Az európai szabadság szobrának, Melocco Miklós Áttörés című alkotásának felavatásával, Európa-koncerttel, továbbá egykori résztvevők visszaemlékezéseivel és történészkonferenciával emlékeznek meg a páneurópai piknik 20. évfordulójáról jövő hét első felében Sopronban és a piknik egykori helyszínén, Sopronpusztán. A programok hétfőn kezdődnek.Az évfordulós megemlékezéseken több európai ország vezető politikusait várják – közölte Kuslics Balázs, a soproni önkormányzat sajtószóvivője. Angela Merkel német kancellár részt vesz az augusztus 19-i emlékünnepségen és Carl Bildt svéd külügyminiszter is jelen lesz a jubileumon.
A nagy nemzetközi sajtóérdeklődés által kísért rendezvényeken a 20 évvel ezelőtti történéseket idézik fel, amikor néhány órára megnyílt a magyar-osztrák határ Sopronpusztánál és keletnémetek százai jutottak át a vasfüggönyön Ausztriába. Ezzel megkezdődött Európa újraegyesítése. A két évtizeddel ezelőtti eseményeket történészek, kutatók szakmai tanácskozáson tekintik át hétfőn a soproni Liszt Ferenc Konferenciaközpontban.
Szó lesz egyebek között a Kádár-rendszer legitimációvesztéséről, a pikniknek a határnyitás történetében betöltött szerepéről. Rendszerváltó személyiségekkel: Pozsgay Imrével, Szűrös Mátyással, Csoóri Sándorral, Kis Jánossal, Németh Zsolttal kerekasztal-beszélgetést tartanak.
A következő két napon ugyanott Határáttörés Sopronnál – Út Európába címmel emlékkonferencia lesz, amelyen szemtanúk és az egykori események szereplői szólalnak meg. Egyebek között Wolfgang Schüssel korábbi osztrák kancellár és Németh Miklós akkori miniszterelnök visszaemlékezéseit hallhatják az érdeklődők – mondta Kuslics Balázs.
Sólyom László köztársasági elnök avatja fel augusztus 19-én Melocco Miklós Áttörés, az európai szabadság szobra című kompozícióját Sopronpusztán, a páneurópai piknik emlékparkban. A sajtószóvivő ismertetése szerint az emlékműbe az alkotó beépítette a berlini fal egy darabját, jelezve, hogy a sopronpusztai békemegmozdulás nagyban hozzájárult a berlini fal ledöntéséhez, a Kelet- és Nyugat-Európa között húzódó fizikai és ideológiai határok felszámolásához.
Az Európa-koncerten augusztus 19-én este a fertőrákosi Barlangszínházban hangzik fel Szokolay Sándor: Nyitány-fantázia című művének ősbemutatója. A kompozíciót a zeneszerző Sopron város felkérésére szerezte a jubileum tiszteletére, majd a Győri Filharmonikus Zenekar nemzetközi kórus, illetve hazai és külföldi szólisták közreműködésével Beethoven: IX. szimfóniáját szólaltatja meg.
Hat nemzet fiataljai ismerkednek játékos formában a páneurópai piknik 20 évvel ezelőtti eseményeivel és a rendszerváltás időszakának történéseivel hétfőn Sopronban, illetve a piknik egykori helyszínén, Sopronpusztán – közölte a Győr-Moson-Sopron megyei Önkormányzat osztályvezetője. Varga Mariann ismertetése szerint a magyar, a német, a lengyel, a cseh, a spanyol, az olasz és a francia fiatalok kéthetes alkotótáborban vesznek részt Sopronban Győr megye és a németországi testvér régió, Enzkreis járás közös szervezésében. Az augusztus 19-ei páneurópai piknik 20 éves évfordulójáról hétfőn emlékeznek meg.
