A hazai fesztiválpaletta egyik legismertebb és legnagyobb hagyományokra visszatekintő rendezvénye a VOLT Fesztivál, immár tizenötödik alkalommal várja vendégeit Sopronba.
Tekintve, hogy a VOLT – amely az idén július 4- 7. között kerül megrendezésre- Magyarország egyik
legjelentősebb turisztikai eseménye és mint ilyen igen fontos szerepet játszik Sopron idegenforgalmának fellendítésében, a VOLT-osok ebben az évben is a helyi lakók szavazatai alapján kívánják összeállítani azoknak a soproni éttermeknek, kávézóknak, borozóknak és egyéb látnivalóknak listáját, amelyekre a soproniak a legtöbben szavaznak. A szervezők célja az, hogy a városba látogatók a soproniak ajánlása alapján találják meg a legjobb helyeket. A voksok alapján összeállított kalauzt a fesztivál honlapján és műsorfüzetében közlik, és legnépszerűbb helyek a „Best of Sopron2007” elismerő címet is magukénak mondhatják majd.
A voksokat www.volt.hu/sopron oldalon lehet leadni, 2007. június 8-ig. A honlapon kitölthető kérdőíven a soproniak elküldhetik üzeneteiket is a VOLT-ra érkezőknek.
- Híradó – 2026.10.13. – Kedd – SopronTV
- Mozaik – 2026.10.13. – Királyi Sopron – vendég: Bolodár Zoltán, Kádár Tibor
- Híradó – 2026.10.12. – Hétfő – Sopron TV
- Hajrá Sopron – sportmagazin – 2026.10.12. – Hétfő – SopronTV
- Mozaik – 2026.10.12.– Kikről mesélnek a sírok? – vendégek: Cséry Katalin és Csiszár Ágnes
- A Muck Turistaház lett az első 🏆
- Új nevet kapott Sopronban a Borsmonostor utcai óvoda 🧒🎈
- Pályaválasztási nyitány Sopronban 👨🎓🧁🪖👩🍳🪚 kisalfold.hu/helyi-kozelet/2026/10/soproni-szakmaborze
- 3️⃣5️⃣0️⃣ éve történt a nagy soproni tűzvész, aminek a Tűztorony is áldozata lett🔥 A jelenleg is elfogadott ezáltal a h…
- ❤️ÉDESANYA LETT BABOS TÍMEA👶 A soproni teniszező közösségi oldalán úgy fogalmazott: "Továbbra is hihetetlen, hogy már t…
- Október a mellrák elleni küzdelem hónapja: életet menthet a szűrés, éljen a lehetőséggel!
- Mentőhelikopterrel szállítottak kórházba egy testnevelés órán összeesett soproni középiskolást
- „Sopron Magyarország. Pont.” – a Tisza alelnöke a Fideszt és a Mi Hazánkot kérdezi az AFD Nagy-Németország térképéről
- Sérüléssel bajlódó légiósok
- Várhatóan január 1-től bővül a fizető parkolási övezet Sopronban
- 10.15 emlékszem sopronban minden platformon #drinking #drunktok #vodka #fyp #targetaudience
- Amikor a 30kilos DH megindul✌🏼#fyp #f #sopron #sziabatyus #downhill
- Sopron nemcsak az a város, amit a turisták látnak. Hanem az is, amit mi, soproniak nap mint nap megélünk. Van, amit szeretünk benne. Van, ami változik. És van, amin szerintem érdemes lenne közösen gondolkodnunk. Én így látom Sopront. Kíváncsi vagyok, te hogy látod. 👇 #Sopron #SopronAhogyÉnLátom #MosonyiGábor #Soproniak #Várkerület #ItthonSopronban
- #sopron #prt #pourtoii #fyp #foruyou
- okt 15 emlékszem sopronban minden platformon! #bloke #charva #fyp #keepitlemon🍋 #charvamusic
- 🌿 A kertem, ahogy a gyerekek látják. A gyerekek szemével a kert! 💚 Akik megnézték a kertet, ültettek, majd az volt a f…
- Ma ritkán láttam a napot, egész nap hideg, szeles idő volt. Lassan az Asterek is kezdik a virágzást, nagyon várom a gyön…
- Ez a faültetés LEGFONTOSABB el#ritakertje Van egy fontos aranyszabály, amit minden faültetés előtt kötelező betartani. M…
- Megtelt a talicska az ősz kincseivel! 🎃🌾 Nálunk a négylábú kerti ellenőr is jóváhagyta a mai rakományt, miközben végig…
- Kertlátogatás! 💚💚 Mi az ami bírta az idei évet minimális öntözéssel a kertembe? 204 mm eső volt nálam eddig idén. Bizo…
- EZEKET NE dobd ki! – Őszi munkák és talajtakarás
- DÍJNYERTES KERT! Birkák, csacsik egy mesés Miyawaki
- Mestereink: Villás Béla
- Mediterrano Étterem – Sopron
- Rendbontás a REAC-Győr meccs után
- Bloggerek napja – Blog Action Day
- A haszon többet ér mint az egészség? Vagy csak nem érdekelnek a szabályok?
- Bemutatkozik Gőbl Gábor
- Szelektív hulladékgyüjtés Sopronban – hulladék naptár 2026
- Lui Padre Ősi Mágus interjúja a Sopron.info.hu-nak
- Papa Joe Saloon & Seakhouse
- Jerry Jones mestermágus interjúja a Sopron.info.hu-nak
