Október 12. 18:00 – MKB Euroleasing – Szeviép Szeged
A 23. Krasznai Ferenc Emlék Torna két japán emberke tiszteletbeli taggá avatásával kezdődött. Özvegy Krasznai Ferencné virágcsokrot vehetett át, majd egy perces csendes felállással emlékeztünk meg néhai férjéről és legendás edzőről. A csapatok felvezetése után indulhatott az első kosárlabda meccs.
Az első két negyedben, mintha picit be lettek volna még rozsdásodva a lányok reflexei. Azért nem kellett keseregni. Zsu még mindig zúzza a három pontosokat a hálóba! Eördög kiváló csapatkapitány. Ösztönzi és hajtja csapatát. 10 – es Horti hamar megszerezte negyedik személyi hibáját. Az első negyed 21 – 16, a második negyed végén 40 – 34 volt az eredmény.
A kabala méh, Zümi is gyakorolhatott a nyáron, háromból két kosara ért célba! A nagy előny ellenében, Norbi nem ült nyugodtan. Tőle megszokott elánnal vesz részt a mérkőzésen. Közben megérkeztek a Pécs szurkolói, akik keményen melegítik dobjaikat a következő meccsre. Horti kipontozódik, hihetetlen sok személyi hiba gyűlt összesen a csapatunknál! A harmadik negyed végén 63 – 46 – tal vezet a hazai MKB Euroleasing. A mérkőzés vége egy szép 92 – 63 lett.
A meccs végére jöttek bele a soproni lányok, teljesen bemelegedtek, és gyönyörű játékot produkáltak. Mizo Pécs – Kosit 2013 Október 12. 2015 Egy hihetetlen jó szlovák csapatot láthatott a közönség. Le voltam nyűgözve ügyességüktől, fürgeségüktől, lendületességüktől.
Technikájuk se rossz, szép, ívelt labdákat dobnak a kosárba. A Pécs feltűnően gyengén kezdett, a második negyedben viszont rájuk kacsintott a Fortuna.
A félidőt sikerült 33 – 33 – mal zárniuk. A szünet után fej – fej mellett araszoltak a pontok. A lányok viszont pörögtek! A kassaiak a végére picit leengedtek, a Pécs kicsit összeszedettebben játszott, mégsem sikerült megnyerniük a meccset. A Kosit csapata megérdemelten győzött 64 – 67 re. McCarvell volt számomra a nap játékosa, a Kosit négyes játékosa hibátlanul kosárlabdázott!
Október 13. 14:45 Mizo Pécs – Szeviép Szeged
Mindkét magyar együttes vereséget szenvedett előző napi szereplésük alkalmával. A szombat délutáni játék első két negyede sok kapkodással, sok kihagyott helyzettel kecsegtetett. A szegediek nem koncentráltak kellőképpen, ami egy 10 pontos előnyhöz jutatta a pécsieket. A 15 perces szünetet egy bravúros félpályáról bedobott szegedi kosár nyitotta meg.
A félidőben 35 -33 volt az eredmény. A további játék még mindig a kapkodás jegyében telt. Pontatlan passzok, kihagyott kosarak mindkét félen. A mai mérkőzésen először, de csak egy pillanatig vezetett a Szeged! A boldogság nem tartott sokáig, az utolsó negyedben a Pécs hajrázott egy nagyot, a szegediek pedig sorra hagyták, hogy hibázzanak. 70 – 57 – re kaptak ki, a volt bajnokcsapattól.
A meccsen a horogdobás volt a favorit. Megszámlálhatatlan sok horgos történt!
MKB Euroleasing – Kosit 2013 18:00
A péntek esti Mizo – Kosit mérkőzés után izgatottan vártam ezt a barátságos összecsapást. Sejteni lehetett, hogy érdekes, nívós meccset fogunk látni. Mindkét csapat erős, de a tempót a vendégek diktálták a mérkőzés első percétől. Nekem úgy tűnt, hogy a szlovákok jobban koncentráltak mindenre. Szoros 25 – 27 az első negyed , 38 – 44 a második negyed vége.
A soproni csapat sokáig nem találta meg az ütemet. Az ellenfél viszont figyelt minden labdára, lehetőségeiket teljes mértékben kihasználták. Három pontos előnyét a Kosit az utolsó negyed kezdetéig tartotta. 54 – 57 – et mutatott a kijelző. Eördög, büntetőivel egyenlíti ki az eredményt, majd végre vezetnek a lányok. Horti, ma megint közel áll a kipontozódáshoz!
Az utolsó hat percben izgulhattunk volna, de … Az MKB- s lányok valami eszméletlen hajrába kezdtek! Norbi taktikája lehetett, hogy a rejtett energiákat az utolsó percekre tartogatta? Véletlenek pedig nincsenek, a labda csak úgy hullott a vendégek kosarába. Profi teljesítményt láthattunk mindkét csapattól. Az energia tartalékok segítségével 73 – 64 lett a mérkőzés végeredménye.
Október 14. 11:00 Kosit 2013 – Szeviép Szeged
A torna utolsó előtti játszmája a kijelző tábla működésképtelenségével kezdődött, amit sikerült a meccs alatt beüzemelni. Elég érdekes volt az időtlen játék. A Kosite elviekben tudta csak irányítani a mérkőzést, a szegediek
Félidő 30 – 34 Meccs vége 49 – 58 MKB Euroleasing – Mizo Pécs 2010 1315 Vasárnapi ebéddel jóllakott bendők tulajdonosainak százait vonzotta az Aréna, ezen a napos őszi délutánon. Én bereggeliztem, mézes, mogyorós kukorica pehelyből, az ebéd az eredményhirdetés utánra csúszott.