A szervezők a kort szeretnék megidézni szórakoztató formában – mondta az osztályvezető. Ennek szellemében tartanak egyebek között uttörőavatást, bontanak vasfüggönyt, s üzeneteket hallgatnak meg a rendszerváltás előtt folyton zavart Szabad Európa rádióból. Emellett természetesen lesz komolyabb része is a „rendhagyó történelem órának”: dokumentumfilmeket vetítenek a piknikről és az 1980-as évek világáról, hogy valamit megérezzenek az egykori légkörből azok is, akik 20 évvel ezelőtt vagy még később születtek.
Az angol közvetítő nyelven zajló esemény különös pillanata lesz, amikor a táborlakók üzenteket fogalmaznak meg a saját nyelvükön a jövő számára. Az üzeneteket dekoratív falra helyezik el, ez lesz az úgynevezett időkapszula, amelyet Fodor Tamás soproni polgármesternek és Firtl Mátyás országgyűlési képviselőnek adnak át. Az egész napos program zárásaként a piknik emlékparkban, Sopronpusztán közel 100 fehér galambot röptetnek a nemzetközi tábor lakói, jelképezve ezzel békevágyukat – mondta Varga Mariann.
mult-kor.hu
- 👨🔬Bejártuk a Soproni Gyógyközpont központi laboratóriumát! Naponta mintegy 6️⃣0️⃣0️⃣ vérmintát dolgoznak fel, és tová…
- Lakossági demenciaszűrésre és tanácsadásra hívja a lakosságot október 9-én a Soproni Szociális Intézmény❗️
- Ismerjék meg a Soproni Gyógyközpont központi laboratóriumának működését Naponta mintegy 6️⃣0️⃣0️⃣ vérmintát dolgoznak f…
- Több mint 4️⃣0️⃣ év után került vissza a Magyar Királyi Sóhivatal ikonikus felirata a Várkerületre Fotó: Sopronban látta…
- A környék legszebb kutyusait keresik
- visiting Sopron in Hungary it is really stunning and beautiful with an amazing atmosphere and I believe that Sopron is one of the most beautiful cities in the world
- #sopronplaza #sopron🇭🇺 #bazdkiforyuba #fypp
- #sopron🇭🇺 #sopronplaza #bazdkiforyuba #fypp
- #TTHfelgen #felnijavításSopron #Felgenservice_hungary
- @yaroslavsopronyuk #дюсш13 #тренування
- Tegnap Sopronban tartottam egy jótékonysági előadást. Pár hét és kezdhetjük az ültetést azoknak az embereknek köszönhető…
- A KÚSZÓHORTENZIA szinte mindenhol szépen megél Leírás A kúszóhortenzia az egyik legszívósabb növény, ami még a kert most…
- Így virágzik a MAGÁRA hagyott kúszóhortenzia A kúszóhortenzia egy igazi túlélő, amit akár tizenkét év után is csodálhatu…
- Több napja szeles idő van nálunk, kezdődik a szárazság sajnos, az utolsó havazás óta nem volt felénk csapadék. Viszont a…
- Márciusban ébred a természet. 💚 Már rengeteg méhecskét látni a kertben és ma már megjelentek az első tulipánok is. 🌷 C…
- SZÁRAZSÁGTŰRŐ növények: Így élték túl a hőkupolát!
- A FAÜLTETÉS szabályai: Így nem szárad ki !
- Mestereink: Villás Béla
- Mediterrano Étterem – Sopron
- Rendbontás a REAC-Győr meccs után
- Bloggerek napja – Blog Action Day
- A haszon többet ér mint az egészség? Vagy csak nem érdekelnek a szabályok?
- Bemutatkozik Gőbl Gábor
- Szelektív hulladékgyüjtés Sopronban – hulladék naptár 2026
- Lui Padre Ősi Mágus interjúja a Sopron.info.hu-nak
- Papa Joe Saloon & Seakhouse
- Jerry Jones mestermágus interjúja a Sopron.info.hu-nak
