Sokat hallottunk már a bankok által létrehozott BAR listáról, azaz feketelistáról, melyet önvédelmi célból hoztak létre, hogy ha valaki rossz adóssá válik egy banknál, az máshol ne próbálkozhasson hitelt felvenni. Olyan hirdetéseket is látni, hogy bizonyos helyeken adnak már BAR listásoknak is kölcsönt.
Ami viszont egy kollégámmal történt, az nem egy mindennapi eset. Néhány évvel ezelőtt volt egy hitele az OTP banknál, amit már ki is fizetett, számláját nullával lezárta.
Pár év múlva egy autóhitel kérelem benyújtásakor közölték vele, hogy BAR listás.
Nem tudta mire vélje, így nyomoztatni kezdett. Arról most nem számolok be milyen hosszasan, nehézkesen, bürokratikusan derült ki, az igazság, mely szerint az OTP BANK véletlenül tette fel őt a listára.
Az történt, hogy egy másik városban egy majdnem olyan nevű embert összekevertek vele. Miután végre kiderült a tévedés és az OTP elnézést kért tőle, közölték vele, hogy a BAR listáról sajnos nem tudják levenni, az nem lehetséges, de ha hitelre van szűksége, forduljon hozzájuk, és ha lehet, majd adnak neki.
Szóval így történt, hogy kollégám önhibáján kívül, már csak egy bankhoz fordulhat hitelért, nevezetesen ahhoz a bankhoz, amely a hibát elkövette, az OTP-hez.
Szerintem ez nem igazságos, jól kizárták az összes konkurenciával köthető üzletből, de sajnos ez van.
- ☁️Ritka és látványos felhőképződmény jelent meg Sopron felett A mamma felhő egy ritka és rendkívül látványos légköri jel…
- ❗️HOROGKERESZTEKET RAJZOLTAK A KÖZTERÜLETEKEN KÓPHÁZÁN Lakossági bejelentés érkezett arról, hogy fiatalok Kópháza közter…
- 👨🔬Bejártuk a Soproni Gyógyközpont központi laboratóriumát! Naponta mintegy 6️⃣0️⃣0️⃣ vérmintát dolgoznak fel, és tová…
- Lakossági demenciaszűrésre és tanácsadásra hívja a lakosságot október 9-én a Soproni Szociális Intézmény❗️
- Ismerjék meg a Soproni Gyógyközpont központi laboratóriumának működését Naponta mintegy 6️⃣0️⃣0️⃣ vérmintát dolgoznak f…
- visiting Sopron in Hungary it is really stunning and beautiful with an amazing atmosphere and I believe that Sopron is one of the most beautiful cities in the world
- #sopronplaza #sopron🇭🇺 #bazdkiforyuba #fypp
- #sopron🇭🇺 #sopronplaza #bazdkiforyuba #fypp
- #TTHfelgen #felnijavításSopron #Felgenservice_hungary
- @yaroslavsopronyuk #дюсш13 #тренування
- Tegnap Sopronban tartottam egy jótékonysági előadást. Pár hét és kezdhetjük az ültetést azoknak az embereknek köszönhető…
- A KÚSZÓHORTENZIA szinte mindenhol szépen megél Leírás A kúszóhortenzia az egyik legszívósabb növény, ami még a kert most…
- Így virágzik a MAGÁRA hagyott kúszóhortenzia A kúszóhortenzia egy igazi túlélő, amit akár tizenkét év után is csodálhatu…
- Több napja szeles idő van nálunk, kezdődik a szárazság sajnos, az utolsó havazás óta nem volt felénk csapadék. Viszont a…
- Márciusban ébred a természet. 💚 Már rengeteg méhecskét látni a kertben és ma már megjelentek az első tulipánok is. 🌷 C…
- SZÁRAZSÁGTŰRŐ növények: Így élték túl a hőkupolát!
- A FAÜLTETÉS szabályai: Így nem szárad ki !
- Mestereink: Villás Béla
- Mediterrano Étterem – Sopron
- Rendbontás a REAC-Győr meccs után
- Bloggerek napja – Blog Action Day
- A haszon többet ér mint az egészség? Vagy csak nem érdekelnek a szabályok?
- Bemutatkozik Gőbl Gábor
- Szelektív hulladékgyüjtés Sopronban – hulladék naptár 2026
- Lui Padre Ősi Mágus interjúja a Sopron.info.hu-nak
- Papa Joe Saloon & Seakhouse
- Jerry Jones mestermágus interjúja a Sopron.info.hu-nak
