Korhűen újították fel a sopronbánfalvi pálos rend kolostorát, számos szobát alakítottak ki turistáknak is, ám az odalátogatók semmilyen hangulatromboló modern újítással nem fognak találkozni
A művészettörténetileg teljesen korhűen felújított pálos kolostor nemcsak a képzőművészetnek és különböző kiállításoknak nyújt majd alkalmas táptalajt, hanem a lelki elmélyülésre vágyó turistákat is szívesen látják.
Építészeti és művészettörténeti tanulmányok, illetve régészeti föltárás előzte meg az 1480 körül alapított sopronbánfalvi pálos rendi, későbbi karmelita kolostor fölújítását. Szinte teljesen eredeti formájában újul meg az épület, sem szaunát, sem wellnesst nem építettek be, liftet azonban igen, és a lépcsőházat is akadálymentessé tették.
A szerzetesi cellákból 19 szobát alakítottak ki, meghagyva a boltozatokat. – Egyszerűen berendezett, de fürdőszobával ellátott egy- és kétágyas szobák, az utóbbiakból három lesz – tájékoztatta Magyari Éva Ybl Miklós-díjas építész, a rekonstrukció egyik vezetője az MTI-Presst.
– A tulajdonos 2004-ben vette meg az épületet, 2006 végén határoztak a kolostor jövőbeni világi funkciójáról, és egy éve kezdtek neki a tényleges munkálatoknak. Mivel műemlékről van szó, Balázsik Tamás művészettörténész-régész vezetésével előmunkálatokat végeztek, leástak a középkori alapokig, megtalálták az egykori pálos kolostort a Hegyi templommal, vagyis a sopronbánfalvi templommal összekötő átjárót, amely szemöldökgyámos (a kapu szemöldökkövét tartó jellegzetes gótikus forma) és pálcatagos (negyed-fél-háromnegyed kör metszetű, párkányoknál és nyíláskereteknél alkalmazott építészeti tagozat), valamint egy gótikus ablakot – beszélt a kezdetekről az építész.
A feltárásoknál az is kiderült, hogy amikor a kolostor refektóriumában, az ebédlőben leszedték a mennyezetről a fehér festéket, előkerült az 1700-as évek elején készült freskó, amelyet most restauráltak – mesélte Balázsik Tamás a felújítás különlegességeiről.
A refektórium bejárati ajtaja fölött megtalálhatók puhafából a pálos rend címerének elemei: a pálmafa, a két ágaskodó hímoroszlán és a csőrében kenyérdarabot tartó holló valósággal élnek a restaurálás után. A noviciátus (kispapok tanulóidejének helye) hossztengelyében húzódó megfeketedett fagerendán a tisztítás után előbukkant a gyönyörű vésett mintázat.
Fontosnak tartottam építésztársammal, Pazár Bélával együtt, hogy a kolostort korhű anyagokkal hozzuk rendbe. Ez azt jelenti, hogy a padlót nagyrészt kézzel pattintott solnhofeni, finoman strukturált kővel, amely a barokk templomok jellegzetes padlózata, a szobákat pedig hajópadlóval burkoltuk, a falakat fehérre meszeltük. A bejárathoz, az előtérbe talált téglából fektettünk le burkolatot csakúgy, mint a kiállítóhelységbe, és a padlástérben levő könyvtárban is bontott tégla adja a járófelületet. Újragyártattuk az ablakokat, a vasalatokat, egy épségben maradt barokk ajtót az első emeleti nagyszobára rögzítettük – sorolta Magyari Éva.
Mint elmondta, a földszinten van a refektórium, a konyha, szobák, kerengő, a régi és az új lépcsőház, lift és recepció, a vizesblokk és a kijárat a kőfallal körülvett kertbe, ahol a fák megmaradtak. A kolostor bejárata közelében a földszinten helyezik el a pálos rend történetét írásokkal, tárgyakkal bemutató kiállítást.
Az első emeleten van a noviciátus terme, szobák, a sekrestyefalban látható a gótikus ablak, és ott megy föl a lépcső a tetőtérbe. A tetőtérben négy szoba, kiállítótér és a könyvtár kapott helyet a kerengő templomhoz tapadó szárnya fölött.
A beruházó – a Kovács Gábor Művészeti Alapítvány és a Nistema Kft. – arra számít, hogy a legalapvetőbb felszereltségű szobákba olyanok jönnek, akik teljes elvonulásra, elmélyedésre vágynak. Néhány szobában pedig képzőművészek kapnak térítésmentesen helyet az alapítvány támogatásával. – A táj is gyönyörű, s elvonulásra alkalmas – jegyezte meg az építész.
