Fűszerpaprikát kellett vennem, így bementem egy élelmiszer boltba. Két fajta magyar paprika közül lehetett választani, lekaptam a nagyobb kiszerelést, de mivel ezt a márkát nem ismertem, kicsit megnézegettem a csomagolását, ki gyártotta, mi az összetevője stb.
Csodálkozva láttam, hogy a paprika, aminek a csomagolásán gémeskút és puszta található 70%-ban import alapanyagból származik.
Gyorsan visszatettem a polcra és levettem a „Szegedi” paprikát, ami ugyan kisebb kiszerelés, de legalább magyar. Erre is ránéztem és csodálkozva láttam a feliratot rajta: „Vajdaságból / Szerbia / származik.”
Már a szegedi paprika sem magyar. Akkor kérdem én, hol a nagy hungarikum, a magyar paprika. Miért nem azt árulják, amikor a mezőgazdaság olyan nagy bajban van?
Már csak abban bízom, hogy legalább téglapor nincs benne, ahogy azt hallhattuk néhány éve, egy élelmiszer botrány kapcsán…
- 🚒 160 éves a Soproni Tűzoltóság! A jubileum alkalmából a soproni hivatásos és a térség önkéntes tűzoltói közösen vonult…
- Behívóparancsokat küldtek ki három vármegyében – ezt közölte a honvédség https://www.kisalfold.hu/…/onkentes-tartalekos-…
- 13 éve a Sopron környéki emlékek nyomában https://www.kisalfold.hu/…/maderspach-kommando-13-eve-jarja…
- ☁️Ritka és látványos felhőképződmény jelent meg Sopron felett A mamma felhő egy ritka és rendkívül látványos légköri jel…
- ❗️HOROGKERESZTEKET RAJZOLTAK A KÖZTERÜLETEKEN KÓPHÁZÁN Lakossági bejelentés érkezett arról, hogy fiatalok Kópháza közter…
- Csörte a Fertő parton: „Visszavesszük, ami a miénk” vs. „Kész koncepcióterv”
- Döntött a soproni közgyűlés azbeszt-ügyben, a magánszemélyeknek is segítenek!
- Úgy kezdenénk az új szezont, ahogy az előzőt befejeztük
- Még erősebben szigorítja a tranzitforgalmat Burgenland
- Újra lakossági fórumot tartanak a Fertő part fejlesztésének jövőjéről
- Megálltunk amúgy tényleg… 🤣 Csak nem a gyalogos lábán kell…😂😂 Amúgy minden jó volt! 👌🤣 #tanulóvezető #Sopron ##nostressdriveautosiskola #nostress #fy @P
- soha nem visszatero alkalom🤭 #waterpolo #sopron #friends #67 #foryoupage
- Egyékent nagyon szeretjük a kapusainkat !!❤️ #waterpolo #sopron #67 #foryoupage #love
- Ezért lesz tele a kert PILLANGÓKKAL Beszereztem a Pillangó oázis virágmagkeveréket is, ami igazi rovarparadicsomot varázsol majd a kertbe. Ez a különleges válogatás kifejezetten a méhecskék és a pillangók kedvenc virágait tartalmazza. Alig várom, hogy tavasztól zsongó élettel teljen meg a hátsó ágyás környéke. A méhcsalogató virágok nemcsak gyönyörűek, de a hasznos beporzóknak is hatalmas segítséget jelentenek. Tarts velem te is, és tegyük együtt rovarbaráttá a kertünket! 🦋🐝@gardencentrum.hu #ritakertje #sopron #pillangó #méhcsalogató #kertészkedés #shorts
- visiting Sopron in Hungary it is really stunning and beautiful with an amazing atmosphere and I believe that Sopron is one of the most beautiful cities in the world
- Tegnap Sopronban tartottam egy jótékonysági előadást. Pár hét és kezdhetjük az ültetést azoknak az embereknek köszönhető…
- A KÚSZÓHORTENZIA szinte mindenhol szépen megél Leírás A kúszóhortenzia az egyik legszívósabb növény, ami még a kert most…
- Így virágzik a MAGÁRA hagyott kúszóhortenzia A kúszóhortenzia egy igazi túlélő, amit akár tizenkét év után is csodálhatu…
- Több napja szeles idő van nálunk, kezdődik a szárazság sajnos, az utolsó havazás óta nem volt felénk csapadék. Viszont a…
- Márciusban ébred a természet. 💚 Már rengeteg méhecskét látni a kertben és ma már megjelentek az első tulipánok is. 🌷 C…
- DÍJNYERTES KERT! Birkák, csacsik egy mesés Miyawaki
- A FAÜLTETÉS szabályai: Így nem szárad ki !
- Mestereink: Villás Béla
- Mediterrano Étterem – Sopron
- Rendbontás a REAC-Győr meccs után
- Bloggerek napja – Blog Action Day
- A haszon többet ér mint az egészség? Vagy csak nem érdekelnek a szabályok?
- Bemutatkozik Gőbl Gábor
- Szelektív hulladékgyüjtés Sopronban – hulladék naptár 2026
- Lui Padre Ősi Mágus interjúja a Sopron.info.hu-nak
- Papa Joe Saloon & Seakhouse
- Jerry Jones mestermágus interjúja a Sopron.info.hu-nak
