Sopron.info.hu

Úgy kezdenénk az új szezont, ahogy az előzőt befejeztük

Csapatunk ugyanúgy akarja kezdeni a most induló évadot, ahogy az előzőt befejezte: a DEAC legyőzésével. Pénteken este hazai környezetben, a debreceniek ellen kezdi az évadot Baksa Szabolcs legénysége.

Akik végigkövették csapatunk útját, edzőmeccseit, láthatták: a helyzet közel sem ideális, több játékos – többnyire idegenlégiósok – sérülés miatt jó néhány edzőmeccset volt kénytelen kihagyni. Ennek kapcsán vezetőedzőnk, Baksa Szabolcs így látja a helyzetet a szezon előtt:
„Sajnos a felkészülés során történtek olyan események, amelyekre nem volt ráhatásunk, annyit tehettünk, hogy az egészségügyi stáb megpróbált mindent annak érdekében, hogy a sérültek mielőbb visszatérhessenek. A helyzet tehát közel sem ideális e tekintetben a rajt előtt, de szerencsére csak nagyjából egy olyan hét volt, amikor nem tudtunk öt-öt ellen gyakorolni. Az elvi alapokat mind támadásban, mind pedig védekezésben lefektettük, és azért az, hogy mit akarunk, milyen felfogásban szeretnénk játszani, a felkészülési mérkőzéseken visszaköszönt. Akik egészségesen végigdolgozták a felkészülést, azok hozzáállásával maximálisan elégedett vagyok. Ezzel együtt a körülmények ismeretében nem várható el a csapattól, hogy csúcsformában játsszon, és valójában csak a bemelegítés után derül ki, ki játszhat majd. Ami viszont örömteli, hogy már mindenki részt vett az úgynevezett kontaktos edzéseken. Éppen ezért nekem saját magamnak is türelemre van szükségem, és ezt tisztelettel kérném szurkolóinktól is, akiket azért remélem, sikerül küzdéssel, néhány szép megoldással és győzelemmel megörvendeztetni – mert természetesen ez a cél az évadnyitón.”

Ellenfelünk, a DEAC kapcsán Szabolcs azt fejtegette, hogy Debrecenben ismét egy jó keretet hoztak össze, igen erős légiós kontingenssel, amelynek tagjai között van az NB I-et már ismerő center is.

„Ezzel együtt szeretnénk legyőzni őket, agresszív, harcos, fizikális játékot várok a csapattól. Próbáltunk a DEAC-ról a lehető legtöbb információt begyűjteni, leginkább játékosaik egyéni erősségeire készültünk. Amúgy a bajnokság első pár fordulójában még minden csapat játéka formálódik, ez az időszak még kicsit lutri, de egy győztes rajt sokat segíthet a folytatásban.”

A Úgy kezdenénk az új szezont, ahogy az előzőt befejeztük bejegyzés először Soproni Kosárlabda Club-én jelent meg.

Forrás: sopronkc.hu

Bloggerek napja – Blog Action Day

további részletek

Szelektív hulladékgyüjtés Sopronban – hulladék naptár 2026

további részletek

Letartóztatták a fiatalt, aki kis híján megölt egy 28 éves férfit Sopronban

további részletek

Két új kerékpáros túraútvonal is érinti Sopront és a térséget

további részletek