Forrás: hirado.hu/MTI
- Az ETO FC válogatott középpályása külföldre igazolna ⚽👇
- ⚽️ Sportrajongók, figyelem! A közelgő labdarúgó BL-döntő apropóján különleges vendégeket köszönthetünk szombaton délután…
- Fontos információk és munkálatok a további szennyezés elkerülése végett ❗👇
- Fantasztikus tárlat Sopronban 🖼️A művészet erejével a kirekesztés ellen📸 Sok-sok fotón mutatjuk 👉 https://tinyurl.com…
- 🖼️ A Soproni SzC Handler Nándor Technikum diákjainak alkotói munkáiból nyílt kiállítás „Beszéd hatalma” címmel a Liszt…
- literally just walked around and had the best time #sopron #budapest #daytrip
- TERASZNYITÓ BULI MÁJUS 22-23 PÉNTEK-SZOMBAT 17 ÓRÁTÓL!!!🤩🍹🍸🍾 SZOMBATON DJ HEART😎 ASZTALFOGLALÁS: +36 702 602 602 Megosztók közül koktélokat sorsolunk!!!🍹💥#terasznyitó #sopron #buddhabeach #koktél #rendezvények
- Szűk sikátorok, átjárók, amelyek összekötik az utcákat – Sopron történelmi belvárosa igazi kincseket rejt. A középkorból fennmaradt emlékek sok esetben a térképen sem léteznek, mégis megmutatják, milyen volt az élet az évszázadokkal ezelőtti Sopronban. #sopron #sopronmedia
- 🦮🐾Sztojka András életét kutyája, Etelka mentette meg egy hónappal ezelőtt, amikor fényjelzéseket adott bajba jutott gazdája autójából Sopronban.🚨 A kapcsolatuk különleges: a férfi 4 éve mentette Etelkát, most pedig a kutyus tette ezt a gazdájával.
- 🇭🇺 Sopron az egyik legszebb történelmi város Magyarországon, ahol a középkori utcák, barokk épületek és hangulatos terek különleges atmoszférát teremtenek. A Tűztorony és az óváros igazi időutazás minden látogatónak. #Sopron #Hungary #Architecture #HistoricCity #TravelHungary 🇺🇦 Шопрон — одне з найкрасивіших історичних міст Угорщини, де середньовічні вулички, барокові будівлі та затишні площі створюють особливу атмосферу. Вежа Пожежників і старе місто дарують справжню подорож у часі кожному мандрівнику. 🇬🇧 Sopron is one of Hungary’s most beautiful historic cities, where medieval streets, baroque architecture, and charming squares create a unique atmosphere. The Firewatch Tower and th
- Így lesz idén is DÚS a kerted Végre megérkezett a jó idő Sopronba, így eljött az ideje a fásszárú évelők alapos visszavá…
- Régmúlt kirakata, Amélie módra
- Télen is kényelmesen!
- Így szaporítsd a macskamentát TŐOSZTÁSSAL#ritakertje A hatalmasra nőtt macskamenta visszanyírása után, a fagyok múltával…
- Boldog születésnapot! Rezső a Konok Úr holnap lesz 11 éves. Boldog születésnapot kiskutyám!! #ritakertje #rezső #puli
- KERTTÚRA: Így válik burjánzó dzsungellé a hátsó ágyásom!
- Osztrák azbesztes zúzottkő Sopronban: miért veszélyes, hogyan kerülhetett ide, és mikor szabadul fel?
- Pár nappal ezelőtt megosztottam veletek egy általam készített vadvirág koszorút.🌼🌸💮 Akkor még nem árultam el, kinek s…
- Mestereink: Villás Béla
- Akikre büszkék vagyunk – soproni kamupártok jelöltjei
- Mediterrano Étterem – Sopron
- Rendbontás a REAC-Győr meccs után
- 🏛️ Az ICOMOS-kitüntetésben és Építészeti Nívódíjban is részesült Múzeumnegyedben a múlt varázslata és a modernitás élmé…
- Megnyílt a Zsira és Lutzmannsburg közötti határátkelő az ingázók számára
- Szerda Este – A hét témája – vendég: Opra Annamária– 2025.06.11. – SopronTV
- Bloggerek napja – Blog Action Day
- A cél a győzelem volt (MEFOB)
- Jön a KOTON Sopronba!
