Egy igazi téli ételnek a receptjét osztom meg ma veletek kedves olvasók, ami ráadásul még soproni kötődésű is. Bár én aztán egy kedves barátomnak adózva, (aki történetesen Nagylózs megacity büszke lakosa) lozsipaszulynak, neveztem el.
Még a nyár folyamán ismerőseimmel egy bográcsfőző versenyen vettem részt, és valami, a szokásos gulyás-halászlé-vadpörkölt hármastól különböző étket szerettem volna elkészíteni. Szorgos kutatásba fogtam, és ekkor találtam rá egy káposztás babos receptre. Mivel a bab az egyik kedvencem, (azt hiszem teljesen mindegy, hogy hogyan elkészítve, legyen babsaláta, babfőzelék, vagy akár egy jó sólet, mindent imádok), na meg persze a savanyú káposztát sem vetem meg, erre az ételre esett a választásom.
Ezt a kaját soproni poncihterek találták ki, bár én egy kicsit átköltöttem, és bár bográcsban a legjobb, azért szerintem érdemes megpróbálkozni vele téli estén, a tűzhely mellett is.
Álljunk is neki. A babot érdemes előtte nap beáztatni, és mivel én bab fan vagyok, kétfajta babból készítem az étket. Valami apró szemű vagy fehér, vagy barna babból, és az imádott, általában salátának használt lóbabból. Tehát a bab beáztatva, (tehát légyszi ne konzervbabból), a savanyú káposzta meg átmosva, hideg vízzel, és egy kicsit összevágva, de csak azért, hogy, amikor kanalazzuk majd az ételünket, ne lógjon le az evőszerszámunkról centiméter hosszan, és ne csöpögtesse teli piros szafttal a terítőnket és ingünket egyaránt. Na tehát, mint ilyen ételeknél majdnem mindig, pirítsunk le az apróra vágott vöröshagymát, ha lehet sertészsíron, (szinte hallom a felzúdulást, de igen, sertészsíron, attól lesz jó íze, és bár kimondottan szeretem a modern, és még jobban a mediterrán konyhát, és sikítani tudok az élvezettől, ha egy igazán jófajta olívaolaj kerül a birtokomba. Azért most csak maradjunk meg a zsírnál, pirítsunk hozzá szalonnát meg egy szál felkarikázott húsos kolbászt. Adjunk hozzá préselt fokhagymát, őrölt köményt, borsot és babérlevelet. Kevergessük pár percig, majd dobjunk hozzá fél kiló, egyszer egy centis kockára vágott sertéslapockát Ha kellően átpirítottuk és már kellemes illat, terjeng a szomszédnál is, hintsünk rá pár kanál pirospaprikát, majd öntsük fel egy pohár vízzel. Nocsak, majdnem elfelejtettem, hogy a babunkat eközben félpuhára kell főznünk, babérleveles hagymás vízben. Sót ne tegyetek hozzá, és akkor csodák csodája sokkal gyorsabban fog megpuhulni. Na már most, ha a bab félig kész, hozzá kell burítani a húsunkhoz, majd beledobni a savanyú káposztát, összerottyantani, majd kóstolni. Most már jöhet bele a só meg pár húsleveskocka, és egy csipet majoránna. Ha puhára főtt, és ízlik is, akkor már a célegyenesben járunk. Csak még bolondítsuk meg egy kis reszelt citromhéjjal ( a Barack kedvéért, Ő majd érti) meg ízlés szerint Erős Pistával. Tálaláskor tejfelt a tetejére meg egy kis aprított kaprot!
Hát hajrá, szeretni fogjátok!!!
Természetesen nyertünk a versenyen!
