Sopron.info.hu

Új Holter EKG-rendszert adományozott a Soproni Erzsébet Kórházért Alapítvány a Soproni Gyógyközpont Rehabilitációs Intéz…

Új Holter EKG-rendszert adományozott a Soproni Erzsébet Kórházért Alapítvány a Soproni Gyógyközpont Rehabilitációs Intézetének! A hétmillió forintos támogatásból beszerzett berendezéssel áprilisi üzembe helyezése óta már 250 beteg vizsgálatát végezték el. Az eszközt dr. Losonczi Ferenc, az alapítvány elnöke jelképesen adta át az intézménynek. Dr. Molnár Sándor, a Soproni Gyógyközpont főigazgatója elmondta: az alapítvánnyal és az érintett osztállyal közösen határozták meg, milyen berendezésre van szükség. A beszerzést az alapítvány által civil pályázaton elnyert támogatás tette lehetővé. A rendszer három hordozható felvevőegységből és egy számítógépes kiértékelő egységből áll. A készülékek 24 órán keresztül folyamatosan rögzítik a páciensek EKG-ját, miközben ők a mindennapi tevékenységeiket végzik. Az intézetben hetente mintegy tizenöt ilyen vizsgálatra kerül sor, járóbetegként érkező és az intézetben rehabilitációban részesülő pácienseknél egyaránt. – Huszonnégy órán keresztül rögzíti a betegek EKG-ját, amiből nagyon pontos ritmuselemzést tudunk végezni. Meg tudjuk állapítani, hogy van-e esetleg pacemakerigényük, van-e súlyos ritmuszavaruk, ami miatt további gyógyszeres kezelés szükséges. A ritmuszavarok feltárása és kezelése az életminőség, az élethossz és a kardiológiai betegek állapotának javulását segíti – mondta dr. Szalay Katalin, az I. kardiológiai rehabilitációs osztály osztályvezető főorvosa. A hagyományos EKG-vizsgálatnál hosszabb megfigyelési idő lehetőséget ad az időszakosan jelentkező szívritmuszavarok felismerésére is. Az eredmények segítik az orvosokat a további kezelés meghatározásában.


megtekintés a Facebook-on


🍓 Megjelent a piacokon és a kertekben az első hazai eper: a balfi „Szedd magad!” eperföldön is m...

további részletek

❗️Április 2️⃣0️⃣-ától forgalmi változás a Csengery utca felújítása miatt🚌 Aprilis 20-tól (hétfő...

további részletek

A magyar kultúra felelősség és örökség – Ünnepi est Sopronban Évtizedes hagyomány folytatód...

további részletek

Portálunknak nyilatkozott az Exatlon sztárja ⭐💪

további részletek