Soha ennyi látogató, soha ennyi nemzetközi sztár és soha ilyen kevés eső nem volt még a VOLTok történetében. A tizennegyedik rendezvény négy, programokkal teli napját ötvenötezer látogató élvezte.
10 színpadon 200 zenekar és Dj, köztük 20 nemzetközi sztár, továbbá színház, mozi, sport- és szabadidős programok, zsákban futás, szögbeverés és elmebajnokság is várta a 14. VOLT Fesztivál látogatóit.
A hazai fesztivál-élet egyik legjelesebb eseményén a funk-hiphoptól az őszinte rockig, a lounge zenétől a szinti-popig szinte minden zenei stílus képviseltette magát.
A nyitónapon Kispálék csendes-ülős koncertje indította a fesztivált, de aznapra jutott szépszámmal hangos-állós koncert is. Így a VIVA Megawatt Színpadon nyomta – mások mellett – a Kalapács, a P.Mobil és a Beatrice. A Soproni Nagyszínpadon 25 éves jubileumi koncertjét adta a KFT. Felléptek az aktuális Megasztárok, s az év hangjának, Rúzsa Magdinak, a koncert után még egy bungee ugrásra is futotta.
Miközben Zidane büntetőrúgása elütötte a portugálokat a világbajnoki cím esélyétől, Fenyő Miki rockandrolloztatta a közönséget. A japán klubélet jeles csapata, a Kyoto Jazz Massive fergeteges koncertet adott és a nyitónapon a Big City Life című aktuális sláger előadói, a Mattafix is elbűvölte rajongó közönséget.
Második napon a Nagyszínpadra szintén jutott egy 25 éves jubileumi buli. A Moby Dick ünnepelt a VOLT Fesztiválon, majd jöttek Kispálék és itt az estét a Tankcsapda zárta, szépszámú közönség előtt. Persze a második napon volt egyéb látni-, és hallanivaló is, többek mellett: Pajor Tamás, Andy C. a djuice-Nokia Arénában, Deák Bill és Takáts Tamás a VIVA színpadán, bemutatkozott a TÁP színház és a Kisalföld buliszínpadon pedig a Csepregi Éva-Végvári Ádám duett dalolta az I Love You, You Love Me című örökbecsű slágert.
A VOLT harmadik napja látogatói csúcsot döntött, 17.000 vendég volt aznap kíváncsi a programokra. A Nagyszínpadon az F. O. System adott exkluzív koncertet a VOLT közönségének, majd jött a várva-várt The Cult. A rocklegendát másodszor láthatta a hazai közönség. Korábbi koncertjüket tizenhárom évvel ezelőtt adták a Metallica vendégeként. Sokan azonban akkor lekésték a koncertet, mivel negyven perccel hamarabb csapott a húrok közé a banda és akik az eredeti műsorterv szerint érkeztek, azok már csak ennyit hallottak Ian Astburytől: „Good Bye, Budapest”. Most a soproni VOLT lehetőséget adott az elmaradt élmény pótlására.
Akik nem feltétlen vágytak zenére, hallgathattak előadást a légkörben felgyülemlett szén-dioxidról, vagy akár az állatvilág rekordjairól.
A VOLT zárónapján a Nagyszínpad Fun Lovin’ Criminals-szal és Pet Shop Boys-zal, a djuice-Nokia aréna az osztrák vokál-együttessel, a Bauchklangal valamint az amerikai techno legendás arcával Josh Wink-el búcsúztatja az idei fesztivált. És persze minden mással, ami szem-fülnek ingere.