Torkos Zerge
- Lakossági tájékoztatót tartottak a Fertő tavi beruházásról A pénteki rendezvényen dr. Hallerné dr. Nagy Anikó, Sopron és…
- Új Holter EKG-rendszert adományozott a Soproni Erzsébet Kórházért Alapítvány a Soproni Gyógyközpont Rehabilitációs Intéz…
- 1889 óta a tűz ellen – A Nagycenki Önkéntes Tűzoltók 137 éve segítik a lakosságot https://www.kisalfold.hu/…/onkentes-tu…
- Új segítség a szívritmuszavarok felismerésében 🩷
- 🚒 160 éve a város szolgálatában: jubileumát ünnepelte a soproni tűzoltóság 🚒 Felvonulással, kiállítással és ünnepélyes…
- Csörte a Fertő parton: „Visszavesszük, ami a miénk” vs. „Kész koncepcióterv”
- Döntött a soproni közgyűlés azbeszt-ügyben, a magánszemélyeknek is segítenek!
- Úgy kezdenénk az új szezont, ahogy az előzőt befejeztük
- Még erősebben szigorítja a tranzitforgalmat Burgenland
- Újra lakossági fórumot tartanak a Fertő part fejlesztésének jövőjéről
- Megálltunk amúgy tényleg… 🤣 Csak nem a gyalogos lábán kell…😂😂 Amúgy minden jó volt! 👌🤣 #tanulóvezető #Sopron ##nostressdriveautosiskola #nostress #fy @P
- soha nem visszatero alkalom🤭 #waterpolo #sopron #friends #67 #foryoupage
- Egyékent nagyon szeretjük a kapusainkat !!❤️ #waterpolo #sopron #67 #foryoupage #love
- Ezért lesz tele a kert PILLANGÓKKAL Beszereztem a Pillangó oázis virágmagkeveréket is, ami igazi rovarparadicsomot varázsol majd a kertbe. Ez a különleges válogatás kifejezetten a méhecskék és a pillangók kedvenc virágait tartalmazza. Alig várom, hogy tavasztól zsongó élettel teljen meg a hátsó ágyás környéke. A méhcsalogató virágok nemcsak gyönyörűek, de a hasznos beporzóknak is hatalmas segítséget jelentenek. Tarts velem te is, és tegyük együtt rovarbaráttá a kertünket! 🦋🐝@gardencentrum.hu #ritakertje #sopron #pillangó #méhcsalogató #kertészkedés #shorts
- visiting Sopron in Hungary it is really stunning and beautiful with an amazing atmosphere and I believe that Sopron is one of the most beautiful cities in the world
- Tegnap Sopronban tartottam egy jótékonysági előadást. Pár hét és kezdhetjük az ültetést azoknak az embereknek köszönhető…
- Így virágzik a MAGÁRA hagyott kúszóhortenzia A kúszóhortenzia egy igazi túlélő, amit akár tizenkét év után is csodálhatu…
- A KÚSZÓHORTENZIA szinte mindenhol szépen megél Leírás A kúszóhortenzia az egyik legszívósabb növény, ami még a kert most…
- Több napja szeles idő van nálunk, kezdődik a szárazság sajnos, az utolsó havazás óta nem volt felénk csapadék. Viszont a…
- Márciusban ébred a természet. 💚 Már rengeteg méhecskét látni a kertben és ma már megjelentek az első tulipánok is. 🌷 C…
- DÍJNYERTES KERT! Birkák, csacsik egy mesés Miyawaki
- A FAÜLTETÉS szabályai: Így nem szárad ki !
- Mestereink: Villás Béla
- Mediterrano Étterem – Sopron
- Rendbontás a REAC-Győr meccs után
- Bloggerek napja – Blog Action Day
- A haszon többet ér mint az egészség? Vagy csak nem érdekelnek a szabályok?
- Bemutatkozik Gőbl Gábor
- Szelektív hulladékgyüjtés Sopronban – hulladék naptár 2026
- Lui Padre Ősi Mágus interjúja a Sopron.info.hu-nak
- Papa Joe Saloon & Seakhouse
- Jerry Jones mestermágus interjúja a Sopron.info.hu-nak
