Tornácos
H-9437 Hegykő
Kossuth L. u 78
+36/99540200
http://www.tornacos.hu/etterem/
A múlt héten a Tornácos étterembe vetett jó sorsunk, bár ha jól emlékszem a balfi Panorámába indultunk, ami hétfő révén nem volt nyitva. Megpróbálkoztunk még a Bozi-Rozival, de ott sem jártunk több szerencsével. Na hát ilyen kalandos úton jutottunk el Hegykőre, a Tornácosba, ahol aztán a teraszon foglaltunk helyet.
Az étterem úgy kívülről, mint belűről nagyon tetszetős, sőt kimondottan szimpatikus. A felszolgálók kedvesen fogadtak, asztalhoz kísértek, és szempillantás alatt hoztak az asztalunkhoz plusz széket, a kislányom részére. Előételnek ’nagymama kedvence’, és fokhagyma levest kértünk. Mindegyik nagyon finom volt.
A nagymama kedvence név a szokásos húslevest gazdagon takarta, telis teli zöldséggel, hússal, és tésztával. Az étlapra azt hiszem érdemes egy kis kitérőt tennem. Ismét egy osztrák ízlésre kihegyezett óriási étlap, aminek már a végigolvasása is elbizonytalanít és kissé meg is rémiszt. Az egyetlen pozitívum, hogy külön kis részt szentelnek a szürkemarha húsából készült ételeknek. Valahogy mégsem erre esett a választásunk. Édesanyám pisztrángot kért egészben, unokaöcsém pácolt csirkecombot. Aztán került még az asztalunkra fogas roston, zöldségterrinével, és petrezselymes krumplival.
Én sült csülköt választottam, hagymás krumplival, káposztával. A konyha tevékenysége teljesen vegyes képet mutatott, az egészen kiválótól a majdnem ehetetlenig, minden került az asztalunkra! A pisztránggal még nem is volt baj, viszont a hozzá adott krumpli már majdnem savanyú volt, és a szósz a mi a hal mellé került teljesen felismerhetetlen, gyakorlati tanárom szava járását idézve,” íztelen, szagtalan, jellegtelen”! A fogas roston köretével sem dicsekedhetnek, meg is maradt az egész. A fogas egy kiszárított, íztelen haldarab képében érkezett az asztalunkra, semmi örömünket nem leltük benne. Unokaöcsém csirkecombja meg egy gyerekadag méreteit ostromolta. Viszont az én csülköm óriási és kimondottan ízletes volt, a maga nemében kiváló hagymásburgonyával és kellően pikáns káposztával.
Osztottam is belőle mindenkinek, hogy valami kellemes élmény is érje őket. Desszerttel ezek után már nem is próbálkoztunk. Viszont én felderítettem a salátabárt, ahol teljesen lesújtó kép fogadott, barna cékla, fonnyadt paradicsom… Megpróbálkoztam aztán a babsalátával, amivel viszont nagyon sokat kellett dolgoznom, hogy valamilyen ízt tudjak kicsiholni belőle! (Só, bors, tökmagolaj, a tökmagolajból az egyik üveg avasnak bizonyult, még szerencse, hogy belekóstoltam!)
Az italokra és a felszolgálásra nem lehetett panaszunk, minden pontosan, a kellő hőmérsékleten érkezett, a pincérünk tolakodás mentesen, mindig a kellő időben állt szolgálatunkra. Én valahogy többet vártam Hegykő eme patinás műintézményétől! Csalódtunk, nem először és biztos nem is utoljára!
Értékelés
Parkolás, bejárat 8
Építészet dekoráció 8
Mosdók, tisztaság, rend 8
étlap, itallap 5
étel minősége, tálalás 5
italkínálat, minőség, szervírozás 7
ár-érték arány 6
felszolgálás minősége, szakszerűsége 7
borlap, borkínálat, kínálás 4
konyha gyorsasága 8
összesen: 66
Torkos Zerge
- Mindenki ezt találgatja: hol lesz A mi kis falunk új Pajkaszege? 🌄🏘️🌾
- Ma is tart még a Soproni Borünnep, 20 órakor a Hooligans zenél majd 🎤🎸🎶 Még több fotó a vasárnapi hangulatról itt 👉…
- Sopron szombat este – Soproni Borünnep! 🍷✨ Ma is jó programokkal várnak ránk!
- Portálunknak nyilatkozott az Exatlon sztárja ⭐💪
- A tünetek pokoli kínokat okozhatnak, de van tuti megoldás? Cikkünkből kiderül 👉 https://buff.ly/JjNbena
- #hongrie🇭🇺 #budapest #pécs #debrecen #sopron
- Rax 🏔️ Soprontól 1,5 óra alatt lehet eljutni ide. A túra a Preiner Gscheid parkolóból indul és 1050 méteres szintemelkedést kell leküzdeni a Heukuppe 2007 méteres csúcsáig. Annak, aki nem szokott túrázni, vagy kisgyerekekkel szeretne feljutni a fennsíkra: Hirschwang településről indul felvonó, amellyel 8 perc alatt lehet feljutni 1500 méteres magasságra. 💶Felnőtt jegy: 29,50€ 💶Gyermek jegy: 14,50€ #rax #heukuppe #alpen #alps #climbing
- Ezer köszönet, Sopron, fantasztikusak voltatok! ❤️🙏 #deltakoncert #deltazenekar
- #sopron
- Ünnepi nyitvatartás‼️🔥❤️ #győr #sopron #zalaegerszeg #parfüm #illat
- Így lesz idén is DÚS a kerted Végre megérkezett a jó idő Sopronba, így eljött az ideje a fásszárú évelők alapos visszavá…
- Régmúlt kirakata, Amélie módra
- Télen is kényelmesen!
- Így szaporítsd a macskamentát TŐOSZTÁSSAL#ritakertje A hatalmasra nőtt macskamenta visszanyírása után, a fagyok múltával…
- Boldog születésnapot! Rezső a Konok Úr holnap lesz 11 éves. Boldog születésnapot kiskutyám!! #ritakertje #rezső #puli
- SZIKLAKERT HIBÁK, amiket te ne kövess el!
- Reménytelen KÜZDELEM – a szulák kiírtása
- Osztrák azbesztes zúzottkő Sopronban: miért veszélyes, hogyan kerülhetett ide, és mikor szabadul fel?
- Mestereink: Villás Béla
- Mediterrano Étterem – Sopron
- Rendbontás a REAC-Győr meccs után
- Bloggerek napja – Blog Action Day
- A haszon többet ér mint az egészség? Vagy csak nem érdekelnek a szabályok?
- Bemutatkozik Gőbl Gábor
- Lui Padre Ősi Mágus interjúja a Sopron.info.hu-nak
- Szelektív hulladékgyüjtés Sopronban – hulladék naptár 2026
- Papa Joe Saloon & Seakhouse
- Jerry Jones mestermágus interjúja a Sopron.info.hu-nak
