jerry Jones mestermágus interjúja a Sopron.info.hu-nak