Addig még volt egy fontos találkozó. A Pécs a 6. percben vezetett egy ponttal. Két büntetőt követően szereztük vissza a vezetést. A játékosok bökögették, piszkálták egymást, ahol lehetett. Fault faultot követett, ezekből szerezték meg a soproniak a fontos pontelőnyt. 18 – 10.
A pécsiek visszaesésük ellenére hozták a formájukat. Némely’ indításuk páratlan volt. A szünet előtt nyolc ponttal vezetett az MKB (35 – 27). A harmadik negyed 5. percében vette át a vendégcsapat a vezetést. Zsu három pontos kísérlete most nem jött be, viszont a csapatok pontállása pár percig yoyozott, egyszer mi egyszer a pécsiek vezettek.
A harmadik pörgős negyedet a Sopron csapata négy pontos előnnyel zárta, 53 – 49. Az utolsó negyedben még próbálkozott a Pécs, ám pontatlan játékuk nem vezetett sikerhez. Iványi is hiányzott, aki a 3. negyedben pontozódott ki. Az MKB – s lányok pont annyival játszottak jobban, hogy hat ponttal megverjék riválisukat. 67 – 61 lett az összecsapás vége, ami azt is jelentette, hogy egy meccset sem vesztett el az MKB Euroleasing csapata.
A Krasznai Kupa végeredménye a következőképp alakult:
negyedik helyen a Szeged végzett
harmadik helyet a Pécs érte el
második a Kosit csapata lett.
A Torna virtuális dobogójának tetejére, a hazai MKB Sopron csapata állhatott.
Akciódús, élményekkel teli hétvégében volt részünk. Hajrá Sopron! Remélem, hogy a vendégcsapatok is jól érezték magukat kis városunkban
- Azbeszt ügyben is döntöttek a képviselők ‼️
- Autómentes Nap – játékosan a biztonságos közlekedésről! Az Autómentes Nap alkalmából ezen a héten a Soproni Rendőrkapitá…
- Újabb kilátó újul meg Sopronban, ezúttal a Hubertusz-kilátó kap új köntöst 🏯
- 🚒 160 éves a Soproni Tűzoltóság! A jubileum alkalmából a soproni hivatásos és a térség önkéntes tűzoltói közösen vonult…
- Behívóparancsokat küldtek ki három vármegyében – ezt közölte a honvédség https://www.kisalfold.hu/…/onkentes-tartalekos-…
- Csörte a Fertő parton: „Visszavesszük, ami a miénk” vs. „Kész koncepcióterv”
- Döntött a soproni közgyűlés azbeszt-ügyben, a magánszemélyeknek is segítenek!
- Úgy kezdenénk az új szezont, ahogy az előzőt befejeztük
- Még erősebben szigorítja a tranzitforgalmat Burgenland
- Újra lakossági fórumot tartanak a Fertő part fejlesztésének jövőjéről
- Megálltunk amúgy tényleg… 🤣 Csak nem a gyalogos lábán kell…😂😂 Amúgy minden jó volt! 👌🤣 #tanulóvezető #Sopron ##nostressdriveautosiskola #nostress #fy @P
- soha nem visszatero alkalom🤭 #waterpolo #sopron #friends #67 #foryoupage
- Egyékent nagyon szeretjük a kapusainkat !!❤️ #waterpolo #sopron #67 #foryoupage #love
- Ezért lesz tele a kert PILLANGÓKKAL Beszereztem a Pillangó oázis virágmagkeveréket is, ami igazi rovarparadicsomot varázsol majd a kertbe. Ez a különleges válogatás kifejezetten a méhecskék és a pillangók kedvenc virágait tartalmazza. Alig várom, hogy tavasztól zsongó élettel teljen meg a hátsó ágyás környéke. A méhcsalogató virágok nemcsak gyönyörűek, de a hasznos beporzóknak is hatalmas segítséget jelentenek. Tarts velem te is, és tegyük együtt rovarbaráttá a kertünket! 🦋🐝@gardencentrum.hu #ritakertje #sopron #pillangó #méhcsalogató #kertészkedés #shorts
- visiting Sopron in Hungary it is really stunning and beautiful with an amazing atmosphere and I believe that Sopron is one of the most beautiful cities in the world
- Tegnap Sopronban tartottam egy jótékonysági előadást. Pár hét és kezdhetjük az ültetést azoknak az embereknek köszönhető…
- A KÚSZÓHORTENZIA szinte mindenhol szépen megél Leírás A kúszóhortenzia az egyik legszívósabb növény, ami még a kert most…
- Így virágzik a MAGÁRA hagyott kúszóhortenzia A kúszóhortenzia egy igazi túlélő, amit akár tizenkét év után is csodálhatu…
- Több napja szeles idő van nálunk, kezdődik a szárazság sajnos, az utolsó havazás óta nem volt felénk csapadék. Viszont a…
- Márciusban ébred a természet. 💚 Már rengeteg méhecskét látni a kertben és ma már megjelentek az első tulipánok is. 🌷 C…
- DÍJNYERTES KERT! Birkák, csacsik egy mesés Miyawaki
- A FAÜLTETÉS szabályai: Így nem szárad ki !
- Mestereink: Villás Béla
- Mediterrano Étterem – Sopron
- Rendbontás a REAC-Győr meccs után
- Bloggerek napja – Blog Action Day
- A haszon többet ér mint az egészség? Vagy csak nem érdekelnek a szabályok?
- Bemutatkozik Gőbl Gábor
- Szelektív hulladékgyüjtés Sopronban – hulladék naptár 2026
- Lui Padre Ősi Mágus interjúja a Sopron.info.hu-nak
- Papa Joe Saloon & Seakhouse
- Jerry Jones mestermágus interjúja a Sopron.info.hu-nak