- 🚒 160 éves a Soproni Tűzoltóság! A jubileum alkalmából a soproni hivatásos és a térség önkéntes tűzoltói közösen vonult…
- Behívóparancsokat küldtek ki három vármegyében – ezt közölte a honvédség https://www.kisalfold.hu/…/onkentes-tartalekos-…
- 13 éve a Sopron környéki emlékek nyomában https://www.kisalfold.hu/…/maderspach-kommando-13-eve-jarja…
- ☁️Ritka és látványos felhőképződmény jelent meg Sopron felett A mamma felhő egy ritka és rendkívül látványos légköri jel…
- ❗️HOROGKERESZTEKET RAJZOLTAK A KÖZTERÜLETEKEN KÓPHÁZÁN Lakossági bejelentés érkezett arról, hogy fiatalok Kópháza közter…
- Csörte a Fertő parton: „Visszavesszük, ami a miénk” vs. „Kész koncepcióterv”
- Döntött a soproni közgyűlés azbeszt-ügyben, a magánszemélyeknek is segítenek!
- Úgy kezdenénk az új szezont, ahogy az előzőt befejeztük
- Még erősebben szigorítja a tranzitforgalmat Burgenland
- Újra lakossági fórumot tartanak a Fertő part fejlesztésének jövőjéről
- Megálltunk amúgy tényleg… 🤣 Csak nem a gyalogos lábán kell…😂😂 Amúgy minden jó volt! 👌🤣 #tanulóvezető #Sopron ##nostressdriveautosiskola #nostress #fy @P
- soha nem visszatero alkalom🤭 #waterpolo #sopron #friends #67 #foryoupage
- Egyékent nagyon szeretjük a kapusainkat !!❤️ #waterpolo #sopron #67 #foryoupage #love
- Ezért lesz tele a kert PILLANGÓKKAL Beszereztem a Pillangó oázis virágmagkeveréket is, ami igazi rovarparadicsomot varázsol majd a kertbe. Ez a különleges válogatás kifejezetten a méhecskék és a pillangók kedvenc virágait tartalmazza. Alig várom, hogy tavasztól zsongó élettel teljen meg a hátsó ágyás környéke. A méhcsalogató virágok nemcsak gyönyörűek, de a hasznos beporzóknak is hatalmas segítséget jelentenek. Tarts velem te is, és tegyük együtt rovarbaráttá a kertünket! 🦋🐝@gardencentrum.hu #ritakertje #sopron #pillangó #méhcsalogató #kertészkedés #shorts
- visiting Sopron in Hungary it is really stunning and beautiful with an amazing atmosphere and I believe that Sopron is one of the most beautiful cities in the world
- Tegnap Sopronban tartottam egy jótékonysági előadást. Pár hét és kezdhetjük az ültetést azoknak az embereknek köszönhető…
- A KÚSZÓHORTENZIA szinte mindenhol szépen megél Leírás A kúszóhortenzia az egyik legszívósabb növény, ami még a kert most…
- Így virágzik a MAGÁRA hagyott kúszóhortenzia A kúszóhortenzia egy igazi túlélő, amit akár tizenkét év után is csodálhatu…
- Több napja szeles idő van nálunk, kezdődik a szárazság sajnos, az utolsó havazás óta nem volt felénk csapadék. Viszont a…
- Márciusban ébred a természet. 💚 Már rengeteg méhecskét látni a kertben és ma már megjelentek az első tulipánok is. 🌷 C…
- DÍJNYERTES KERT! Birkák, csacsik egy mesés Miyawaki
- A FAÜLTETÉS szabályai: Így nem szárad ki !
- Mestereink: Villás Béla
- Mediterrano Étterem – Sopron
- Rendbontás a REAC-Győr meccs után
- Bloggerek napja – Blog Action Day
- A haszon többet ér mint az egészség? Vagy csak nem érdekelnek a szabályok?
- Bemutatkozik Gőbl Gábor
- Szelektív hulladékgyüjtés Sopronban – hulladék naptár 2026
- Lui Padre Ősi Mágus interjúja a Sopron.info.hu-nak
- Papa Joe Saloon & Seakhouse
- Jerry Jones mestermágus interjúja a Sopron.info.hu-nak
