2007. december. 01. szombat
13.00 helye: Gyógygödör Borozó Fő tér 4.
Hagyományteremtő szándékkal idén először megrendezzük, egy csak Sopron városára jellemző étel készítésének versenyét. A bab és Sopron kapcsolata: a helyi népnyelv a XX. Század első fele óta „poncichternek” nevezi a borkiméréseit, de az őstermelő szőlőműveseket is.
A poncichter eredetileg soproni kifejezés, amely a Bohnenzüchter német szóból ered, ugyanis így hívták azokat a szőlősgazdákat, akik babot ültettek a szőlők közé. Így kapcsolódik össze Sopron, a hagyományőrző babos ételekkel, és esett a választásunk a Sopron, és környékén ismert babos pogácsára. Egyben felkértük e témában országosan ismert Baján László mesterszakács Urat a rendezvény védnökének, melyet nagy örömmel el is vállalt.
Várunk a rendezvényre profi és amatőr 1-3 fős csapatok jelentkezését az alább található bármely elérhetőségen. Technikai problémák miatt szükséges a végső jelentkezési időt meghatározni, mely 2007. november 28. szerda, 12.00 óra!
Az alapanyagok nagy részét a versenyzők biztosítják, többek közt, liszt, kiszúró, kaparókártya, kenőtoll, szaggató, kés, konyharuha, zsiradék, só, bors, élesztő, főtt bab (amennyiben nem felel meg az, amit a szervezés biztosít), tojás, tejföl, stb. A szervezés az alábbi alapanyagot biztosítja: főtt bab.
A szervezés az alábbi eszközöket biztosítja: tepsi, nyújtódeszka, sodrófa. Minden munka helyszínen készítendő, kivéve ha a babot hozza a versenyző, akkor azt főzve kérjük hozni. Az elkészítendő babos pogácsa mennyisége min. 50dkg, max. 75dkg. Az előkészítés a Gyógygödör Borozó hátsó termeiben történik, a sütés a Fő tér színpad melletti fűtött sátorban zajlik.
A verseny befejezése, értékelése, valamint az eredmények kihirdetése után, szintén itt kóstolhatja meg a közönség az elkészült pogácsákat is! Szakavatott zsűri dönti el a győztest ill. győztes csapatot, aki ill. akik egy 2 személyes , félpanziós 3 napos hétvégét nyer a büki négycsillagos Hotel Répcegold szállodában.
Várjuk a jelentkezéseket, s egyben reméljük e gasztronómiai esemény kedves színfoltja lesz az Ádventi Vásárnak, és ezáltal egy nemes hagyományt teremthetünk Sopron városának.
ELÉRHETŐSÉGEINK: Kiss István Kiss BVM Kft Sopron Faraktár u.5. szervező Telefon: (99) 510-635 Mobil: 0630/956-3545 E-mail: kiss.istvan@kissbvm.hu
- Mindenki ezt találgatja: hol lesz A mi kis falunk új Pajkaszege? 🌄🏘️🌾
- Ma is tart még a Soproni Borünnep, 20 órakor a Hooligans zenél majd 🎤🎸🎶 Még több fotó a vasárnapi hangulatról itt 👉…
- Sopron szombat este – Soproni Borünnep! 🍷✨ Ma is jó programokkal várnak ránk!
- Portálunknak nyilatkozott az Exatlon sztárja ⭐💪
- A tünetek pokoli kínokat okozhatnak, de van tuti megoldás? Cikkünkből kiderül 👉 https://buff.ly/JjNbena
- #hongrie🇭🇺 #budapest #pécs #debrecen #sopron
- Rax 🏔️ Soprontól 1,5 óra alatt lehet eljutni ide. A túra a Preiner Gscheid parkolóból indul és 1050 méteres szintemelkedést kell leküzdeni a Heukuppe 2007 méteres csúcsáig. Annak, aki nem szokott túrázni, vagy kisgyerekekkel szeretne feljutni a fennsíkra: Hirschwang településről indul felvonó, amellyel 8 perc alatt lehet feljutni 1500 méteres magasságra. 💶Felnőtt jegy: 29,50€ 💶Gyermek jegy: 14,50€ #rax #heukuppe #alpen #alps #climbing
- Ezer köszönet, Sopron, fantasztikusak voltatok! ❤️🙏 #deltakoncert #deltazenekar
- #sopron
- Ünnepi nyitvatartás‼️🔥❤️ #győr #sopron #zalaegerszeg #parfüm #illat
- Így lesz idén is DÚS a kerted Végre megérkezett a jó idő Sopronba, így eljött az ideje a fásszárú évelők alapos visszavá…
- Régmúlt kirakata, Amélie módra
- Télen is kényelmesen!
- Így szaporítsd a macskamentát TŐOSZTÁSSAL#ritakertje A hatalmasra nőtt macskamenta visszanyírása után, a fagyok múltával…
- Boldog születésnapot! Rezső a Konok Úr holnap lesz 11 éves. Boldog születésnapot kiskutyám!! #ritakertje #rezső #puli
- TÚLÉLÉSI ÚTMUTATÓ a kertnek a 40 fokos hőségben! 🥵 Így mentsd meg a növényeidet!
- Osztrák azbesztes zúzottkő Sopronban: miért veszélyes, hogyan kerülhetett ide, és mikor szabadul fel?
- Pár nappal ezelőtt megosztottam veletek egy általam készített vadvirág koszorút.🌼🌸💮 Akkor még nem árultam el, kinek s…
- Mestereink: Villás Béla
- Akikre büszkék vagyunk – soproni kamupártok jelöltjei
- Mediterrano Étterem – Sopron
- Rendbontás a REAC-Győr meccs után
- 🏛️ Az ICOMOS-kitüntetésben és Építészeti Nívódíjban is részesült Múzeumnegyedben a múlt varázslata és a modernitás élmé…
- Megnyílt a Zsira és Lutzmannsburg közötti határátkelő az ingázók számára
- Szerda Este – A hét témája – vendég: Opra Annamária– 2025.06.11. – SopronTV
- Bloggerek napja – Blog Action Day
- A cél a győzelem volt (MEFOB)
- Jön a KOTON Sopronba!
