Az indigó és a kristálygyerekek

Különcök, hiperaktívak, nehezen nevelhetők. Általában így nevezik őket, az indigógyerekeket, pedig csak a hazugságot és a kényszert nem viselik el. Azért születnek a Földre, hogy magukkal hozott bölcsességükkel és jóságukkal jobbá tegyék a világot.
Az indigó gyerekek feladata az, hogy szeretetet közvetítsenek és az anyagiassággal szemben az érzelmek felé fordítsák az emberek figyelmét. Persze vannak, akik rossz néven veszik az általuk képviselt változásokat és jobban szeretnék, ha a gyerekek alkalmazkodnának a régi rendhez.

Mivel az indigó gyerekeket nem lehet rákényszeríteni olyasmire, ami tisztességtelen vagy beállítottságukkal ellentétes, hát hamar megkapják a bélyeget: nevelhetetlenek, betegek, hiperaktivitással társuló figyelemzavaros rendellenességben szenvednek, ezért csak gyógyszerrel lehet beilleszkedésre kényszeríteni őket. Pedig valójában mindenki számára egyfajta egészséges szerepmintát nyújtanak.
Sok pozitív tulajdonsággal rendelkeznek, és rengeteg többletet nyújthatnak a családjuk és tágabb közösségük számára – persze csak ha nem nyomják el őket. Az edinburghi királyi kórházban dolgozó dr. David Weeks ezeregyszáz ilyen „különc” gyermek részvételével lefolytatott vizsgálata során azt állapította meg, hogy mindannyian rendelkeznek három alapvető tulajdonsággal: erős akaratuk van, jó a humorérzékük és kreatív képzelőerővel bírnak. Emellett kevesebb egészségi problémával küzdenek, mint a népesség döntő többsége, így várhatóan hosszabb ideig is élnek majd.

Dr. Weeks úgy találta, hogy a „különcök” általában jó kedélyűek, idealisták, tele vannak világjobbító tervekkel, és egyfajta alapvető kíváncsisággal, ami hajtja őket, ezáltal megfeledkeznek a mindennapi élet bosszúságairól és megpróbáltatásairól. Például nem érnek rá olyasmivel foglalkozni, hogy – mondjuk – reggelente bevessék az ágyukat.

Ezeket a gyerekeket túl gyakran büntetik meg, gyakran szidják össze, túl gyakran gúnyolják ki – ha nem otthon, akkor az iskolában. Lassan szégyellni kezdik azt, hogy kik ők. Viselkedésbeli problémáik nagy része sokkal inkább a szégyen és az érzelmi túlkapások miatti trauma, mintsem az állítólagos figyelemzavaruk eredménye. „A figyelemzavaros rendellenesség nem eredményez törvényszegést vagy vandalizmust” – állítja Jeffrey Freed, a „Jobb agyféltekés gyermekek egy bal agyféltekés világban” című, angolul megjelent könyv szerzője, hozzátéve: „a megbélyegzés és a megszégyenítés azonban kiválthatja az ilyen devianciát is”.

Rengeteg indigó gyermek rendelkezik művészi adottságokkal. Ez nem meglepő, hiszen a művészet jobb agyféltekés tevékenység, és az indigó gyerekek esetében mindig ez az agyfélteke domináns. A tehetségük sokkal inkább az alkotásban nyilvánul meg, nem pedig a művészetek (bal agyféltekés) tanulmányozásában. Tehát lehet, hogy egy indigó gyermek megbukik a zeneiskolában, mivel képtelen szolmizálni, viszont később belső érzékei segítségével gyönyörű melódiákat komponál.

Kristálygyerekek:

Az első, amit észreveszel rajtuk, a szemük: hatalmasak, beléd hatolnak, és bölcsebbek, öregebbek, mint maga a gyerek. A kristály-gyermek szeme – ha rád néz – hozzád kapcsolódik, hipnotizál, és azon veszed észre magad, hogy a lelked ott áll meztelenül előtte, mindent láthat. Talán észrevetted már, milyen gyorsan népesítik be földünket az ilyen gyerekek. Mind boldogok, elégedettek és megbocsátók. A fénnyel dolgozók új generációja ők, egészen picik, alig hét évesek, és nem is hasonlítanak az előző nemzedékhez. Sok szempontból ideálisak a tulajdonságaik, azt az irányt mutatják, amerre az emberiség fejlődik – és az bizony jó irány.

Persze, hisztizhet néha, de a legtöbb esetben megbocsátó és könnyen kezelhető. A kristályok nemzedéke az indigók által vágott ösvényen jár. Az indigó-gyermek megy előre – bozótvágó késsel a kezében -, és eltakarít mindent, ami zavaros, ami útban van. Utána megy a kristály-gyermek, a már megtisztított ösvényen, egy már biztonságosabb és békésebb világba. És ott majd a félelmet nem ismerő szivárvány-gyermekek tehetik azt, amit tenniük kell: adhatnak.

Noiportál.hu
Nana.hu